Délmagyar logó

2017. 04. 27. csütörtök - Zita 10°C | 24°C Még több cikk.

Így alakult a Presztízs díjasok idei éve

Szeged - Tavaly év végén vettek át a Presztízs díjakat 2013-as teljesítményükért a Csongrád megyei gazdaság legjobbjai. A cégvezetőktől azt kérdeztük, mit hozott számukra a 2014-es esztendő.

A Presztízs díjátadó gála óta a Váll-Ker Kft. tovább erősítette pozícióját Európában – erről Tóth István ügyvezető igazgató tájékoztatott. Idén mintegy 10 százalékkal több kandallót szállítanak ki, mint tavaly. Újabb, 151 millió forintos fejlesztést hajtottak végre, amelyből 68 millió uniós támogatás. A cég két 600 négyzetméteres gyártócsarnokot épített. A 250 fős stabil létszámon felül a beszállítói hálózat is tovább erősödött: ezen keresztül mintegy 300 főt foglalkoztatnak.

 Díjazottak 2013-ban

2013. november 28-án 5 kategóriában hirdettünk győzteseket: Az év vállalkozása a Váll-Ker Kft., Az év középvállalkozása a Pharmacoidea Kft., Az év kisvállalkozása a Sikk Kft., Az év új vállalkozása a Stílus Faipari Kft. lett. Az év üzletembere Presztízs díjat ketten kapták: dr. Zolnay Kriszta gyógyszerész, a Kígyó Patika vezetője és Ledó Ferenc kertészmérnök, a Dél-alföldi Kertészek Szövetkezetének elnöke. Az üzletembereknek a Vodafone különdíjakat is átnyújtott. A KÉSZ cégcsoport különdíját a dvb Délmagyarországi Vasbetonipari Kft.-nek ítélték oda.

A gyógyszer- és funkcionálisélelmiszer-fejlesztésre szakosodott Pharmacoidea Kft. január 1-jén a multinacionális gyógyszergyárak és nemzetközi kutatóintézetek partnereként elkezdte az AETIONOMY elnevezésű gyógyszerfejlesztési projektet, amelynek célja az Alzheimer- és a Parkinson-kór elleni célzott terápiás és diagnosztikai eljárások kifejlesztése – nyilatkozta dr. Letoha Tamás orvos igazgató, aki ugyanabban a hónapban a Példakép Alapítvány pályázatán elnyerte Az év példaképe díjat. Márciusban a délkelet-európai országok NO-BLE Ideas innovációs projektversenyén pedig az első helyen végzett.

– Legalább 200-300 sertést befogadó telephelyet szeretnék létrehozni, uniós forrásokra is pályázom – avatott be terveibe Csikós Ferenc, a Sikk Kft. tulajdonosa. – Erre azért van szükség, hogy akkor se maradjak alapanyag nélkül, ha a gazdák tartalékai kifogynak. Az újszentiváni hentes 2013-ban nyitotta meg a húsboltját, az Unió ekkor engedélyezte, hogy bent a faluban is lehet „vágópont". Ettől az évtől már 40 kilométeres körzetbe, éttermekbe is szállíthat. Sokaknak furcsa a Sikk Kft. elnevezés: a céget eredetileg varrodára és egy szegedi esküvőiruha-szalonra alapította a család.

Már külföldi piacok felé is nyitni tudott a zsombói Stílus Faipari Kft. – tudtuk meg Kovács István ügyvezetőtől. A társaság egyedi bútorokat, veteránautók favázát és alkatrészeit, hajóbelsőket készít. A cég tavaly egy munkahelyteremtő pályázaton is nyert: az összegen új gépet vettek, és vállalták, hogy 3 tartósan munka nélkül élő embert foglalkoztatnak.

– A Kígyó Patika idén 140 éves, így minden hétköznap ünneppé változott az életünkben – fogalmazott dr. Zolnay Kriszta, a gyógyszertár tulajdonosa, vezetője.

– Remélem, a szegediek is velünk együtt örülnek ennek az értéket képviselő intézménynek. Személyes sikerként élem meg, hogy beválasztottak a Richter Gedeon páneurópai gyógyszergyár igazgatótanácsába. Brüsszel új pályázati programjához csatlakozva az egyetemmel és a Richterrel együttműködve egy közép-európai gyógynövénykutató központ megvalósítására kezdtünk el pályázati lehetőséget keresni.

Letoha Tamás orvos igazgató, illetve cége bekapcsolódott az Alzheimer- és a Parkinson-kór elleni küzdelem nemzetközi gyógyszerferjlesztési projektjébe. Fotó: Karnok Csaba
Letoha Tamás orvos igazgató, illetve cége bekapcsolódott az Alzheimer- és a Parkinson-kór elleni küzdelem nemzetközi gyógyszerferjlesztési projektjébe. Fotó: Karnok Csaba

A Dél-alföldi Kertészek Szövetkezete az első 8 hónapban mintegy 500 millió forinttal növelte árbevételét, annak ellenére, hogy a zöldségek a nyáron olcsóbbak voltak, mint egy évvel korábban – számolt be az idei évről Ledó Ferenc elnök. A Szentesi paprika idén kapott Oltalom alatt álló földrajzi jelzést az Uniótól, hamarosan hungarikummá válhat. Augusztus 20-án Élelmiszer-biztonsági Díjjal ismerték el a Délkertészt, Ledó Ferenc pedig Az év növényorvosa díjat vehette át.

– Küzdünk a piacon, javul az idei árbevételünk, várjuk, hogy beinduljanak az újabb pályázatok – foglalta össze a hazai építőipart is jellemző helyzetet Csada László, a dvb Délmagyarországi Vasbetonipari Kft. ügyvezetője. – Több nagyberuházáson dolgozunk a KÉSZ csoporttal együtt, többek között Miskolcon, Budapest környékén, Esztergomban, Szolnok mellett. Sajnos Szegeden jelenleg nincs munkánk.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Vevőket bukhatnak a kereskedők

Nem fognak amiatt élőláncot alkotni a vállalkozók a Mars tér körül, mert a nagyállomás mögé költözik a buszpályaudvar. Tovább olvasom