Délmagyar logó

2017. 05. 25. csütörtök - Orbán 13°C | 21°C Még több cikk.

Így írtuk mi: akik már túl vannak a matekérettségin

Szeged – Hétfői felhívásunkra jó néhány történet érkezett. Arra kértük olvasóinkat, ha van valamilyen vicces, emlékezetes vagy éppen szomorú története a matekérettségivel kapcsolatban, akkor küldjék el nekünk. Ezekből válogattunk.

– Fél órát pihentem a matekérettségim alatt, nem csináltam semmit! – emlékezett vissza Frank Péter, aki 1997-ben tette le a vizsgáját. – Tudtam, hogy 18 ponttól már elégséges a vizsga. Volt egy 10 és egy 8 pontos egyenlet is a tételsorban. Mind a kettőt megcsináltam, kijött az ellenőrzés is, tudtam, hogy megkapom erre a két feladatra a maximális pontot. Épp ezért úgy gondoltam, jár nekem egy kis pihenő. Letettem a tollat, s mivel az ablak mellett ültem elkezdtem nézelődni. A gimink egy viszonylag forgalmas út mellett volt, illetve van Nyíregyházán, néztem a forgalmat, figyeltem a csajokat, élveztem, hogy megvan a rettegett matekérettségi. Körülbelül negyedóra múlva odalép hozzám a felügyelő tanár, s megkérdezi, miért nem csinálok semmit, ennyire nehezek volnának a feladatok? Amikor megtudta, hogy pihenek, elnevette magát, majd megkért, hogy azért próbáljam meg a többi feladatot is. Végül újra belevágtam, s mint utólag kiderült, két pont kellett volna az ötöshöz. Ahogy az is csak később derült ki, hogy az volt az egyik legnehezebb tételsor, még a „klasszikus érettségis" időkből.

* * *

Jómagam abban a „szerencsés" helyzetben voltam, hogy két hét alatt kétszer is átélhettem a matematika érettségi varázsát. Annak ellenére, hogy a matek volt a kedvenc tantárgyam, szívesen megspóroltam volna egy szombatot az életemből, ám 2005-ben, éppen a Magyar Bálint minisztersége ideje alatt kirobbant érettségi botrány idején maturáltam – írta levelében sticki.

Bár már a hétfői magyar után hallottuk, Budapesten már vasárnap este megvoltak a tételek a diákoknak, csak akkor hittük el valóban a híreket, amikor délután megindult a telefonáradat az ismerősök között. Három óra körül az egyik barátom pedig azzal csörgött rám: Írjad! 1. feladat: B válasz, 2. feladat: 3454, 3. feladat: 77 százalék...

Kérdéseket nem tudott, válaszokat viszont igen, így úgy ültünk be mindannyian orosházi gimnáziumom matematika érettségijére, hogy az eredmények majdhogynem mindenhol megvoltak (nem csak nálunk, az összes városban így voltak ezzel). Ez persze egy matekérettségi esetében kevés lenne, mert egy feladatnál a levezetés jóval több pontot ért a megoldásnál, de mivel mindenki tudott a válaszokról, mi is használtuk őket, hiszen amit mindenki tud, az már nem titok, és ha mindenki tudja, akkor ezzel jogosulatlan előnyt sem szerzünk a többiekhez képest – csupán nem kerülünk hátrányba. Legalábbis ezekkel nyugtattuk magunkat akkoriban, bár ezzel együtt sokunkban megfogalmazódott, mi az értelme egy olyan érettséginek, amely nem a valós tudást mutatja? Semmi...

Éppen ezért, amikor kitört az országos botrány, és volt lehetőség újra megírni a matek feladatsort – a már említett, feltűnően napsütéses szombati napon –, meg is tettem azt többedmagammal. Mindezt úgy, hogy bárki megkaphatta volna az év végi jegyét az érettségi bizonyítványba, ám azzal a későbbiekben nem lehetett volna felvételizni semmilyen szakon.

Igaz, hogy soha nem használtam később a második alkalommal megszerzett 83 százalékomat, örülök, hogy másodszor, „tisztán" is megírtam a matekot – már csak a lelkiismeretem miatt is.

* * *

– Minden évben együttérzéssel és drukkal gondolok az érettségizőkre, talán azért, mert a mai napig nem felejtettem el, én mennyire izgultam – emlékezett vissza Nyemcsok Éva kolléganőnk.

A legnehezebb és legkalandosabb a matek vizsga volt – nyilván ebből kiderült, hogy heroikus küzdelmet kellett folytatnom az erős kettesért.

Még ma is emlékszem arra a reggelre: elaludtam. Rám tört a pánik, már láttam magam előtt, hogy kizárnak, felfüggesztenek, kitiltanak. Ennél szörnyűbbet el sem tud képzelni egy végzős gimnazista!

Rekord idő, tíz perc alatt beértem az iskolába, dörömbölő szívvel, izzadt tenyérrel nyitottam ki a gimnázium nehéz fakapuját. Nyolc óra után néhány perccel értem be, amikor a társaim már a matek érettségit írták. Kedvenc tanárommal futottam össze a folyosón. Megesett rajtam a szíve – de hát ki ne sajnálna meg egy, a saját érettségijére lóhalálában, késve érkező bőgőmasinát? Amúgy örökké hálás leszek neki.

Ma sem tudom, hogyan vergődtem át a feladatsor dzsungelén. A másodfokú egyenletek ma sem jelentenek gondot, de a sinussal és cosinussal sosem voltam köszönőviszonyban. Ők sem velem.

A háromszögek még mentek, a sokszögekkel viszont csak hosszan szemeztem – aztán átugrottam a következő feladatra.

Olyan feladatot bármikor megoldok, hogy Marcinak két almája van, egyet ad Eszternek, hány almája marad Marcinak? – de az érettségin ez nyilván minden évben hiányzik a feladatsorból.

Mentségemre legyen mondva: vannak emberek, akiknek a matematika egyes területei teljesen felfoghatatlanok és érthetetlenek, az ember úgy érzi, mintha ismeretlen tájon járna, és tényleg – ilyen vagyok én is. Bosszantó, de ez van. Igazából túl későn, negyedikben kezdtem megszeretni a matematikát, de mire igazán belelendültem volna, már nyakamban lihegett az érettségi.

Nem dicsekvés, nem panaszkodás, hanem tény: eddig minden évben megpróbáltam megoldani a matek érettségi feladatokat – általában a gyenge kettesig jutottam el. Na jó, egyszer volt egy vékonyka hármas is, de az a véletlen műve lehetett.

A fentiekből nyilván mindenki számára kiderül: ebből a tantárgyból ma sem vagyok okosabb, mint egy ötödikes.

* * *

1997-ben érettségiztem egy dunántúli kisváros gimnáziumában, nagy erőfeszítést nem fektettem a matektanulásba. Meg voltam róla győződve, hogy ha nem történik isteni csoda – vagy nem tudok illegális segédeszközt használni –, úgyis bukás lesz a vége (bukásra állt legalább a fél osztály). Úgy terveztem, a tételt kipuskázom, és megoldok hozzá annyi feladatot, hogy meglegyen a kettes. Mobiltelefont akkor még csak féltéglányi méretben láttunk, bikanyakú, aranyláncos „vállalkozók" kezében, így a klasszikus puskázási módszerekhez kellett folyamodnom. Előző este kaptam meg az összes kidolgozott tételt lefénymásolva, lekicsinyítve, hozzá egy praktikus, derékra köthető kistáskát. Rövid mérlegelés után elvetettem a gondolatot, hogy talán át kellene futni a tételeket utolsó este.

Megkaptuk a feladatokat, jó negyedórát ültem a papír fölött, majd kikéredzkedtem a mellékhelyiségbe. Fülkébe be, bő szoknya fel, táska kinyit, tételek elő. Keresgélés, nem találás. Egyetlen tétel hiányzott: természetesen az, amit kaptunk. Így a feladatoknak jóval nagyobb részét voltam kénytelen megoldani, mint ahogy terveztem, de stabilan meglett a 18 pontos kettes. Édesanyám megígérte, hogy ha átmegyek, kibontja az üveg whiskyt, amit évek óta őrizget: talán ez motivált, matektudás híján. Egyébként sem a feladatokra, sem a tételre nem emlékszem – írta levelében Judit.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Gyilkosságok 9-től 99-ig

Csongrád megyében az elmúlt 5 évben gyilkosság áldozata lett 9 hónapos kisfiú és 99 éves idős asszony is. Tovább olvasom