Délmagyar logó

2017. 03. 23. csütörtök - Emőke 11°C | 21°C Még több cikk.

Ilona öccsétől, Imrétől kapta az új veséjét

Szeged - Öccsétől kapott új vesét az az erdélyi kántornő, akin egy hete a szegedi sebészeti klinikán hajtottak végre szervátültetést. A költségeket adományokból állták. Élődonoros transzplantációval nem kell kivárni a lista végét, és jobbak az esélyek – hangsúlyozzák az orvosok.
Egyre jobban érzi magát, és hétvégére már haza is térhet Nagyvárad melletti falujába, Fugyivásárhelyre az a 37 esztendős kántornő, akin egy hete hajtottak végre sikeres élődonoros vesetranszplantációt a szegedi sebészeti klinikán. A tizenegy éve vesebetegséggel küzdő, és egy éve már dialízisre szoruló Mágori Ilona az új vesét 33 éves öccsétől, Imrétől kapta. Ilona volt idén Szegeden a harmadik, akinek testébe egy élő ember szervét ültették be.

A sikeres műtét után a betegágynál a Mágori testvérpár, Imre és Ilona két orvosával, Szederkényi Edittel és Szenohradszky Pállal. Fotó: Frank Yvette

– Romániában nem merték vállalni az élődonoros veseátültetést, ezért érdeklődtünk Budapesten és Nyugat-Európában is. Végül Szegedet választottuk, mert meggyőzött bennünket az itteni orvosok szakmai tudása és az osztály felszereltsége. Jól döntöttünk. Nagyon hálásak vagyunk a teljes itteni ellátásért, az orvosok és nővérek kedvességéért, a családias környezetért – beszélt mosolyogva Ilona. A műtétet Szederkényi Edit vezetésével végezte a transzplantációs osztály teamje.

Terv: regionális központ

A szegedi sebészeti klinika nyitni szeretne Románia és a Délvidék felé, mert az átültetésekre ott is nagy az igény – árulta el Lázár György. Távlati céljuk: Szegeden egy regionális transzplantációs központ létrehozása, ahol a későbbiekben képesek lennének tüdő- és szívátültetésre is.

Ágyán ülő öccse beteglátogatóba jött Ilonához: Imrét már három nappal az operáció után hazaengedték. Ezután mindössze a csípős ételekről kell lemondania, és nem emelhet nehezet – ezt azonban nővére gyógyulásáért könnyen felvállalta az áruszállítással foglalkozó férfi. Először édesanyjuk veséjét vizsgálták a szakemberek, de miután az övé nem volt megfelelő, Imre azonnal felajánlotta a sajátját. Azt mondják, az orvosok szerint jobb volt szerveik immunológiai egyezése – ami alapvető egy szerv túlélése szempontjából –, mint az egypetéjű ikreknél. A vese kivételét és átültetését, laparoszkópos technikával, kevesebb mint három óra alatt elvégezték a szakemberek.

– Adakozott az egész község, de több német, svájci és osztrák szponzor is segített, mert egyedül nem tudtuk volna kifizetni a vizsgálatok, az operáció és az ellátás költségeit – mondta el Ilona, aki a szervezésért nagyon hálás gyülekezetük vezetőjének, Rajna Imre atyának. Eddig öt és fél millió forintba került az ellátásuk – amit magyar állampolgárság hiányában nem finanszíroz az OEP. Támogatás azonban nem csak pénzben jött. Az egész gyülekezet értük imádkozott, Ilona szerint az otthoni jóakaratot maguk körül érzik, amióta csak itt vannak.

– Nagyon fontos népszerűsíteni az élődonoros szervátültetéseket, mert itthon a transzplantációknak csupán öt százaléka ilyen, míg az USA-ban hatvan – hangsúlyozta Lázár György, a sebészeti klinika vezetője. A professzor elmondta: a halottakból származó szervátültetésekkel szemben előnye a tervezhetőség, s hogy nem kell végigvárni az országos vesevárólistát, ami jelenleg átlagosan három év. A laparoszkópos műtét előnyeként említette Szenohradszky Pál, a transzplantációs osztály főorvosa, hogy csak egy tízcentis vágáson keresztül veszik ki a szervet, nem kell „felnyitni" az adományozót.

Karácsonyi ajándékosztás 4 repülőjegy vár Önre!

Olvasóink írták

  • 1. csizmi 2007. december 12. 13:40
    „Amennyiben Tombácz Róbert nincs tisztában az egészségügy finanszírozási módszereivel, ne keltsen hangulatot, az amúgy is feszült helyzetben.
    Az OEP finanszírozás nem (csak ) állampolgárság kérdése. Számtalan nem magyar állampolgár jogosult TELJES KÖRŰ egészségügyi ellátásra, mert Magyarországon fizet járulékot.
    Nem kellene szem elől téveszteni azt a tényt, hogy az egészségügy finanszírozása a Magyarországon élők által befizetett járulékokból valósul meg, állmpolgárságtól függetlenül.
    Remélem az Újságíró Úr nem akart politikai áthallást produkálni írásában, ami egyébként megható, de kissé sziruposra sikeredett.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Véres arany Sándorfalván

Sándorfalva - Összesen 1687-en adtak vért novemberben a Magyar Vöröskereszt és az Országos Vérellátó… Tovább olvasom