Délmagyar logó

2017. 04. 30. vasárnap - Katalin, Kitti 5°C | 15°C Még több cikk.

Imádja a gyömbérsört a litván kosaras

Szeged - A tavalyi sikeres verseny után idén is keressük a megye legszebb sportolónőjét. Hogy megkönnyítsük a választást, napról napra bemutatunk egy-egy lányt. A sort a 24 éves litván származású Vaida Sipaviciutével folytatjuk.
A szőke lány a Szeviép Szeged női kosárlabdacsapatának centere. Hat éves korában kezdett el edzésre járni, 30-40 lánnyal együtt dobálták a labdát. Vaida azt mondta, gyerekkorában egyértelmű volt, hogy ezt a sportot választja, hiszen édesapja edzőként dolgozott - valójában csak követte őt a kosárlabdában. A fiatal sportoló mindenben arra törekszik, hogy a legjobb legyen. Az életvidám, mosolygós lány kedvenc filmje a G.I. Jane, mert tetszik neki a főszereplő férfiakat megszégyenítő erejű, mégis nőies karaktere. Imádja édesanyja főztjét és a gyömbérsört.

Kedvenc csapata pedig mi más lenne, mint a Szeviép. Szereti Szegedet, és az itt élő embereket. Vaidának jelenleg nincs barátja. Ha lenne, akkor a romantikus estét részesítené előnyben a bulizás helyett. Szívesebben jár moziba, mint színházba, és szívesebben hallgat Madonnát, mint U2-t. A Szex és New York neki is nagy kedvence, ahogyan a Titanic és a szegedi halászlé is. A bájos kosarast a Cosmécanique Szépségházban kényeztették a fotózás előtt.

Vaida Sipaviciute. Fotó: Németh Norbert (galéria).

Kedvencek

- Kedvenc városod?
- Párizs.

- A romantikus hangulata miatt?
- Nem tudom. Voltam már ott, és nagyon megtetszett. Nagyon szép város.

Név: Vaida Sipaviciute

Kor: 24
Családi állapot: hajadon
Csillagjegy: skorpió
Poszt: center 
Csapata: Szeviép-Szeged

- Kevenc film?

- G.I.Jane. Szeretem ezt a filmet. Talán azért, mert van benne egy kedves, nőies nő, aki erősebb és energikusabb mint a férfiak (nevet).

- Te is ilyen vagy?
- Oh, nem! (nevet).

- Kedvenc szín?
- A kék.

- Kedvenc étel?
- Az édesanyám főztje.

- Kedvenc ital?
- Gyömbérsör.

- Kedvenc csapat?
- SZEVIÉP!

Vaida Sipaviciute. Fotó: Németh Norbert (galéria).

Karrier

- Mikor kezdtél el játszani?
- Hat éves koromban mentem először edzésre, másik 30-40 lánnyal együtt jártunk edzésre.

- Miért kosárlabda?
- Az édesapám kosárlabdaedző volt, én csak követem őt ebben (nevet).

- Mikor volt az első meccsed?
- Arra nem emlékszem...

- És van olyan, amelyik valami miatt a legemlékezetesebb?
- 2006. november 28-án az USA-ban, a Syracuse-Colgate meccsen 41 pontot szereztem és 21 lepattanót.

- Melyik edzőtől tanultál a legtöbbet?
- Minden edzőmtől nagyon sokat tanultam, de a legfontosabb az első edzőm volt Litvániában.

Vaida Sipaviciute


- Legnagyobb csalódás?
- Az első NCAA (National Collegiate Athletic Association) meccs elvesztése a pályafutásom alatt.

- Miért Szeged?
- A nagyszerű csapat, a nagyszerű város, és a nagyszerű emberek miatt.

- Leghőbb vágyad, kívánságod?
- Legyek mindig jobb, mint a mellettem lévő ember. És hogy a családom büszke legyen rám.

- Mik a terveid a jövőben?
- Mindent jól csinálni és még jobban, ahogyan most csinálom.

- Ki a legkedvesebb ember az életedben?
- Az édesanyám.

- Legnagyobb félelem?
- A halál...

Vagy-vagy

- Miniszoknya vagy farmer?
- Farmer.

- Futás vagy kondizás?
- Futás.

- Egy szép kabrió vagy egy erős dzsip?
- Wow, nem tudom... Mindkettő!

- Mozi vagy színház?
- Mindkettő, bár gyakrabban járok moziba...

- Romantikus este a barátoddal vagy egy féktelen buli a csajokkal?
- Most nincs barátom. Ha lenne, azt választanm. A barátaimmal pedig hatalmasakat szoktunk bulizni, úgyhogy mindkettő (nevet)!

Vaida Sipaviciute a Cosmécanique Szépségházban - galéria

Dr. Belter önmelegítő pakolás a feszes bőrért

Termopakolást tettek Vaida Sipaviciute combjára - ez feltölti, feszesíti a kötőszövetet, amivel megelőzhető a cellulitisz kialakulása. A pakolás hatását masszázzsal fokozták. A másfél-két órás, relaxáló, luxuskezelés közben radírozás, masszázs, 30 perces pakolás, majd ápolókrémes kezelés követte egymást. A Cosmécanique Szépségházban Árok Réka varázsolta még szebbé Vaida bőrét a kezeléssel. A feltöltő, feszesítő masszázs kisimítja a bőrt, még néhány órával a buli előtt is, miniszoknyához.

Alumíniumoxidkristályok csiszolták simára az arcát

Alapos tisztítás után nyirokmasszázzsal indította be a nyirok- és vérkeringést Kovács Mónika. A Cosmécanique Szépségház kozmetikusa ezzel elérte, hogy a bőrcsiszolás eredménye hatékonyabb és intenzívebb legyen. A csiszolást kétféle módon végzik a szépségházban: durvűbb szemcséjű alumíniumoxidkristállyal, vagy a finomabb üvegkristállyal. A kezelés közben nagynyomású levegő juttatja a bőrre a kristályokat, majd szívó hatású vákuum képződik. Az eljárás a kiváló regeneráló hatás mellett jó a ráncos bőrre, hatékony a szeplők, májfoltok halványítására.

Vaida Sipaviciute a szépítés előtt és utána.
Vaida Sipaviciute a szépítés előtt és utána.

A 22-es csapdája:

1. Szeviép Szeged 10
2. PVSK 1
3. Real Madrid 5
4. Nicolas Sarkozy 4
5. Grodon Brown 3
6. Madonna 6
7. Britney Spears 6
8. U2 4
9. Leona Lewis 7
10. Lost 9
11. Sex and the City 10
12. Szegedi halászlé 8
13. Pizza 8
14. Brad Pitt 7
15. Robert De Niro 4
16. Titanic 8
17. CSillagok háborúja 3
18. Audi 9
19. Suzuki 7
20. Dolce and Gabbana 9
21. Mexx 8
22. Avatar 5

Miután bemutattuk a többi lányt, indul a szavazás. 
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hamisított útlevelek Röszkénél

Hamisított okmányokat fedtek fel a szegedi határrendészek. Tovább olvasom