Délmagyar logó

2017. 12. 15. péntek - Valér 6°C | 13°C Még több cikk.

Iridium-izotópot szállító teherautóval ütközött a szegedi Napfény IC

Balesetet szenvedett Cegléd és Nyársapát között a Napfény Intercity: egy izotópot szállító kisteherautóval ütközött.
21:13 Iparbiztonsági és közlekedésbiztonsági vizsgálat indult a sugárizotópot szállító kisteherautó kedd délelőtti balesete ügyében - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) kedd este az MTI-vel.

Mint kiemelték: többek között azt kell kideríteni, hogy betartották-e a veszélyes áruk szállítására vonatkozó szabályokat.

Az OKF közleménye szerint a balesetben megsérült konténer helyszíni vizsgálatát követően a szakemberek megállapították, hogy abban úgynevezett irídium 192 izotópot szállítottak. A konténernek csak a külső burkolata károsodott, így azt biztonságosan el tudták szállítani a helyszínről. Ezt követően a kazettát és annak tartalmát további vizsgálatoknak vetik alá.

A többször elvégzett vizsgálatok alapján viszont már biztosan kijelenthető, hogy nem került veszélyes anyag a környezetbe - hangsúlyozta az OKF.

Hajdu Márton, az OKF helyettes szóvivője már korábban is elmondta, hogy a nagy erejű ütközés következtében a konténer rögzítése megsérült, és a kisteherautóról leszakadt. A mérési eredmények szerint nukleáris sugárzástól nem kell tartani, a konténerben elhelyezett kapszulák ugyanis nem törtek össze.

A kisteherautó két utasa közül az egyiket súlyos életveszélyes, a másikat súlyos sérülésekkel szállították kórházba. A vonaton nem sérült meg senki - közölte Hajdu Márton.

A Mávinform korábbi tájékoztatása szerint Cegléd és Nyársapát között, a fénysorompó tiltó jelzése ellenére hajtott a sínekre egy gépjármű egy átjáróban, és összeütközött a Szegedre tartó Napfény InterCity-vel. A rendőrségi helyszínelés és a műszaki mentés végéig a Cegléd-Szeged vasútvonal balesetben érintett szakaszán szünetelt a vasúti közlekedés.
Késő délután befejeződött a baleseti helyszínelés és a műszaki mentés, és megindult a vonatközlekedés.

17:35 Kollégánk, Panek Sándor jelenti a helyszínről: "még mindig keresik a kapszulákat, az utasokat két vonatpótló buszba préselik be az érintett szakaszon".

16:58 A kisteherautó mintegy 25 kilogramm veszélyes árut, a jármű okmányai szerint iridium 192 izotóp kapszulákat szállított egy kisméretű konténerben. Az anyag pontos azonosítása jelenleg zajlik, tekintettel arra, hogy a konténeren szelént tüntettek fel. A nagy erejű ütközés következtében a konténer rögzítése megsérült, és a kisteherautóról leszakadt.

15:59 A megsérült mozdonyt Nagykőrösön állították félre, ott kapott új mozdonyt a szerelvény.

15:48 A Napfény Intercity 243 perc késéssel folytatja útját.

15:39 Hajdu Márton, az OKF helyettes szóvivője elmondta, hogy a nagy erejű ütközés következtében a konténer rögzítése megsérült, és a kisteherautóról leszakadt. A legfrissebb mérési eredmények szerint nukleáris sugárzástól nem kell tartani, a konténerben elhelyezett kapszulák ugyanis nem törtek össze.

Izotópot szállító teherautóval ütközött a szegedi Napfény IC. Fotó: MTI/Mészáros János (galéria)

Korábban írtuk:
A Ford Ranger működő fénysorompónál, annak tilos jelzése ellenére ment át a vasúti átjárón, az érkező IC elcsapta. A vonaton nem sérült meg senki, a szerelvényt szegedi mozdonyvezető vitte, a 0431-205-8-as pályaszámú mozdony szolgálatképtelenné vált, a kocsi két utasa életben van. Cegléd és Nagykőrös között várhatóan késő délutánig vonatpótló buszok szállítják az utasokat.

Az Indóház értesülései szerint különleges, veszélyes anyagot szállító jármű karambolozott, ez magyarázhatja az estig tartó vágányzárat.

Olvasóink írták

  • 16. szeti 2012. december 13. 15:33
    „tudom, hogy válság van, meg minden, de ny-európában alig van szintbeli kereszteződés, a legtöbb helyen alul/felüljáróval oldják meg az átkelést. egyrészt kevesebb a baleset, másrészt gyorsabban tudnak menni a vonatok is. Pl. a dorozsmai kereszteződésre már rég ráférne egy ilyen jellegű korszerűsítés. mondjuk a többi szegedi helyen nehezebb a dolog, mert ugye a körtöltésen megy a vonat, amit nyilván nem lehet átvágni. de ahol csak sima vasúti töltés van, ott simán.”
  • 15. SP 2012. december 11. 22:52
    „Sugárzás
    talán nem lesz, cseppfertőzés valószínű igen.

    Busz szállította az utasokat
    az este Cegléd Nagykőrös között.
    Egy egész szerelvény teljes utaslétszáma volt bezsúfolva a csomagjaikkal együtt 3 szimpla buszba.

    Járó motorral csak 1 első
    nyitott ajtóval, tartós egymásnak szorult ácsorgással, egy helyben várakozással a busz indulásra, mint a heringek.

    Az 1 főre eső kipufogógázos elegy
    nem érte el a fél m3 sem. Mindenki a szomszédja lélegzetét hasznosította újra, oxigénhiányosan sápadozva.”
  • 14. szunyi 2012. december 11. 20:16
    „Ha szivárogna, akkor már rég meg lenne, ergo a tartály ép!(queenmargareth!)
    Gondolom szép nagy ívben repült. Ha még mindig keresik.
    + a cég fönökének is elkezdett valszeg hullani a haja, ha itt tényleg keverdetek a felíratok és nem az újságírók kevertek.”
  • 13. Wacky 2012. december 11. 19:32
    „8. Mike3 2012.12.11. 18:33
    köszi:)
    de engem az zavar, hogy hogy lehet valaki ennyire felelőtlen hogy bármit is szállít, elé hajt egy vonatnak... ennyi erővel bármi mást is szállíthatott volna ami sokkal nagyobb bajt okoz... szerencsére nem történt, DE ha ilyen felelőtlen emberekre ilyen dolgok rá vannak bízva, bármikor bekövetkezhet egy sokkal súlyosabb környezeti károkat okozó baleset is, és mindez miért???
    mert azt hiszi a sofőr hogy neki mindent szabad:((”
  • 12. Tikviczky 2012. december 11. 19:15
    „Az Index cikke szerint nukleáris anyagot szállító autó ütközött. Az Ir-192 nem minősül nukleáris anyagnak! Egyébként több közepes energiájú gammát is kibocsát. Még valami. attól., hogy 25 kilós tartályban szállították, maga az anyag még nagyon kicsi lehet fizikai méretét tekintve. Valószínűtlen, hogy kiesett a tartályból, de a gammái alapján könnyű lenne megtalálni.”
  • 11. Emberségetavilágnak 2012. december 11. 19:06
    „És ipari célra.
    Feltehetően ezt is.”
  • 10. macs 2012. december 11. 19:02
    „aquila0126, Mike3,
    köszönöm, jól gondoltam.
    A cikkbe se ártana valamit erről írni. :-)”
  • 9. aquila0126 2012. december 11. 18:34
    „gyógyászati célra használják”
  • 8. Mike3 2012. december 11. 18:33
    „béta sugárzás és 70 napos felezési idő. nyugodjon meg mindenki! ha az egész a földre kerül, akkor sem történik semmi különös.
    a béta sugárzást már egy üveglap felfogja. béta lumineszkáló festékeket használnak pl. komoly búvárórákban vagy repülőgép műszerekben. túl fogjátok élni!”
  • 7. xenopus 2012. december 11. 18:12
    „"még mindig keresik a kapszulákat" No ott valami nagy gáz lehet, valamit maszatolnak!
    A 25 kg anyag nem nagy tömeg, vagy szétdurrant vagy ellopták.”
  • 6. macs 2012. december 11. 18:12
    „Mielőtt kitör a pánik, tudja valaki, hogy mire használják az Ir-192 izotópot? Nekem valami olyan dereng, hogy daganatos betegségek esetén sugárkezeléshez. Szóval, mi az igazság?”
  • 5. tucat 2012. december 11. 17:42
    „4. queenmargareth1
    Van szivárgás. De nyugodjon meg: nem a kapszulák eresztenek! :D”
  • 4. queenmargareth1 2012. december 11. 17:00
    „Jesszus! Vagy nem merik bevallani, hogy sérült-e a veszélyes árus kapszula...Milyen emberek vezethetnek???Elvileg veszélyes áru szállítását akárki nem végezheti, elvileg, nehéz PÁV mittudomén milyen vizsgán kell átmenni...
    Az emberi hülyeségnek nincs határa. Megbüntetni, mivel embereket, élőlényeket veszélyeztetett!Nem hiszem el, hogy nem volt szivárgás!”
  • 3. tucat 2012. december 11. 16:49
    „Egy, mindössze András-kereszttel jelzett, településektől távoli vasúti átjáró előtt láttam egy jókora, sárga táblán az USA Utah államában sok éve:
    "Trains are crossing in 6 seconds, if even your car is on the tracks!"
    A környékbeliek szerint emberemlékezet óta nem volt az átjáróban baleset. Pedig mind a vasút, mind a főút elég nagy forgalmú volt. Különös... :)”
  • 2. markusj77 2012. december 11. 16:11
    „Normális ez a koma??? Ki ez, valami öngyilkos merénylő, vagy terrorista??? Vasúti sorompó tilos jelzése alatt senki, de senki nem hajthat a sínekre semmilyen okból!!! Még a megkülönböztető jelzést használóknak is szigorúan TILOS!!! Akkor ez az ember, aki veszélyes anyagot szállított, mit gondolt, hogy ő vajon kivételesen megteheti? Rá nem vonatkoznak a szabályok? Remélem, visszavonják a jogsiját, engedélyeit mindannyiunk érdekében, mert ez így közveszélyes...”
  • 1. Emberségetavilágnak 2012. december 11. 16:00
    „Valami nem kerek.
    Veszélyes anyagot szállít és tilos jelzés ellenére keresztülhajt a sínpályán?!
    Több, mint figyelmetlenség, több, mint merészség.
    Ha tudta, mit visz, tisztában volt a veszélyességével és mégis hazardírozott, akkor ez nem vagányság hanem terrorizmus.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kigyulladt egy garázs a Sándor utcában

Több autóval érkeztek a Sándor utcába a tűzoltók egy garázstűzhöz. A garázsban bennégett egy személygépkocsi. Tovább olvasom