Délmagyar logó

2018. 08. 19. vasárnap - Huba 21°C | 31°C Még több cikk.

Ismét bombariadó a szegedi bíróság épületében

A delmagyar.hu információi szerint ma is bombariadó volt a bíróság Széchenyi téri épületében.

Kedden is érkezett fenyegetés, akkor nem találtak robbanószerkezetet az épületben. Erről bővebben itt olvashat.

Szerdán egy női hang közölte 7 óra 50-kor, hogy bomba található a bíróság épületében. A delmagyar.hu információja szerint még nem kezdődött el a kiürítés, mert a bíróság azt kérte, hogy ne szakítsák meg a munkát, úgy keressék az esetleges robbanószert.

Egy-egy rendőrégi kivonulás egy bombariadóhoz 1 millió forintba kerül, legkevesebb 20-25 rendőr dolgozik egy-egy alkalommal.

Megint bombariadó a szegedi bíróság épületében. Fotó: Segesvári Csaba
Megint bombariadó a szegedi bíróság épületében.
Fotó: Segesvári Csaba

Helyszínen tartózkodó tudósítónk azt jelentette, hogy 8.50-kor mindenkit beengedtek az épületbe. Cseh Attila, bírósági szóvivő arról tájékoztatott, hogy minden tárgyalást elkezdenek.

A rendőrség 45 perc alatt átvizsgálta az épületet, 9 óra után visszaállt a rend.

Olvasóink írták

25 hozzászólás
12
  • 25. anatole 2010. március 12. 15:02
    „Valóban kellemetlen a bomba riadó. Végét kellene már vetni. Pedig hogy örülnék ha egy pár bíró eltűnne egy bumm végett, de ez csak álom marad. Volna tippem, melyik bírót repíteném, de csak író vagyok s nem robbantási szélhámos. A másik oldala meg, van olyan bíró amelyik már úgy be van sz... hogy amikor köszönnek neki a visszaköszönést már pisztollyal a kezében nyekergi. Tehát, nem szabad szórakozni a bírókkal mert egyszer oda kerül mindenki s akkor bosszút áll, no rajtam már húsz éve szórakozva cseszegetnek. Megszoktam, sőt amikor elfogtak mert szintén cseszegettem őket megígértem Hamburgban, kicsavarom a nyakukat mert hazudtak a Német Legfelsőbb Bíróságnak Stefani Tanácsának, és a Shengenieknek. így nem sajnálom a bírókat mert rohangálnak mint az egerek a macska elől.

    Anatole Hongrois”
  • 24. bruhahaha 2010. március 11. 16:10
    „Flexike...jó gúnyolódni azzal, akinek ez a dolga? Szerintem ők is eléggé unják már az egészet és csak annak örülj, hogy nem neked kell végigkúszni az épületet és kockáztatni az életedet, hátha van ott valami!

    Maug az okos! És ha van cucc? Majd úgy is leszoknak róla? Úgy sincs ott semmi és megdögöljek véletlenül!? Szerintem az én életemmel ne játsszon senki, hogy eldöntse, igaz riadó van, de nem kell kimenni!! És igen, keressék csak, hála istennek, hogy keresik! Azért, ha jól emlékezem a múltból, amikor eltűnt egy egész autó, meg a fél épület teteje plusz a környező házak ablakai, aranykéz utca és a többiek, hogy ekkora arccal mertek a nagy okosok szájalni!!! Csönd volt és mindenki attól parázott, hogy hol lesz a következő és mellette fog-e állni! Na erre mI a reakció? Gondolom erre no comment!? Ugye? Bár biztos, ki tud valami nagy okosságot nyomni az agy...”
  • 23. Laserdance 2010. március 11. 14:38
    „15: <moderálva....> Nem teszik zsebre azt a pénzt, de az adófizetőknek ennyibe kerül az akció.
    Ezt úgy kell számolni, hogy mindenestől ennyibe kerül a rendőrök szolgálatban tartása arra az időre, és amíg itt ..... a rezet, addig nem tudnak mást csinálni...”
  • 22. bambinaXX 2010. március 10. 23:45
    „4! folyékony robbanóanyagról még nem hallottál? Szted azt milyen fémdetektor mutatja ki, ha műanyag palackban van?..

    Kinek volt aznap tárgyalása??
    A betelefonálóval, (ha meglesz) vajon kifizettetik a rendőrségi kiszállás költségeit?? remélem igen - majdcsak leszoknak róla..”
  • 21. maug 2010. március 10. 20:57
    „Na végre már valaki legalább meg merte tenni, amit már régen kellett volna.
    Nem szakították meg a munkát, úgy keresték a bombát. Ami természetesen nem volt.
    A rendőrök ismét túllihegték volna a keresést!
    Éljen a bíróság vezetője.
    Így kell ezt csinálni. Ha nem foglalkoznak az esettel, akkor úgyis leszoknak róla az idióta bejelentők.
    a rendőrök meg kergessék csak a fantom bejelentőket.”
  • 20. flexsnake 2010. március 10. 15:14
    „tegnap még 3óra alatt sikerült ma 45perc volt mire átnézték. Vagy tegnap eltévedtek a sok ajtó miatt vagy mára nem néztek be csak minden második szék alá. Lehet csak így gyakorlatoztatják őket mert nincs pénz terepgyakorlatra :D”
  • 19. flexsnake 2010. március 10. 15:02
    „18. a világ legbiztonságosabb repülőtere a new york-i. Egy terrorista mégis feltudott vinni egy gyújtóbombát a gépre, közben átment kapukon...
    Mindent lehet. Nincs olyan rendszer ami nem játszható ki. A bejelentéseket mindig komolyan kell venni. Ha csak ezerből egy valós, remélem te is bentmaradsz....”
  • 18. zsazsanéne 2010. március 10. 13:24
    „A detektorral mindent átvizsgálnak,ott semmit se tudnak bevinni,akkor mi a csudának veszik a lapot.Ha elkapnák az ilyen szórakozókat,verjék rájuk a költségeket is.”
  • 17. flexsnake 2010. március 10. 13:19
    „11. ez nem reklám. Jogom van tudni miért nem mehetek be a munkahelyemre.

    A telefonálónak üzenném: <moderálva>”
  • 16. cyt 2010. március 10. 11:35
    „Ez már vicc ....”
  • 15. ocsi1 2010. március 10. 11:15
    „20-25 rendőr vizsgálta át a bírósági épületet. Az átvizsgálás 45 percig tartott. Jó órabért kaptak érte 1 000 000:25=40 000 Ft Ennyiért megéri nem ?”
  • 14. kisscitrom 2010. március 10. 11:11
    „Már olyan ez,mint mikor én iszok egy pohár vizet:D”
  • 13. bespin 2010. március 10. 10:40
    „Éppen csak testüreg motozás nincs belépéskor. Akkor mi a fenéért ..... egy idióta telefonálótól.”
  • 12. Gazficko 2010. március 10. 10:21
    „Nagy az Isten állatkertje,de alacsony a kerítés.”
  • 11. Balotelli 2010. március 10. 10:12
    „"bíróság azt kérte, hogy ne szakítsák meg a munkát, úgy keressék az esetleges robbanószert."
    Na végre megjött az eszük! Már csak azt kellene elérni hogy a médiában ne legyen vezető hír egy-egy bomba bejelentés. Így lassan megszűnnének ezek a fenyegetések!
    A Délmagyar is pl. a reklámot biztosítja továbbra a fenyegetőknek.”
  • 10. toxi_2 2010. március 10. 09:56
    „ma is volt?nahát!”
  • 9. unknown 2010. március 10. 09:33
    „Nyolcaska, ha elolvasod a teljes cikket, a tegnapi hírt is, tegnap férfi telefonált...”
  • 8. nanemaaa 2010. március 10. 09:24
    „7. Főleg úgy, hogy a cikk szerint egyértelműen női hang volt. :D”
  • 7. unknown 2010. március 10. 09:15
    „Egyébként jó lenne gyűjteni és közzétenni a betelefonáló hanggyűjteményt. Nekem ismét gyanús a politikai háttérben folyó esetleges hangulatkeltés. Az előző sorozatban Szilvássy alatt már éltem ezzel a gyanúval, volt is jelöltem, de nem mertem teljesen azonosítani. Ha hallanám azt a bizonyos férfi hangot újra, nem hezitálnék néven nevezni.”
  • 6. unknown 2010. március 10. 08:53
    „5. Wolfgé
    :-))))))”
25 hozzászólás
12

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Rezidensképzés: vészhelyzet?

Egy évfolyamnyi friss diplomás orvos hagyhatja el hazánkat, ha nem függesztik fel a „röghöz kötő" rendeletet. A miniszter szerint azonban a fiatalok rosszul értelmezik. Tovább olvasom