Délmagyar logó

2017. 01. 18. szerda - Piroska -7°C | 1°C

Jogászokkal mutatják be Reginald Rose világsikerű drámáját a kisszínházban

Szeged - Ügyész, ügyvéd, bíró, joghallgató, biztosítási tanácsadó is szerepel a 12 dühös emberben – Reginald Rose világsikerű drámáját Barnák László rendezésében ma 19 órától mutatják be a kisszínházban az egyetemi kulturális fesztivál programjaként.
– Tíz évvel ezelőtt SZTEage elnevezéssel létezett egy egyetemi színpad Szegeden, aminek az akkor még joghallgató Ragány Zoltán volt a vezetője. Velük hoztunk létre a nagyszínházban két emlékezetes produkciót, az István, a királyt és az Utazást. A tavasszal jubileumi társulati találkozót tartottunk, és úgy döntöttünk: létre kellene hoznunk egy civil jellegű produkciót. Az ötletet az is segítette, hogy a színház főigazgatója és az egyetem rektora együttműködési megállapodást kötött, ennek részeként szervezzük meg a nyílt napot a teátrumban; a 12 dühös embert pedig az Őszi Kulturális Fesztivál kiemelt rendezvényeként mutatjuk be a kisszínházban. Mániám a közösségépítés, ez a produkció is ennek jegyében valósul meg – hangsúlyozza Tajti Gabriella, az egyetem kulturális irodájának vezetője. – Fantasztikus alkalmi társulat jött össze, egyetemi hallgatók éppúgy vannak a csapatban, mint ügyészek, bírók, ügyvéd, egyetemi oktató, biztosítási tanácsadó. Óriási az érdeklődés a közönség és a média részéről is: néhány nap alatt elfogytak az októberi jegyek. Már tárgyalunk a színházzal további előadásokról.

Jelenet az előadásból a főpróbáról. Fotó: Karnok Csaba
Jelenet az előadásból a főpróbáról. Fotó: Karnok Csaba

– Rendezői szárnypróbálgatásaim közepette izgalmasnak találtam a kihívást, hogy zömmel jogászokkal színpadra állítsam ezt a darabot – fogalmaz Barnák László színművész, a produkció rendezője. – Ezek az emberek munkájukból adódóan nap mint nap bizonyos értelemben közönség előtt szerepelnek. Érdekes volt, hogyan tudnak egy olyan betanult szöveggel is dolgozni, ami másfajta hozzáállást igényel. Nekem is máshogy kellett megközelítenem a munkát, több bizalmat kellett bennük ébresztenem magam és a munka iránt. Össze kellett kovácsolni a csapatot, hogy azt érezzék, itt valamiféle egység van, ami feloldja őket az alól, hogy ismeretlen, esetleg a személyiségüktől távol álló feladatot kell teljesíteniük. A próbák könnyedségét, játékosságát meg kellett őriznem, miközben komoly bemutatóra készültünk. Színházunk együttműködése az egyetemmel országosan is egyedülálló. Az egyéni szerep- és felelősségvállalást is fontosnak tartom. Talán erre is felhívjuk a figyelmet azzal, hogy a civil szereplők a saját szabadidejükből áldoznak erőt, energiát arra, hogy próbáljunk és bemutassunk egy darabot, amellyel az előítéletekről is beszélünk. Hogyan képesek egyesek ítéletet mondani mások felett mindenféle megalapozottság nélkül? Hogyan lehet képviselni a saját véleményünket akár ellenszélben is? Humorral is fűszereztük a darabot, és a továbbgondolás lehetőségével is megajándékozzuk a nézőket.

Fotó: Karnok Csaba
Fotó: Karnok Csaba

– Ugyanúgy dolgoztam, ahogyan szoktam, azzal együtt is, hogy most nem az én vállamon van a legnagyobb súly. Ugyanolyan izgalomban vagyok, mint máskor a bemutatók előtt. A szereplők többsége a darab témájával azért rokon területen dolgozik, mindannyian remekül helytállnak, roppant tiszteletreméltó az igyekezetük, az elszánásuk. Civilben is kellemes emberek, jól érzem velük magam – mondja a 9. esküdt szerepét alakító népszerű színésznő, Fekete Gizi, aki az egyetlen profi művész a színpadra lépők közül. Amikor szakmai tanácsot kért tőle valaki, örömmel segített. – A szereplők alázata, tisztelete, elkötelezettsége az ügy és a színház iránt példamutató, csak pozitív energiákat kaptam tőlük. Ez fantasztikusan hat, látszik majd az előadáson is.
Különleges szereplőgárda

A produkciót különleges szereposztással állították színpadra. 1. esküdt (elnök): Forrai Miklós ügyész (Szegedi Járási Ügyészség), 2. esküdt: Németh György Attila egyetemi hallgató (SZTE ÁJTK), 3. esküdt: Kosztolányi József egyetemi docens (SZTE TTIK Bolyai Intézet), 4. esküdt: Nagy Erzsébet bíró (Szegedi Ítélőtábla), 5. esküdt Spitzer Jenő egyetemi hallgató (SZTE ÁJTK), 6. esküdt: Varga Norbert, a Szegedi Egyetemi Színház vezetője, 7. esküdt: Ragány Zoltán ügyész (Szegedi Nyomozó Ügyészség), 8. esküdt: Hegedűs István bíró, büntetőkollégium-vezető (Szegedi Ítélőtábla), 9. esküdt: Fekete Gizi, 10. esküdt: Magyarossy József ügyvéd, 11. esküdt: Gyorgyev Bránimír biztosítási tanácsadó, 12. esküdt: Kiss Máté hírigazgató (Rádió 88), Őr: Nyéki Tamás helytörténész, a Bíró hangja: Harangozó Attila bíró, a Szegedi Ítélőtábla elnöke.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Meghalt a 23 éves zákányszéki sofőr

A kórházban elhunyt a Bordányi úti balesetben megsérült sofőr. Tovább olvasom