Délmagyar logó

2017. 07. 28. péntek - Szabolcs 15°C | 27°C Még több cikk.

Juronics a Halhatatlanok Társulatának tagja lett

Budapest - Juronics Tamást is beszavazta a Halhatatlanok Társulatába a közönség, lábnyoma májustól látható a Pesti Broadway-n.
A Pesti Broadway látványossága a Halhatatlanok Sétánya a Nagymező utcában, ahol Tolnay Klári, Darvas Iván, Sinkovits Imre és más legendás művészek lábnyoma látható. A Halhatatlanok Társulatába idén újabb nyolc Örökös Tagot választott a közönség, köztük Juronics Tamást, a Szegedi Kortárs Balett Kossuth-díjas művészeti vezetőjét. Az idei szavazatok alapján Metzger Márta táncművész, Kertesi Ingrid és Kálmándy Mihály operaénekes, Fodor Tamás és Balázsovits Lajos színész, Börcsök Enikő, valamint a közelmúltban elhunyt Pap Vera színésznő kapta a megtisztelő a címet. Vasárnap délután Budapesten, a Benczúr Hotel dísztermében köszöntötték az új örökös tagokat.

Fotó: Palman Kitti
Fotó: Palman Kitti

– Ez egy igazi közönségdíj. Számomra mindig megtisztelő, ha sok néző szavaz azért, hogy kifejezze a szeretetét, tiszteletét. Ebben az esetben ráadásul fizetni is kellett a telefonhívásokért, azaz némi áldozatot is kellett hozni. Izgalmasnak tartom azt is, hogy ezzel az elismeréssel az jár, hogy az ember otthagyhatja a lábnyomát és a nevét a Pesti Broadway-n akár száz évre is. Ritka az olyan díj, ami így tárgyiasulva is megjelenik. Örülök annak is, hogy a táncművész kategóriában a másik idei díjazott Metzger Márta lett, aki annak idején, 1987-ben éppúgy közreműködő táncosa volt a frissen alapított Szegedi Balett első táncestjének, mint én – mondta az elismerés kapcsán Juronics Tamás.

A koreográfus és együttese ebben az évadban sikert sikerre halmozott, idehaza és külföldön is sokfelé felléptek. – Az évad az áprilisi bemutatókkal számomra lezárult, szeptemberig pihenő következik. Az együttessel arra készülünk, hogy a Budapesten sikert aratott Catulli Carmina-produkciónkat az ősszel a szegedi közönségnek is bemutassuk. Az est másik felében egy olasz vendégkoreográfus darabját láthatják majd a nézők, azaz folytatjuk azt az irányt, amit Zachár Loránd meghívásával nemrég elkezdtünk. A következő évadban sok színházi feladatom lesz. Az Operaházban a Pillangókisasszonyt rendezem majd, a Vígszínházban Marton László, az Operettszínházban pedig Béres Attila új produkciójának koreográfusa leszek.
Fotó: Palman Kitti
Fotó: Palman Kitti

Eszenyi Enikő felkérésére a prágai Narodni Divadlóban az általa rendezett operaprodukció, a Hamupipőke koreográfiáját csinálom. Izgalmas szezonnak ígérkezik a következő is. Remélem, a társulatunk is ugyanolyan jó pozícióban tud majd szerepelni, mint az elmúlt egy évben, amikor négy nagy bemutatót is tarthattunk élő zenekarral a Művészetek Palotájában, a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben – hangsúlyozza Juronics Tamás, aki Gregor Józseffel ért egyet, aki sokszor elmondta: Szegedről is lehet nemzetközi karriert csinálni. – Nekem máshol nincs is lakásom, Szegeden van az otthonom, mindig oda térek haza.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Durva baleset az M43-ason: elterelik a forgalmat - galéria

Rommá törtek egy Makó felé tartó autót szállító Fordot vasárnap délután az M43-ason a Sándorfalvi és… Tovább olvasom