Szeged - delmagyar.hu

– Idén Ön kapta a Kaszás Attila-díjat: gratulálunk! A díjat a színészi teljesítmény mellett a közösségépítő tevékenységért ítélik oda: mit jelent önnek ez az elismerés?

– A díj nem jár, hanem ajándék. Az ember elhiszi – és remélem, hogy így van –, hogy a munkásságáért adják. Akik odaítélték, úgy gondolták, megérdemli mindaz, amit 32 év alatt tettem ezen a pályán. A közösségépítés pedig elsősorban a színház vezetőjén múlik, és nyilván a munka hozza meg – ezalatt szoktak barátságok szövődni, és persze kialakulnak nagyon komoly szakmai viták. Az első lépés, hogy az ember kicsit se ártson a társulatnak, amelynek a tagja. Remélem, sehol nem ártottam, ahol voltam eddig, márpedig megfordultam jó néhány helyen.

Hidas műsor

– Mennyire határozza meg a jó közösség a színházi munkát?

– Egy alkotás folyamán nem a barátság a fő cél, hanem a mű létrehozása. Nyilván szabadabb az ember, ha nem feszült a légkör, de egy próbafolyamat nem mentes bizonyos mértékű konfliktustól. Hogy ez mekkora, és hogy kezeli a társulat, az már lényegibb.

Káromkodni nem csak én káromkodom az országban, vannak, akik szaftosabban művelik, csak őket még nem vették fel.

– A Bárka Színház társulatában játszik, Háy János Nehéz című darabjával vesznek részt a XI. Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT) versenyprogramjában. Min dolgozik még?

– Nyáron forgatok a Duna Televízió Munkaügyek címen futó humoros sorozatában. Ősszel Pintér Bélával dolgozom a Trafóban, a Bárka színházzal az évad végén lehetséges, hogy lesz két bemutatónk, a Nézőművészeti Kft.-vel pedig a Szkéné színházban állítunk színpadra egy darabot.

A sör hűtése

– A Jancsó-filmek után „beleégett" a köztudatba a Kapa-Pepe páros Scherer Péterrel. Terveznek-e folytatást? Mennyire azonosítják önöket e két karakterrel?

Kőtövistől a Bárkáig Mucsi Zoltán 1957-ben született Szolnokon. A színházzal a Kőtövis nevű amatőr együttesben került kapcsolatba, 1979-től 1995-ig a Szolnoki Szigligeti Színházban játszott. 1995-től szabadfoglalkozású, 1997-től a Bárka Színház, 2002-től a Krétakör Társulat tagja volt, és játszott a tatabányai Jászai Mari Színházban. 2007-től ismét a Bárka Színházhoz szerződött. Díjai közül néhány: A filmkritikusok díja: legjobb férfi alakítás, Jászai-gyűrű, a Fővárosi Önkormányzat díja a legjobb férfi alakításért (Tengeren, De Sade pennája). Játszott mások mellett a következő filmekben: Roncsfilm, Nekem lámpást adott az Úr a kezembe Pesten és a Jancsó Miklós-féle „sorozat" többi filmje, Argó, Gengszterfilm, Legkisebb film a legnagyobb magyarról, Libiomfi, Papírkutyák, Kontroll, a színházi előadások alapján készült Feketeország és Nexxt. Négy gyermeke van.

– Remélem, terveznek sokan folytatást, de egyelőre még nem tudok róla. Arról, mennyien azonosítanak minket Kapával és Pepével, sajnos nincs felmérésem, de remélem, hogy sokan megszerették ezeket a filmeket. Scherer Péterrel színházban is sok a közös munkánk, először a Szentivánéji álomban játszottunk együtt, aztán valamilyen módon egymáshoz ragadtunk – de nyilván vannak a másiktól független feladataink is. A Nézőművészeti Nonprofit Kft. közös cégünk, most két produkciót tervezünk biztosan ennél a műhelynél.

– A humoros szerepek, felkérések gyakran megtalálják...

– Nem áll távol tőlem a humor. Ha bizonyos problémákat megoldani nem is tudunk, ha már nevetünk rajta, talán könnyebben meg tudjuk vizsgálni a helyzetet. Így közelebb jutunk a megoldáshoz.

– Már a Roncsfilmben is saját becenevén szerepelt – miért? Hogyan lett önből Kapa?

– Szomjas György a Roncsfilm forgatókönyvébe egyszerűen a becenevemet írta be, és ez a Jancsó Miklós által rendezett filmekben is megmaradt. Szerettem focizni, és diákkoromban vékonyabb dongájú legényke voltam. Játszott akkor a válogatottban egy Fazekas László nevű focista, szintén vékonydongájú, nagyorrú legény, Kapa becenévvel. Utána neveztek el a barátaim.

Ne fütyülj!

– Géplakatosként végzett, dolgozott tégla- és hajógyárban, vasúton, postán, mielőtt a szolnoki színházhoz került segédszínészként. Előnyt vagy hátrányt rejt többet a „kacskaringós" út?

– Másik útról nem tudok, nem végeztem el a színművészeti főiskolát – most már egyetemet. Számos nagy kaliberű színész jött ki onnan, nyilván az ő életükben ez volt a megfelelő út. Én mentem felfelé a szamárlétrán, végig egy tanulási folyamaton, rengeteg dologra megtanítottak kollégák, rendezők, próbáltak terelni az utamon. Nincs olyan, hogy csak az egyik vagy másik út a helyes. Kisebb számban, de vannak kollégák a pályán, akik szintén nem végezték el a főiskolát.

Előadásfotó a Nehéz című drámából, amit idén a POSZT-on is játszott a Bárka színház társulata. Mucsi Zoltán A legjobb férfi főszereplő díját kapta alakításáért. Fotó: Garamvári Gábor

– Egy reklámsorozatban igen hitelesen ábrázolja, milyen az, amikor elszakad a cérna a közlekedésben, az irodában... többek szerint Guinness-rekordot dönthetne láncban káromkodás műfajában. Közben úgy hírlik, béketűrő ember: mi az igazság?

Nehéz Háy János Nehéz című színművének főhőse a vidékről tizenévesen Budapestre kerülő fiatalember, aki szülei  támogatásával megszakítja a végtelennek tűnő családi láncot, kiszakad az otthoni fészekből, „különb" lesz, mint ősei. Aztán az illúziók kicsorbulnak: régi otthonát elveszíti, újat a nagyvárosban nem lel, hiába próbálja megteremteni "saját életét". A nagyvárosban nem találja a helyét, ezért az alkoholba, önpusztításba menekül. A színész szerint a darabban játszani olyan volt, mint kilencven percen keresztül izomból focizni. A szerző egyenesen Mucsi Zoltánra írta a főszerepet, a darabot Bérczes László rendezte.

– Egy homeopátiás gyógyszerekkel foglalkozó cég kért fel 2–3 éve erre a reklámsorozatra, elmondták az elképzeléseiket, én pedig szívesen vettem részt benne. Az első sorozat után készült még öt kisfilm. Káromkodni pedig nem csak én káromkodom az országban, vannak, akik szaftosabban művelik, csak őket még nem vették fel. Béketűrő embernek gondolom magam, ám erről a baráti és ismeretségi körömet kellene megkérdezni. Igyekszem békésen megoldani a dolgokat, de persze velem is előfordul, hogy elveszítem a fejem, és ilyenkor az orangutánra hasonlítok.

– Miből merít a szitkozódásos jeleneteknél?

– A színház- és a filmcsinálás nem egyéni, hanem csapatmunka, még egy monodráma létrehozása is. Ezeket a jeleneteket sok agyalás előzi meg.

– Sok filmjéből lett kultuszfilm, színpadon többek között olyan társulatoknál játszik és játszott, mint a Bárka Színház, a Krétakör. Mi a legnagyobb különbség színház és filmezés között?

Mucsi Zoltán: Ne sípoljál, printelj!

– Az eszenciája mindkettőnek ugyanaz. Formára a színház általában lineáris a próbafolyamatokkal, a film összevissza. A színház másfél–két–három óra a színpadon, a filmben 2–3 perceket veszünk fel egyszerre, snittekre felszabdalva. Egy idő után kiesik az ember a forgatásból, ha a jeleneteit már felvették. A színházban estéről estére ott a remény, hogy a mai előadás valamivel jobb lesz, mint az előző, hogy fejlődünk. A film konzerv, sajnos már nem lehet változtatni az alakításokon. A színháznak ellenben soha nem lesz vége.

Mucsi Zoltán autót vezet