Délmagyar logó

2016. 12. 06. kedd - Miklós -5°C | 3°C

Kátyú kátyú hátán: tízmilliókat kell tömködni a lyukakba

Szeged - Nem mondhattuk eddig sem rózsásnak a helyzetet a szegedi utakon, de most telis-tele vannak kátyúkkal, repedésekkel. Az útkezelők állítják, hogy javítanak, és hogy van rá pénz.
A két nap alatti 30 fokos hőingadozás és a beszivárgó sós hólé tovább pusztította a szegedi közutakat, ahol enélkül is állandóan nyomvályúk gyűrődnek, kátyúk lyukadnak. A részlegesen lezárt Kossuth Lajos sugárút és rókusi csomópont helyett az átmenő forgalom özöne pluszmegpróbáltatásnak tette ki a terelő- és egérútnak használt kisebb utcákat.

Már szinte megszoktuk az állami útkezelő hatáskörébe tartozó holdbéli tájat, amelyben a Moszkvai körút–Petőfi Sándor sugárúti kereszteződésben botladoznak a járművek. Hasonlóan hatalmas állami repedések nyíltak a Petőfi Sándor sugárút Vám téri zebrájánál, amelyekben a gyalogosok féllábszárig gázolnak, ha megtelik esőlével.

A Somogyi és a Zrínyi utca kereszteződésében méretes kráter tátong. Fotók: Segesvári Csaba
A Somogyi és a Zrínyi utca kereszteződésében méretes kráter tátong.
Fotó: Segesvári Csaba

Az önkormányzati kezelésű 460 kilométer szegedi aszfalton is egymás után tárultak fel az újabbnál újabb lyukak. Tegnap délelőtti szemlénken a pálmát a Tisza Lajos körút csatlakozása vitte volna az Aradi vértanúk terénél, de a fát akár bele is ültethettük volna a mélyedésbe. Hasonló tankcsapdát örökítettünk meg a Somogyi és a Zrínyi utca találkozásánál.

Az autósoknak szinte folyamatosan kerülgetniük kell a kátyúkat.
Az autósoknak szinte folyamatosan kerülgetniük kell a kátyúkat.

Tányér méretű csapdát többet is feljegyeztünk. Klasszikus „teljesítmény" tátongott a Rókusi körúton a Vértói útnál, a Csillag térről jövet a Budapesti körúton, a Felső Tisza-parton és a Belvedere előtt. Folt hátán folt a rakpart, mert korábban már „szétkátyúzták", de ennek ellenére tud újat mutatni. Több hibát is produkált az Attila utca a Bartók térnél: ott felgyűrődött aszfalttaréj kombinálódott kátyúval. Elhagyatott képet mutatott a Boldogasszony sugárút, a munkagépek kijárták, másutt közművezeték után feltúrták és jól otthagyták a régi burkolatot az új sínek mentén.

Javítgatnak

A Magyar Közút Zrt.-től a szegedi kátyúkra érvényes választ nem kaptunk. Közleményükben megnyugtattak: javítják az utakat, valahányszor 5 fok fölé emelkedik a hőmérséklet, és száraz az idő. Az ország összesen 33 ezer kilométer közútján idén december közepéig 700 ezer kátyúba 6 milliárd forintot töltöttek bele. Konkrétabban reagált a városi útfelelős Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft.: dolgoztak, az általunk jelzett kátyúkat is javították, javítják tavaszig 10–15 millió forintból. Az Attila utca forgalommentes időben marást is igényel, oda egyik éjjel vonulnak ki. A Boldogasszony sugárutat még nem adta át a vágányépítést végző kivitelező, akinek a kötelessége az úthibákat is helyreállítani.

Olvasóink írták

  • 14. purgator 2010. március 17. 10:34
    „Nincs pénz - kell az ünnepekre, tűzijátékokra... Legközelebb legközelebb dughatna a Vodka et. ülepébe is egy rakétát, hogy elszálljon végre.”
  • 13. PipiczGabor 2009. december 31. 16:13
    „Meg a zsebekbe!”
  • 12. web 2009. december 30. 23:13
    „"javítják az utakat, valahányszor 5 fok fölé emelkedik a hőmérséklet, és száraz az idő." Majd elfelejtettem egész nyáron 5 fok fölött volt a hőmérséklet és száraz volt az idő.”
  • 11. web 2009. december 30. 23:09
    „Ha fölsorolnánk az összes kátyú helyét Szegeden, különkiadást kellene összeállítani a DM-nek.Igen vaskos kötet lenne. De a benzin ár emelésből bőven ki tudnák javítani normálisan, ha akarnák.”
  • 10. ValakiaSOKKözül 2009. december 30. 18:12
    „kár hogy nem olvassák az illetékesek.....de már csak egy csepp kell és felrobbantom az egész bagázst.....
    amit művelnek az már undorító dolog.....Beviszem a kocsi javítási költségéről kapott számlát, de ha nem fizetik ki, azzal a számlával fogom meggyújtani őket”
  • 9. Mike3 2009. december 30. 15:53
    „7:
    A tükörnél kezdődik. Nem pár centis, hanem sokkal mélyebb. Ez az egyik. A másik, hogy a koptató réteg lényegesen jobb minőségű, mivel nem lopják ki az ellenállóságért felelős összetevőt. Ha jól tudom, ezt az anyagot az aljzat és a koptató réteg közé kellene rakni, egyenletesen felhordva. Na ez az, amit lazán szétlocsolva láthatsz aszfaltozás előtt.”
  • 8. Mignon 2009. december 30. 15:18
    „7. Kedves Suhym!
    En, elmeselnem Neked, de akkor meg holnap is itt ülünk...!
    BUEK Mindenkinek!
    :)”
  • 7. .suhym. 2009. december 30. 14:43
    „Magyarazza el nekem valaki, kulfoldon hogyan es mibol csinaljak az utakat?
    Amerre en jartam a mult heten, 4.ooo merfoldet tettunk meg, sokkal nagyobb kamionos forgalom mellett sem katyusak az utak.”
  • 6. abinya 2009. december 30. 14:31
    „Végre téma!Köszönjük kedves"botka".Szép tereink vannak,de nemlehet öket megközeliteni.Ez kell nekünk.Ki fizeti ki nekünk az auto futo mü javitását?Vagy azt hohy 2 havonta viszem centironzni a kerékpáromat?Nincs olyan járda,auto ut,kerékpár ut,ahol zökkenö mentesen végig lehet menni.A csongrádi sgt-on a Média fele a járda min 10(!)éve járhatatlan!Debreceni utca,Nádas utca,Kecskeméti utca,Róna utca,Pacsirta utca,és még sorolhatnám,ahol 1-2 méterenként egymást érik a 30-40 centi széles.10-15 cm mély kátyuk.Lehet hogy nem értek hozzá,de akkor hova megy a rentgeteg pénz?Biztos "Baktóba".Üzlet politika.Van egy kátyunk.Hogy csináljuk meg?Tegyük zsebre a rákapott pályázati pénz felét.A megmaradt pénzen már nembirjuk megcsinálni rendesen a kátyut,de nembaj,mert most ez a kátyu biztosit munkát 2-3 embernek,demivel rossz lessz,azaz jövöre megint felfagy,de nembaj,mert akkor jövöre negint lessz 2-3 embernek munkálya,és ami a lényeg,hogy jövöre megint kapok rá pályázati pénzt.Na szoval,ugyanez csak nagyban,város szinten.Szerintem egyszerü a dolog.De akkor ki tehet ez ellen valamit?Vagy megvárjuk amig végkép nemtudunk kimozdulni itthonrol.

    Szép napot,Boldog Uj Évet mindenkinek.”
  • 5. Miracala 2009. december 30. 11:39
    „A József A. sgt. - Brüsszeli sarkán, a híd felé, a villamos sínek mentén is van egy csinos kis fél méteres kátyú, amit a kamionok tavaszig csak tovább mélyítenek, de nyílván ez sem érdekel senkit...”
  • 4. Joda 2009. december 30. 10:39
    „Hej ráérünk arra még!”
  • 3. LukSzusz 2009. december 30. 10:21
    „Amíg a megrendelő zsebe nagyobb mint a kátyú,addig ez csak felületi kezelés.”
  • 2. NTK 2009. december 30. 09:32
    „Van egy szép nagy "gödör" - kb. 5x0,5 méteres - a József Attila sugárút végén, a városba vezető oldalon, a villamos végállomásnál. Már az ősszel is veszélyes volt. Lassan olyan mély lesz, hogy temetni is lehet bele.”
  • 1. Mike3 2009. december 30. 07:24
    „Talán egyszer normális minőségű utakat kellene építeni és nem arra játszani, hogy a szar minőség jövőre is munkát ad nekik! Kinek címezzem a futómű javításának költségeit? Nem olimpia kell ide csesszék meg ha egy normális úthálózat (ha már ennyit adóznak az autósok)”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

H1N1: csecsemő és kamaszlány az új áldozat Szegeden

Meghalt hétfőn egy csecsemő, karácsonykor pedig egy kamaszlány a szegedi gyermekklinikán – a H1N1-vírus áldozatainak száma 7-re nőtt Csongrád megyében. Tovább olvasom