Délmagyar logó

2016. 12. 03. szombat - Ferenc, Olívia -2°C | 4°C

Keretszám helyett elérhetetlen ponthatár

A megkérdezett három szegedi dékán közül kettő is cselnek tartja az előzetes döntést, szerintük az extrém magas pontok a keretszámokat helyettesítik.
16 népszerű egyetemi, főiskolai szaknál állapított meg előzetes, minimális ponthatárt a kormány, miután Balog Zoltán humánminiszter hétfőn tárgyalt a Hallgatói Önkormányzat Országos Konferenciájával (HÖOK). A 16 szakból Szegeden nyolcat indítanak, szinte mindenhol elérhetetlennek tűnnek a ponthatárok, legalábbis ha a tavalyi statisztikából és a dékánok, tanszékvezetők véleményéből indulunk ki. Igaz, hogy Balog Zoltán hangsúlyozta, ezek csak előzetes tervek.

A nyolc közül egyik a jogász szak, ahol 465 pontban állapították meg a legalacsonyabb ponthatárt. – Nálunk 2012-ben egyetlen egy diák sem érte el ezt, a legtöbb pontot szerző jogászhallgatónk 462-t hozott magával – mondta Szabó Imre dékán. A karhoz tartozó munkaügyi és társadalombiztosítási igazgatási szakon tavaly 336 pont volt az állami helyre való bekerüléshez szükséges minimum – idén 425 pontban állapították meg az alsó limitet. Nemzetközi tanulmányokon előző tanévben 431 ponttal vettek fel valakit állami képzésre, idén itt is 465 lehet a minimum. Szabó Imre szerint a ponthatárok meghúzásánál egyszerűen megnézték, tavaly hány pontot értek el a felvett tanulók.

Kíváncsi a további részletekre? Írásunkat keresse a szerdai Délmagyarországban/Délvilágban!

Délmagyarország / Délvilág hírek Fizessen elő a napilapra!


Olvasóink írták

27 hozzászólás
12
  • 27. Füvesember 2013. január 24. 18:16
    „Annyi hülye, értelmetlen vagdalkozást olvastam itt, hogy úgy gondolom, írok pár TÉNYT, csak a tájékoztatás kedvéért:
    19 éves, végzős gimnazista.
    12 éve (ált. elsőtől, gimi negyedikig) Szín kitűnő tanuló (!!!!!!)
    1 db felsőfokú angol+1 db középfokú német nyelvvizsgája van.
    2 tantárgyból OKTV-n vett részt, énekel, táncol, zongorázik.
    Ezek TÉNYEK, ismerem a gyereket!!!!!
    Nos, ő valószínűleg KOMOLYAN VESZI A TANULÁST!
    A jelenlegi állás szereint kb. 430 pontot érhet el ezzel a teljesítménnyel, tehát esélye sincs államilag finanszírozott helyre szegeden bejutni. Én ehhez csak gratulálni tudok....
    Ha az ilyenek nem kellenek ennek az országnak, akkor nem érdemli meg, hogy jövője legyen! Hajrá Magyarország, hajrá magyarok!”
  • 26. Agyalapi 2013. január 23. 14:16
    „A HÖOK-on kívül valaki elhitte, hogy ez az egész megállapodás nem egy kész átverés és az egységes ellenállás megosztása? Szegény gyerekek! Van még mit tanulni a politikából!”
  • 25. egyiptomimao 2013. január 23. 13:00
    „15. pEtya A régi pontrendszerben sem lehetett érettségivel és nyelvvizsgával összeszedni a maximális pontot.Ehhez többletpontokat kellett szerezni második nyelvvizsgával,emelt szintű érettségivel, sport teljesítménnyel és tanulmányi versenyekkel.A lányomnak volt 100%-os emelt szintű angol érettségije. Igaz, hogy a nyarakat a keresztanyjánál töltötte az USA-ban.Ekkor volt az, hogy az ELTE-re csak max. ponttal lehetett bekerülni a kommunikáció szakra. Szeged is csak néhány ponttal maradt le.Neki sikerült ide bekerülni és már 2 éve dolgozik és nagyon jól keres. Igaz, hogy nem Szegeden, hanem a fővárosban.”
  • 24. roxper 2013. január 23. 12:56
    „21.
    Na csak nem úgy, hogy pár héttel a felvételi lap leadása előtt megmondják, hogy no akkor ennyi pont kell, oszt jó napot! Ilyet max a jelenleg 9. évfolyamosoknak mondhatnak, hogy no ha állami közgáz képzést akartok, akkor emelt érettségik plusz min egy középfokú nyelvvizsga kell, különben fizetsz vagy mehetsz tanári pályára és utána garantálják a munkanélküliséget!”
  • 23. vmagdi 2013. január 23. 12:46
    „gondolkodjunk, ma a legjobban fizetett palya a politika, a politikusok nagy resze kozgazdasz vagy jogasz...
    1. jo ha egyre kevesen lesznek a birtokaban annak a tudasnak, hogy hogyan is lehet oket felelossegre vonni
    2. ha kihullnak a politikabol egy olyan szakmajuk lesz, amihez mar csak keves embernek lesz vegzettsege

    Azert ezt jol kitalaltak :)”
  • 22. littleflower 2013. január 23. 12:34
    „Ferrer,
    egyetertek, tanulni kell, nem kifogasokat keresni.”
  • 21. Ferrer 2013. január 23. 12:17
    „7. X_Y
    Nem, én is ellenfülkeforradalmárnak tartom magam. De nem lehetetlen megcsinálni azt a 465 pontot annak, aki valóban akarja.”
  • 20. littleflower 2013. január 23. 12:10
    „Roxper,

    tudom, sajnos ...
    mondom, h a tudás már nem érték.”
  • 19. roxper 2013. január 23. 11:26
    „16.
    Hidd el ugyanez megy csak durvábban az okj-s bizi gyárakban.”
  • 18. NP1 2013. január 23. 11:22
    „15. pEtya 2013.01.23. 10:24

    Óvnálak attól, hogy a rendszer hibáira rávilágíts, ezek mentén érvel, hiszen az itt kommentelők jó része ezt nem ismeri és nem is érdekli. Pontosabban attól óvnálak, hogy ettől eredményt várj.
    Akinek harmadszorra sem sikerült a biztonsági őr vizsgája, de a magyar felsőoktatás egészéről nagyon határozott és megingathatatlan véleménye van azt észérvekkel, adatokkal nem tudod meggyőzni.”
  • 17. dondongó 2013. január 23. 11:14
    „13. ametiszt51 2013.01.23. 10:15

    Remélem jó szakmunkás vagy. Villanyszerelés közben posztolsz? :-)”
  • 16. littleflower 2013. január 23. 10:50
    „X_Y!

    "Próbálnál meg nem az alcsútdobozi levelező szakközép helyett mondjuk a szegedi Radnótiban vagy Ságváriban érettségizni... Lehet hogy át sem mennél... Meg az érettségi kb. a pontszám 40%-a. A maradék a nyelvvizsgák, meg a felvételi."

    Nyilvánosak az írásbeli feladatsorok, tudom, hogy miről beszélek, sőt láttam már hús-vér érettségizőt is, hidd el. Tisztelet a kivételnek, de sajnos nem érték a tanulás.
    Az interneten megtalálod a statisztikát is, h az elmúlt években milyen átlaggal teljesítettek a diákok. Nézd meg, mielőtt vagdalkozol! Ha már ír vmit a diák, átmegy. 20% teljesítménynek nem kellene érettségit jelenteni, pedig most ez a szabály. Ja bocs, felvitték 25%-ra és volt is belőle perpatvar. A kétszintű érettségi bevezetése előtt a kitűnő és jeles diákok aggódhattak, h sikerül-e a felvételijük, bejutnak-e a felsőoktatásba. Ma színkettessel ott vannak. Évekig. Nulla, max. pár kredit teljesítésével. Amíg olyan a rendszer, h jobban megéri diáknak lenni (diákigazolvány, könyvtámogatás, bérlet, stb.), nem lesz változás. Nem egy olyan emert ismerek, akinek esze ágában sincs bejárni órákra, feketén dolgozik és megéri, mert kevesebb a féléves tandíj, mint amennyibe a TB-je és egyéb dolgok kerülnek.

    A Ságváriban és a Radnótiban is ugyanazt az érettségit írják, sőt az emelt szintűeket nem is a saját tanáraik javítják. Aláírom, h keményebb ott az élet, de a szigorúbb évközi számonkérés megtérül később.”
  • 15. pEtya 2013. január 23. 10:24
    „8. egyiptomimao 2013.01.23. 09:02

    "Régi"(2005 elötti) pontszámítással nem lehet összehasonlítani a mostanit. Hiába 5-ös a bizi + emelt , az még nem max pont. (80-100% között jár az ötös érdemjegy). Kitünőre emelteztem(97%), de 100 %-ot nem láttam, hogy adtak volna bárkinek is ott és azon a napon.”
  • 14. deszkás 2013. január 23. 10:23
    „Jó szakmunkásról meg álmodozzatok,ott sem különb a "dijazás." Én megpróbálnám a Románia v. szlovák egyetemet (mi tartjuk fenn azokat is a fáma szerint)”
  • 13. ametiszt51 2013. január 23. 10:15
    „Aki tanul, menjen egyetemre, csak a lébecolóknak nincs helye ott. Helyes, hogy magasra rakják a ponthatárokat, hamár nincs felvételi. Így a jól tanuló szegény vagy gazdag gyerek is bekerülhet. Jelenleg nagyon leértékelődött a diploma, mert mindenkit felvesznek. Tömegképzés van, felesleges szakokon is. Jó szakmunkás meg nincs!”
  • 12. Mozimasiniszta 2013. január 23. 10:03
    „x_y ! sajnos az állapotod nem változott, de még elmehetsz erősebb gyógyszert felíratni !”
  • 11. NP1 2013. január 23. 09:57
    „A megállapodás szerint Pártunk és Kormányunk: " törekedni fog az érintett szakokon, hogy az első helyen jelentkezők 10-20%-a részesülhessen ösztöndíjban"
    Kulcsszavak:
    törekedni fog
    első helyen jelentkezők

    és ezt a homályos hablatyot a HÖOK aláírta....”
  • 10. kontrapista 2013. január 23. 09:52
    „7-X_Y
    " népviselő elvtárs "
    Ébresztő, ez oldal nem a MSzP -s atv délutáni beszólós műsora !”
  • 9. Atka122 2013. január 23. 09:08
    „De akkor ezeket már meg lehet valahol online találni? Mármint a többi szak ponthatárát itt az SZTE-n. Mert én kerestem, de sehol semmi.”
  • 8. egyiptomimao 2013. január 23. 09:02
    „7-8 évvel ezelőtt is csak maximális ponttal illetve a közelében lehetett bekerülni a kommunikáció szakra.A szegediről beszélek, mert az ELTÉ-re a 30 állami finanszírozott helyre közel 60-at vettek fel, mert mindenki vitte a maximum pontot és kötelezően mindenki bejutott.Akik a keresett szakokra szeretnének bejutni, azoknak bizony tanulni kell(ene).A régiek tudták vinni a max. pontot, ennek a korosztálynak nem megy? Pedig régen is nyelv vizsgával, illetve emelt szintű érettségivel lehetett elérni ezt a határt.A vágy és a valóság egyeseknél nem találkozik.Akinek nem megy a tanulás, ne számítson állami támogatásra.”
27 hozzászólás
12
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Négy szegedi az év orvosa szavazás élmezőnyében

Az Év orvosa szavazás 10 legtöbb vokssal rendelkező orvosa közül négy szegedi – legalábbis a tegnapi állás szerint. Tovább olvasom