Délmagyar logó

2017. 10. 23. hétfő - Gyöngyi 10°C | 16°C Még több cikk.

Kinőtt a földből az Árkád

Szeged - Eltűnt a gödör az épülő Árkád Szeged bevásárlóközpont telkén, az egyik sarokban már a fölszint fölötti födém is látszik. 100 ezer négyzetméteren egyszerre 300 ember és 9 daru dolgozik összehangoltan – a szakadó esőben is.

A négy utca által határolt telken, a volt Londoni körúti kendergyár helyén már kilátszik a földből a leendő Árkád Szeged bevásárlóközpont. Méretei miatt is lenyűgöző az építkezés: a nagykörúton és a Bakay Nándor utcában közlekedő buszok, trolik utasai szinte vezényszóra fordítják a fejüket a telek felé, amikor mellette haladnak el a járművek.
Az 50–60 méter magas daruk „tánca" a leglátványosabb. 9 különböző méretű, magasságú és teherbírású erőgép dolgozik egyszerre. A vezérdaru információink szerint több mint 6 és fél tonna építőanyagot tud felemelni.

Az új bevásárlóközpont alapkövét augusztus végén helyezték el 7 méter mélyen, a mélygarázs alapjában. A munkálatok – amelyek a bontással kezdődtek 2009 nyarán – azóta is a szerződésben rögzített ütemterv szerint haladnak. A generálkivitelező Market Zrt. jelenleg a pinceszint feletti vasbeton födémlemezt készíti. A Bakay Nándor és a Boross József utca sarkán már látszik a földszint fölötti födém is, ennek a tetejére húzzák fel hamarosan a 3 szintes bevásárlóközpont első emeletét. Most, a szerkezetépítés szakaszában 300 ember dolgozik az építkezésen, de a befejezéskor, az üzletek kialakítása idején egy időben 3000 mesteremberre számítanak.

Az építők a bevásárlóközpont pinceszintje fölé értek. A mélygarázsban és a tetőn összesen 1350 autó parkolhat majd ingyen. Fotó: Karnok Csaba
Az építők a bevásárlóközpont pinceszintje fölé értek. A mélygarázsban és a tetőn összesen 1350 autó parkolhat majd ingyen. Fotó: Karnok Csaba

Arra a kérdésre, meddig jutnak el a tél beköszöntéig, a beruházó ECE Projektmanagement Budapest Kft.-től a következő választ kaptuk: a pinceszint feletti vasbeton födémet befejezik, a földszint felettit pedig építik. Minden munkafázist a szerződés szerinti ütemtervnek megfelelően végeznek, a munkálatok a hóban sem állnak le. Az építés alatt álló szerkezeteket, amennyiben szükséges, megvédik a téli fagytól.

100 ezer négyzetméteres telek

A 3 szintes Árkád Szegedben 2011 őszére 41 ezer bérbe adható négyzetméteren 130 üzlet, több kávézó, étterem nyílik. Az áruházhoz tartozó mélygarázsban és a tetőn összesen 1350 autó parkolhat ingyen. A volt kendergyár helyén bruttó 100 ezer négyzetméteren épülő Árkád megőrzi a régi üzem egyes elemeit: a Rigó utcai fal eredeti tégláit például beépítik a homlokzatba. A bevásárlóközpontban kiállítják a nagy múltú iparra jellemző gépeket.

Kinőtt a földből az Árkád. Fotó: Karnok Csaba (galéria)

100 millió euróból épül

A nyári ünnepélyes alapkőletételen jelentette be Christoph Augustin, az ECE Projektmanagement Budapest Kft. ügyvezető igazgatója, hogy az ECE és a Westdeutsche Immobilienbank AG hitelszerződést írt alá a bevásárlóközpont finanszírozásáról. A pénzintézet 74 millió euró hitelt nyújt a szegedi beruházáshoz, amelynek összköltsége több mint 100 millió euró – közel 30 milliárd forint. Az Árkád Szegedet az ország jelenleg legnagyobb külföldi tőkével finanszírozott építési projektjei közé sorolják.

Olvasóink írták

93 hozzászólás
  • 93. na_mit_talaltam 2010. november 15. 21:34
    „Kinőtt, de milyen gyorsan! A magyarok is tudnak "kapkodva" építeni. :-)
    http://itbpanorama.blogspot.com/2010/11/szegedi-arkad-uzletkozpont-epitese.html”
  • 92. Claire 2010. november 15. 20:40
    „Fremenn 1 : jól esik a bíztatás, köszönöm. Kitartunk úgyis, amíg csak lehet.”
  • 91. Fremen1 2010. november 14. 21:47
    „Sajnos igazad van Claire, de be ne zárjatok. Egyre többen vagyunk, akik ha fene fenét eszik se vásárlunk multiknál. A Feketesas utcai butikokat kimondottan kedvelem.”
  • 90. Fremen1 2010. november 14. 21:44
    „Azt tippelje meg valaki, hogy Botkán, és Újhülyén kívül kinek lesz pénze az Árkádban vásárolni a városban!?”
  • 89. Claire 2010. november 12. 21:18
    „"Júúúúúúúj, már alig várom ! A számokból ítélve óriási lesz! Csak el ne tévedjek benne. S az az óriási tolongás, jaj, csak össze ne tapossanak majd! :) hehe haha hihi" írta SZERINTEM nevű hozzászoló......hadd legyen egy kérdésem. Hol van most ez a sok ember? Szerinted ki vagyis kik tolonganak? Nevetséges.”
  • 88. Claire 2010. november 12. 21:13
    „Arra senki sem gondol, h már így is alíg van fizetőképes vásárló, ha jön az Árkád, a magas bérleti díj miatt még drágábban fog árulni mindent. De a belvárosi kereskedőket tönkreteszi. Kinek jó ez? Vki sok sok eurós pályázatokat tesz el, az tuti. A belvárosban van üzletem, és a környezetemben (1 utcán belül) min. 6-8 üzletet tudok, "akik" úgy döntöttek, megvárják az Árkádot, aztán annyi, bezárnak. Nem versenyeznek, mert nem tudnak. De mi marad pl a Feketesas utcán? Bank? Annyi nincs, már mindenhol vannak. A külföldi befektetőt támogatni, segíteni okos dolog, a magyar kereskedő meg majd túlél valahogy. Vagy nem.”
  • 87. Szögedi 2010. november 12. 10:55
    „Építészetileg teljesen normális házak vannak a Bartókon. Mindenből lehet nagyon szépet csinálni. Egy példa pl. az APEH székház szeged egyik legrondább épülete vol most meg ragyog. Igényes felújítás kérdése. Ahol nincs normális üzlet magasság ott meg kivágni a falból nagy bejáratot csinálni. Teljes megújításról lehetne szó. Teljesen újtragondolni az egészet. A Fashion street en is ezt csinálták ott is lepukkant volt minden. 2 ház ott sem volt alkalmas és mégis Pest legszebb utcája lett mindenütt nagy belterű üzletekkel mertek rombolni és nagyot építeni itt kellene ez is...”
  • 86. makákó 2010. november 12. 09:20
    „85.szögedi: Támogatnám a Bartók téri ötletedet, ha építészetileg "normális" épületekkel lenne körülvéve. A valóság sajnos az, hogy elég lepukkant szocreál házak szegélyezik, néhány klasszicista épülettel. Így elég kizárt, hogy luxusüzletek nyílnának. Maga a mélygarázs már rég üzemelhetne, és meglátásom szerint olcsóbb is lett volna megépíteni, mint az Arany János utcai vacakot.”
  • 85. Szögedi 2010. november 12. 00:05
    „Köszi koranyi2 :-) ......

    Nincs boltom a Kárászon. Csupán szeretem ha egy város él élvezem a forgatagot. Attól város egy város hogy van benne sok bolt meg kávézó meg cukrászda bármi.Nos látjuk cukrászda több nem fér el a városban. A Novotel mellett is próbálkoztak az se jött be a Klauzál téren sem fér meg több. Van egy olyan érzésem hogy ha jön az Árkád akkor több bolt sem fér el a városban. Csupán azt szeretném amire Pesten már rájöttek. Vissza kell hozni az embereket a belvárosba. Ma újra az a presztizs ha vkinek a belvárosban nyílik üzlete. Sorra alakítanak ki romos pesti bérházakat gyönyörű irodaházakká.

    Többször leírtam már itt. Nekem van egy álmom: a Bartók téren bevásárló tér. Gyönyörűen kikövezve szökőkúttal padokkal körben az első osztályúan teljesen felújított házakban világmárkák üzletei alul mélygarázs. Az Ujgazdag is jön a családos is jönne mert letudja tenni az autóját lenn. Élne a város. Nem lenne vége mindennek a kiskörútnál és lenne egy kapocs a Martérrel kinyúlna a belváros.

    Felpezsdülne a környék ingatlan piaca évek alatt sorra újulna a környék nőne a "város" Nem tudom ki olvassa e sorokat de talán egy ilyen próbálkozás összefogással megvalósítható lenne. Mert ami már most van a Bartókon az tragédia 100 ft-os gazdabolt kínai és turkáló ott ahol a városban élők minden nap elmennek. Vmi történhetne már. Vmi ellenpólus. Na nem ábrándozom tovább :-)”
  • 84. koranyi2 2010. november 11. 21:56
    „78. Szögedi! Teljesen egyetértek veled!”
  • 83. bertife 2010. november 11. 19:38
    „zoltanszabo:

    Tudod milyen messze van Pécstől Szerbia?

    Mert Pécsett szerbeket NEM látni!!
    Már horvátokat is alig-alig.
    Régebben a Fema-Metro-Tesco parkolók tele voltak horvátokkal, most már csak néha látok egy HR autót!
    Más külföldi pedig tömegesen nincs Pécsett.

    Ergo,aki az Árkádban van, annak többsége magyar -és vásárol!!!”
  • 82. SZERINTEM 2010. november 11. 14:29
    „Júúúúúúúj, már alig várom ! A számokból ítélve óriási lesz! Csak el ne tévedjek benne. S az az óriási tolongás, jaj, csak össze ne tapossanak majd! :) hehe haha hihi

    Kb. akkor lesz, (3szintes) mintha egymás tetejére tennék a plazat, tescot, és a cora-t? nem?????”
  • 81. geza 2010. november 11. 12:18
    „Én úgy gondolom, hogy ahol fejlődés lesz az Kecskemét. Igényes gyár (merci) az oda látogató emberek is az igényszintet fogják emelni, egyre több igényesebb áru, bolt lesz. Vagy marad pest, premier outlet, de akár még Pandorf is szóba jöhet.
    Szegeden sok bolt a plázából át fog költözni az Árkád-ba,, az Interspar miatt sok, belvárosi bolt be fog zárni, munkahelyek fognak megszűnni.
    A parkolás meg beetetés lesz, 1 óra ingyen és majd szépen fizetni kell ott is.”
  • 80. geza 2010. november 11. 11:10
    „A Kálvárián kiirtották a fákat!!!!
    2 sarokkal is arrébb mehetett volna az újságíró”
  • 79. becsei.sandor 2010. november 11. 11:04
    „Ja, szerintem is előbb a flasrom,sebet meg majd csinálunk hozzá,így csinálták apáink is.”
  • 78. Szögedi 2010. november 11. 10:27
    „Így van vásárló az lesz. Az elején mindenképp. Ez lesz a nagy szám. Ez lesz a menő. Megyek az Árkádba. Hol talizzunk (kérdezik a fiatalok) A Zárkádba. Talizzunk a Kerekperecnél helyett itt lesz a fő útvonal. Lesz Posta lesz bank, mobiltelefon tv szolgáltató szaküzlet gyógyszertár stb stb sokan befognak jönni. Sok lesz a külföldi is. Venni is fognak. De attól mert sokan lesznek azok nem bztos hogy vásárolnak is. Pécsen is szinte biztos vagyok hogy egyidőben kb fee aki vásárol és fele aki nézelődik lehet vitatkozni.

    Én inkább attól félek hogy mi lesz a belvárossal. Hiszen ha a fent említett üzletek is kiköltöznek, nem csak ruha üzletek bármi éttermek is. Vagy ami van megcsappan a forgalmuk. Nem bírják majd fizetni a bérleti díjat és hello. Gyorsan összekellene fogni. Még az előtt gondolkozni hogy megjön a baj. Mert a baj jön ezt mindnyájan tudjuk. Nem tudom mi a város érdeke. De tematikus utcákat kéne hozni. Mint Pesten pl a Fashion street. Vagy vmi ötlet nem tudom. Előzzük meg a bajt mielőtt bekövetkezik mert tudjuk hogy befog következni. Senki sem szeretne tukálót meg 100 forintost meg kínait a Kárászon meg bárhol....”
  • 77. becsei.sandor 2010. november 11. 10:19
    „Szerintem csak azt akarta ilusztrálni Logaritmus,hogy a Maggyar Társaság (Korábban Köztársaság)
    Nemzi Miniszterelnöke szituáció függően hazudik. Mindig azt mondja amit az adott halgatóság meg-
    akar venni. Itthon ócsárol,külföldön dicsér,ahogy a vevő parancsolja.Ennyi az összefüggés az Árkád
    üzletházzal. Üzlet-üzlet.”
  • 76. zoltanszabo 2010. november 11. 10:10
    „Kedves 69. Igaz Pécsen tele a bolt,de nem magyarokkal,ha nem szerbekkel, itt Szegeden is A Plázába,Metróba nem a magyar a sok ha nem a jugó,szerb,román.Tudom ott dolgozom.Magyarral csak ünnepek előtt lehet inkább találkozni.”
  • 75. makákó 2010. november 11. 09:20
    „74. Logaritmus: ennek mi köze az Árkádhoz???????????????

    Én örülök az Árkádnak, végre lesz egy kulturált bevásárlóközpont, és nem kell Pestre, Bécsbe, Prágába menni vásárolni. És nagyon-nagyon sokan vagyunk ezzel így!!!!”
  • 74. Logaritmus 2010. november 11. 07:47
    „Egészen furcsa nyilatkozatot adott a miniszterelnök Németország egyik vezető napilapjának, a Frankfurter Allgemeine Zeitungnak. Egyrészt a Bajnai-kormány tollaival kezdett ékeskedni, másrészt nemzetközi kalapemelésre méltónak tartott olyan intézkedéseket, amelyeket ő maga nem is olyan régen még bőszen ellenzett.

    "A válságra adott megkésett válaszként Magyarország két egymást követő kormánya egy éven belül az alábbi határozatokat hajtotta végre: a nyugdíjasok elveszítettek egy havi járandóságot, az áfa 20-ról 25 százalékra emelkedett, a nyugdíjkorhatár 62-ről 65 évre nőtt, az államháztartás kiadási oldalát pedig erőteljesen lefaragták. Ezek a lépések összességében többet tesznek ki, mint amire bármely más európai ország vállalkozott - mégpedig sztrájkok és tiltakozások nélkül. Tulajdonképpen ezért kijárna, hogy a külföld kalapot emeljen".

    Hűűűűűűha! Vegyük akkor szépen sorjában.

    A 13. havi nyugdíj eltörléséről a Bajnai-kormány előterjesztésére 2009. május 11-i ülésén döntött a Parlament. Focinyelven szólva: egy-null oda.

    Ugyanezen az ülésen, ugyancsak a Bajnai-kormány előterjesztésére döntött a Parlament a felső áfakulcs 20 százalékról 25 százalékra történő emeléséről. Kettő-null oda.

    Milyen meglepő: éppen ezen a parlamenti ülésnapon született döntés - naná, hogy nem a Fidesz-frakció, hanem a Bajnai-kormány kezdeményezésére - a nyugdíjkorhatár emeléséről is. Akárhogyan is, ez három-null oda.

    És akkor a kiadások csökkentése... Míg a Fidesz-kormány 2011. évi kötségvetési tervezete kapcsán a szakértők szinte kivétel nélkül egyetértenek abban, hogy a kiadási oldalhoz nem nyúl, csak a bevételeket növeli, addig a Bajnai-kormány többek között például éppen a 13. havi nyugdíj és a közszférában a 13. havi fizetések elvételével a kiadási oldalt csökkentette, méghozzá alaposan. Ez így négy-null oda. És ez azért így már fociberkekben is méretes zakó.

    Mindez pedig Orbán Viktor szerint tiltakozások nélkül... Háááát, lehet, hogy a miniszterelnök memóriája meglehetősen rövid, de éppen a Fidesz volt az, amelyik kőkeményen tiltakozott - konkrétan minden ellen, amit a Bajnai-kormány előterjesztett. (A nyilvánvalóan politikai célú vasutassztrájkokról is bizonyára már elfeledkezett, bizonyára nem vonattal jár - de kicsire nem adunk.)

    A 13. havi nyugdíjak ügyében Szijjártó Pétert inkább már nem is hozom példának, annyi hülyeséget összehordott az elmúlt hónapokban. De emlékezzünk meg arról, hogy maga Orbán Viktor a Demokrata című hetilapnak adott, 2009. májusi interjújában a következőket mondta: "Ami a nyugdíjakat illeti: az MSZP a nyugdíjasokkal fizetteti meg a Gyurcsány-Bajnai-korszak árát. A nyugdíjak értéke folyamatosan csökken, de az MSZP most egy mindeddig példa nélkül álló, brutális döntést akar lenyomni az emberek torkán: több mint nyolc százalékkal csökkentik a nyugdíjakat. Pedig a nyugdíjasok egyáltalán nem tehetnek arról, hogy az MSZP-sek az országot a tönk szélére sodorták."

    Basszus, akkor most a miniszterelnök mégiscsak büszke rá és egyetért a "mindeddig példa nélkül álló, brutális döntéssel", sőt: azt kalapemelésre meltónak tartja? És akkor ezt most hogy?!

    Vagy nézzük az áfaemelések ügyét! Naná, hogy éppen a Fidesz volt az, amelyik leginkább tiltakozott az áfaemelések ellen is. Maga Orbán Viktor fogalmazott ez ügyben igencsak keményen a Fidesz Országos Választmányának ülésén, 2009 nyarán, amikor azt mondta, hogy "az elbocsátott emberek számára, akik nem rendelkeznek innentől havi biztos keresettel, megemeljék az árakat az áfaemelésen keresztül, ilyen kegyetlen gazdaságpolitikára nem is nagyon emlékszem az elmúlt időszakban. Adót emelni, olyan gazdaságpolitikát folytatni, amely növeli a munkanélküliséget, és ezzel egy időben felemelni az árakat az áfán keresztül - ez semmilyen gazdaságpolitikai érv mellett sem fogadható el."

    Basszus, akkor most a miniszterelnök mégiscsak büszke rá és egyetért a "kegyetlen gazdaságpolitikával", sőt: most éppen nemzetközi kalapemelésre meltónak tartja azt? És akkor ezt most hogy?!

    És persze itt van még a nyugdíjkorhatár ügye is... Véletlenül éppen maga a Főnök, Orbán Viktor volt az, aki 2007 végén egy beszédében azt mondta: "úgy látom, hogy a következő napokban és hetekben nyugdíjkorhatár-emelést fognak bejelenteni. Amit nekünk határozottan elleneznünk kell, mert a nyugdíjrendszer hosszú távú megoldása, kezelhetővé, fenntarthatóvá tételének útja nem a nyugdíjkorhatár emelése." Sőt, a nyugdíjkorhatár emelésével még idén tavasszal sem értett egyet, amikor a saját hivatalos honlapjának tanúsága szerint "a nyugdíjak ügyével kapcsolatban kijelentette: határozott nemet mond a nyugdíjkorhatár emelésére".

    Basszus, akkor most a miniszterelnök mégiscsak büszke rá és egyetért azzal, sőt: nemzetközi kalapemelést követel annak, amire néhány hónapja még határozott nemet mondott.

    Egy szó, mint száz: Orbán Viktor momentán a jelek szerint a Bajnai-kormány eredményeit próbálja a sajátjaként eladni a nemzetközi porondon, ráadásul úgy, hogy éppen azokkal az eredményekkel dicsekszik, amelyeket eddig ő maga is elvetemült népnyúzásnak, az ország tönkretételének és kifosztásának tartott. Vagyis a jelek szerint az Orbán-interjúban szereplő "Magyarország két egymást követő kormánya" valójában csak egy kormány: Bajnai Gordoné.

    Ideje lenne tehát az Orbán-kormánynak is olyan gazdaságpolitikát folytatni, ami előtt külföldön is kalapot emelnek. Mert ha így folytatják - lásd például a különadók váratlan "meghosszabbítását" -, akkor nem kalapot emelnek, hanem előbb-utóbb veszik a kalapjukat a befektetők. Akkor pedig nem pluszban, hanem mínuszban lesz csak meg a Matolcsy György által beharangozott négyszázezer munkahely...

     ”
93 hozzászólás

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tanyasi ízek városlakóknak

"Mintha hazamennénk!" - jó szlogen lehetne a tanyasi napoknak, amellyel a szegedi Vendéglő a Régi Hídhoz immár negyedik alkalommal lepi meg törzsvendégeit és azokat, akik szeretik a hagyományos magyar ízeket. Tovább olvasom