Timár Kriszta - Délmagyarország napilap - 2010.09.27. 04:52
Nos, ezt a problémát hidalhatja át a pneumobil, amely ékes példaként állt a kutatók éjszakáján mindenki előtt: a legalapvetőbb elemmel is lehet járművet hajtani. Az SZTE Mérnöki Karának Gépészeti és Folyamatmérnöki Intézetén készült háromkerekűeknek csupán sűrített levegőre van szüksége ahhoz, hogy közlekedni lehessen vele – méghozzá nem is akárhogyan. Egy palackkal 8–9 kilométert képes megtenni, a maximális sebessége pedig 35 km/h.
 |
Az autónak és biciklinek sem igazán nevezhető jármű a májusban pneumobiloknak rendezett egri versenyen is megmérettette magát. Fotó: DM/DV |
A kissé furcsa külsejű, autónak és biciklinek sem igazán nevezhető jármű, amelyből két verzió is készült Szegeden, a pneumobiloknak rendezett versenyen is megmérettette magát: mindkét gép az első 10-ben végzett szinte valamennyi kategóriában, a Kar legjobb eredménye a hosszútávú versenyben elért 2. hely. Egyébként mindkét modell a tavalyi járgány jelentősen átalakított változata, de a diákok a jövő évi megmérettetésre már egy teljesen új szerkezetet visznek. És bár ezek még utcai közlekedésre – hosszú távon legalábbis – nem alkalmasak, arra mindenképpen jók, hogy a közvetlen környezetszennyezés nélküli közlekedés egy lehetőségét bemutassák, egyidejüleg alkalmat teremtsenek a gépészmérnök hallgatóknak arra, hogy megszerzett tudásukat a gyakorlatban is kipróbálják.