Délmagyar logó

2016. 12. 11. vasárnap - Árpád -2°C | 7°C

Közgyűlés: Szeged tiltakozik az Ortutay-kollégium átnevezése ellen

A menekülteken/határsértőkön vesztek össze legjobban a képviselők a közgyűlésen. Tóth Péter és Botka László között több szócsata is volt már az első félórában. A szőregi gyermekorvosi praxis a Szehő és az Ortutay-kollégium nagy vitákat generáltak.

Botka László megköszönte a közgyűlés munkáját, legközelebb szeptemberben lesz ülés.

12:18 - Határozathozatal következik. A legfontosabbak:

  • A költségvetés módosítását - ebben van a 18 milliós rakparti lépcső és a Sport és Fürdők Kft. 45 milliós kazánvásárlása, és Lékó Péter sakkolimpiai felkészülésének támogatása is - a közgyűlés elfogadta.
  • Megszavazták, hogy a város tiltakozik az Ortutay-kollégium átnevezése ellen.
  • Balázs Béla és Csontváry Kosztka Tivadar szobrainak áthelyezése is átment.
  • A Helyi Esélyegyenlőségi Program felülvizsgálatát is elfogadták.

12:05 - Szünet

12:00 - Zárt ülés

11:56 - Póda Jenő (KDNP) azt kéri Botka Lászlótól, hogy októberi polgármesteri előterjesztésébe foglalja bele a Zsukov tér átnevezését, a lakosok okmányait pedig a város fizesse.

Botka László ezt láthatóan nem szeretné.

Roma integráció, droghasználat és szociáldarwinizmus

11:54 - Solymos László zárja  vitát. Úgy véli, nem igaz, hogy a város nem vállal fel nehéz feladatokat, hiszen a helyi Drogcentrum munkáját most díjazták, városi drogstratégia készült, az önkormányzat és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat pedig egyedülálló ellátórendszert tart fenn a fedél nélkül élők számára.

11:50 - Tóth Péter (Jobbik) kijelenti: soha nem fog támogatni semmilyen pozitív diszkriminációt, de a cigányság integrációját támogatja.

Szentistványi István (LMP) szerint a szociáldarwinizmushoz vezet, ha nem használják a pozitív diszkriminációt. Sőt. akkor úgy élnénk, mint az állatok, mert támogatások nélkül nem lehet felzárkóztatni senkit.

Botka László szerint értelmetlen pozitív diszkriminációról beszélni, aki ellenzi mások segítését, az szélsőséges nézeteket vall.

Kardos Irén felhívja a figyelmet 2020-ig kötelezettségei vannak a városnak, ezt nem szabad elfelejteni.

11:45 - Kothencz János szerint a népesség körében általánosan megnövekedett a droghasználat, nem biztos, hogy ez csak a romáknál igaz. A képviselő felhívta a figyelmet a kulturális különbségek fontosságára. A baloldal tapsol.

11:29 - A Helyi Esélyegyenlőségi Program felülvizsgálatáról van szó, Solymos László alpolgármester kéri, hogy fogadják el az előterjesztést, mert többet is tettek a szegregáció megszüntetéséért, mint az elvárható lenne

Szentistványi István (LMP) felhívta a figyelmet, hogy vannak hiányosságok. A Helyi Esélyegyenlőségi Program fórumát például csak június 22-ére hívták össze, pedig nekik kellett volna ellenőrizni a program megvalósulását.

Kothencz János (Fidesz-L.É.T.) a hajléktalanszállók felújítására kellene figyelmet fordítani. Botka László jelezte, milliárdos nagyságrendben kívánnak költeni erre.

Tóth Péter (Jobbik) megemlíti, hogy a fiatal cigányság körében egyre nagyobb a drogfogyasztók aránya. Tóth szerint példaképekre és jövőképre van szükségük.

Nagy Mihály a helyi roma közösség vezetője egyetért Tóth Péterrel. Megemlíti, hogy a Cserepes sor 2029-ig történő felszámolási terve lassan halad, mert 99 százalékban csak romák lakják. A Zárda utcára viszont nincs is terve a városnak. Nagy Mihály szerint nem igaz, hogy a romák nem akarnak dolgozni, őt minden nap felkeresik, hogy munkát szeretnének. De, a Zárda utcában is vannak pozitív jelek: két kitűnő tanuló is van az ott lakó gyerekek között. Mosodát szeretnének létrehozni a környéken a mosás és fürdés elősegítése miatt.

Szentistványi István (LMP) elégedett a HEP egyes részeivel, de kritikus pont, hogy űr tátong az egyetemhez tartozó egészségügyi ellátó rendszer és a város által működtetett szociális ellátás között. Viszont a krízishelyzetek kezelésére együttgondolkodásra lenne szükség. "Az a baj a HEP-pel kapcsolatban, hogy nem merünk határozott terveket belefoglalni, mert nem tudjuk, hogy megfelelő forrásokat tudunk hozzárendelni" - tette hozzá.

Botka: ezért vizsgáljuk felül kétévente.

Csúnyán összevesztek az Ortutay-kollégium átnevezésén

11:20 - Haág Zalán a nap második legjobb kifejezését hozza: bizonyítsa be a baloldal, hogy nem "taktikai demokraták", és támogassák a Zsukov tér átnevezését. Leszögezi: sem Ortutay Gyulának, sem Zsukov marsallnak nincs létjogosultsága Szegeden.

Botka László: az a Haág Zalán beszél, aki támogatta Horthy szegedi szobrát és megvédte Gömbös Gyula díszpolgári címét. "Eddig nem tudtam mi az a KDNP, de most már tudom. Az a párt, amelyben azok a képviselők vannak, akik már a Fideszben is cikik.

Tóth Károly (MSZP) felháborítónak tartja, hogy a Horthy-rajongó Haág Zalán beszél történelemről, miközben Horthy százezrek haláláért felelős.

Haág Zalán (KDNP): szégyellje magát képviselő úr! A vádaskodás nem méltó a közgyűléshez - tette hozzá. Haág az 1944-es szegedi halálvonatokról és az 1951-es hortobágyi deportálásokról beszél, azt mondja, mindkettőről megemlékezik.

11:09 - Póda Jenő (KDNP) kiemelte: lehet vitatkozni, de a helyi közösség, az iskola diákjai, tanárai és a szülők támogatják az Ortutay-kollégium átnevezését. A Ságvári-ügyben épp ezt kérték számon a baloldali képviselők. Póda szerint példa nélküli, hogy Zsukov marsallról, az 1956-os forradalom leverőjéről közteret neveztek el.

Botka László: miért nem nevezték át 2010 és 2014 között?

Póda: indítványoztuk!

Botka szerint épp a KLIK adta Ortutay nevét a kollégiumnak, "ennyit a Fidesz hitelességéről".

 

A szegedi közgyűlés képekben - 2015.06.26. - GALÉRIA

 

 

10:51 - Tóth Károly (MSZP)- a díszteremben található Ferenc József császár és király egészalakos portréjával példálózik az Ortutay kollégium átnevezése miatt. A város tiltakozik, az ellenzék szerint viszont Ortutay egyértelműen bűnös. Tóth Károly szerint történelemhamisítók vannak a közgyűlésben, úgy, mint a jobbikos Tóth Péter, aki a zsidókat szállító szegedi halálvonatról történt megemlékezéskor kivonult a teremből.

Haág Zalán (KDNP) szerint komikus, hogy a baloldal és Tóth Károly beszél történelemhamisításról. Haág felhívja a figyelmet, hogy Ortutay Gyula naplójában önostorozó mondatok is vannak. Haág szerint Horthy Miklós és Ferenc József is sokat tettek Szegedért.

Haág Ortutay bűneit sorolja: kiszolgálta Rákosi és Kádár rendszereit, miniszterként segítette az egyházi emberek vegzálását, az államosításokat és a kommunista bűnöket. A KDNP-s képviselő szerint a diákok, a tanárok és a szülők is támogatják az intézmény Szegedi Városi Kollégiumra történő átnevezését.

Tovább tart a történelemóra a közgyűlésben. Ortutay Gyula életművén vitatkoznak a képviselők. Van, aki szerint Ortutay elfogadható személy, mások azt mondják, hogy úgy kell megítélni, mint Gömbös Gyulát, de előfordul olyan vélemény is van, miszerint Ortutay teljességgel elfogadhatatlan. Ortutay néprajzkutató, a Magyar Tudományos Akadémia tagja volt. "Politikusként 1942-től a Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Pártban tevékenykedett, 1945 után pedig a Baloldali Blokkhoz húzó kisgazdaként tölthetett be több vezető művelődéspolitikai funkciót. 1945–1947 között a Magyar Központi Híradó elnöke, 1947–1950 között vallás- és közoktatásügyi miniszter, 1958-tól haláláig az Elnöki Tanács tagja volt, s hosszú éveken át részt vett a Hazafias Népfront, valamint a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat vezetésében" - írja a Wikipédia.

Vita a szőregi gyermekorvosi praxisról

10:37 - Tóth Péter (Jobbik) szerint két orvos is ellátta volna a gyermekorvosi feladatokat Szeged-Szőregen, nem érti miért akarta bezárni azt a város.

Botka: miért akartuk volna bezárni? Egy fillérbe sem került volna a városnak.

Mózes Ervin szerint a jobbikos javaslat törvénytelen, mert a közgyűlés nem állíthat vissza megszűnő praxist. A helyettesítő pedig nem felel meg a törvénynek, mert a helyettesítő óraszám nem érte el a normál felét. A körzetleírás is pontatlan, ebben a formában nem megvalósítható az új körzet.

Botka: ez egy jobbikos blöff, és nem az önkormányzat hibája, hogy ingyen sem kellett a praxis. Az ok, hogy nagyon sok orvos vándorolt ki Magyarországról. Szerinte "szánalmas", amit csinál az ellenzék.

Tóth Péter (Jobbik): az a blöff, amit a polgármester csinál. Szerinte meg lehetett volna oldani a helyzetet, mert máshol is sikerült. Kifogásolja, hogy nem hirdették meg rendesen a praxist, mert a gyermekorvosok nem közbeszerzési értesítővel fekszenek. A kamara sem tudott a meghirdetett praxisról. "Önök nem az én indítványomon nevetnek, hanem az embereken" - mondta.

Botka: az orvos maga is árulta  praxist, és miután nem tudta eladni, akkor került a közbeszerzési értesítőbe.

Joób Márton (MSZP), a szociális bizottság elnöke leszögezte: mindent megtettek, de nem találtak orvost.

Tóth (Jobbik) szerint egy átmeneti megoldást akkor is lehetett volna eszközölni. A praxist pedig csak Szegeden hirdették, országosan kellett volna.

 

A szegedi közgyűlés képekben - 2015.06.26. - GALÉRIA

 

A fák, a fák, a fák fontosak

10:32 - Elhangzott a nap kifejezése: biológiai aktivitásérték-megőrzés. Arról van szó, hogy ha a város egy helyen zöld területet megszüntet, akkor új területet kell telepíteni. Erről értekezett Szentistványi István (LMP), aki felhívta a figyelmet arra, hogy a fejlesztések során nem szabad megfeledkezni a város zöld területeiről sem. A rabtemetőnél megszűnő zöld területről van szó, ezt pótolnák dorozsmai csatorna melletti zöld sáv szélesítésével.

Botka rövid választ kér Nagy Sándortól. Mindenki nevet. Nagy Sándor szerint ilyenkor jó lenne egy 40 perces hozzászólást jelző gomb. A polgármesternek olykor egy 80 perces is.

Önkormányzati cégek és gyermekétkeztetés

10:21 - Szentgyörgyi Pál alpolgármester a Sport és Fürdők fejlesztése kapcsán ők jártak el jól. Hüvös László hangsúlyozta: tagja a cég felügyelőbizottságának, pontosan tudja a finanszírozási nehézségeit, de ezzel együtt akkor is alultervezettek a városi cégek. Szerinte az 500 milliós spórolás a cégeknél nem igaz.

Botka: Hüvös képviselő úr a példa arra, hogy háromféle ember van, az egyik tud számolni, a másik nem, mert igenis 500 millióval kevesebből működnek a cégek.

10:19 - Binszki József (DK) hozzászólásai miatt demagógiával vádolja Pódát, aki nem akar reagálni erre. Inkább arról beszél, hogy nem gondosan kezelte az ügyet az önkormányzat, mert tudhatták volna, hogy milyen feltételekkel lehetett volna szerződést hosszabbítani. Póda Jenő (KDNP) szerint egyelőre csak politikai felelősség terheli a városvezetést, de jogi felelősség is képbe jöhet. "Nem tudták megoldani 14 ezer gyermek étkeztetését" - hangsúlyozta.

Botka: a szolgáltatót Bartha polgármester idején szerződtették 15 éve.

10:11 - Hüvös László (KDNP) szerint hiába tervezték alul tudatosan az önkormányzati cégek költségvetését, nem tudja a városvezetés bebizonyítani, hogy kevesebbe kerülnek, mint 2010 és 2014 között. "Folyamatosan megy a pénz a cégekhez.

Botka: így van, de csak akkor, ha fejlesztés van és pályáznak. Szerinte 500 millió forinttal kevesebből működnek a cégek, mint az elmúlt négy évben. Haág Zalán: "ez nem igaz".

10:08 - Póda Jenő és Solymos László vesztek össze a gyermekétkeztetésen. "Miért nem írták ki előbb a közbeszerzési pályázatot a gyermekétkeztetésre?" - kérdezte Póda. Solymos leterelte.

10:03 - Szentistványi István (LMP) szerint a Sport és Fürdők Kft. 45 milliós fűtési rendszerről szóló beruházása nem megfelelően átgondolt.

9:57 - Szentgyörgyi Pál gazdasági alpolgármester a költségvetés módosításának tételeiről tart beszámolót: oktatási intézmények energetikai fejlesztései, 18 millió forint a rakpart lépcsősorának felújítására, 45 millió kazánokra, Lékó Péter támogatása a sakkolimpiai felkészülésre - ezek fontosabb tételek.

Póda Jenő (KDNP) az iskolai közétkeztetést emeli ki a költségvetési módosítócsomagból. A Suli-Host Kft. szerződéshosszabbításáról értekezik.

Solymos László felvilágosít: a törvények olyan kötelezettségeket rónak az önkormányzatra, amely azt eredményezi, hogy át kell alakítani a közétkeztetést. Ez viszont díjemeléssel jár, ezért és a piaci viszonyok ismeretének hiánya miatt egy közbeszerzési eljárást írtak ki. Ugyanakkor a város köteles ellátni a feladatát, ezért egy évre hosszabbították meg a Suli-Host szerződését.

Szegedi Hőszolgáltató

9:44 - A Szehő gázvásárlása továbbra is téma a közgyűlésen. Tóth Péter (Jobbik) tisztességes számlákat kért. Botka felhívta a figyelmet arra, hogy az IKV jelenleg a szabad piacról olcsóbban szerzi be a gázt, mint annak idején a Szehő.

Binszki József (DK) szerint Tóth Péter nem mondott igazat, mert megígérte, hogy a Szehő-ügyben Keresztúri Farkas Csaba megjelenik az önkormányzat jogi bizottsága ülésén és válaszol a kérdésekre. Binszki emlékeztetett: Keresztúri elment ugyan, de csak kinyilatkoztatott, majd "elpucolt" a kérdések elől.

 

 

A szegedi közgyűlés képekben - 2015.06.26. - GALÉRIA


 

"DK-s hülyeségekre nem fogok reagálni" - horkan fel Tóth Péter, majd ismét a számlákkal foglalkozik, amelyeket nem tart korrektnek. Botka László megint jelzi: a gáz árát az Energiahivatal határozza meg, nem a "szívtelen" városvezetés. Tóth Péter láthatóan nem ért egyet.

9:36 - elfogadták a napirendet. Tóth Péter szőregi gyermekorvosi praxisára vonatkozó indítványát lesöpörték.

Napirend előtt: menekültek/határsértők, olimpia, szőregi gyermekorvosi praxis

9:33 - Tóth Péter (Jobbik) visszavonja azon napirendi javaslatát, amely az egyperces néma megemlékezés szabályozásáról szól. A jobbikos képviselő legagyizta a Mózes Ervin főjegyző törvényességi észrevételét a szőregi gyermekorvosi praxissal kapcsolatos indítványához.

Botka: Tóth nem mond igazat, mert ingyen ajánlották fel a praxist.

9:27 - Szentistványi István (LMP) Ferenc pápa menekültekkel kapcsolatos enciklikáját emlegeti. Ferenc pápa arra szólította fel az érintett országokat, hogy bánjanak humánusan a menekültekkel és ne emeljenek falakat. "Sokkal nagyobb toleranciát kell tulajdonítanunk feléjük" - utal például a szír menekültekre. Szentistványi a Bibliából is próbál idézni.

Botka László Ferenc pápa szavait idézi, amely  Tóth Péter felállt, Botka ránézett, majd azt mondta: igen, Tóth képviselő úr, ezt a nemzetközi szélsőbaloldali-cionista összeesküvés embere, Ferenc pápa mondta. Tóth Péter szomorúan visszaült.

 

A szegedi közgyűlés képekben - 2015.06.26. - GALÉRIA


 

9:19 - Sir Winston Leonard Spencer Churchill fultoni beszédét idézi Binszki József (DK).  A szerb-magyar határszakaszra tervezett drótkerítést a vasfüggönyhöz hasonlítja. Szerinte a legaljasabb ösztönökre próbál hatni a kormány, amikor a saját gyászos teljesítményéről próbálja elterelni a figyelmet. "Szeged népe nem retteg a gyerekektől, asszonyoktól, az apáktól, Nógrádi képviselő úrnak sem rettegnie. És nyugodtan lebarnulhat a napon, a barna emberektől sem kell tartani" - mondta Binszki.

Tóth Péter (Jobbik) felszólította Botka Lászlót, hogy kérjen bocsánatot azért, amiért azt mondta, hogy a szegedieket nem zavarják a menekültek. "Polgármester úr, mikor kívánja kiemelni a homokból a fejét?" - kérdezte. Tóth Péter külföldi példák segítségével a határsértők által lehetségesen behurcolt vírusokról, betegségekről beszél.

Botka László: nulla bűncselekményt követtek el a migránsok, eggyel kevesebbet, mint egy átlagos jobbikos képviselő szokott - utalt Keresztúri Farkas Csaba, egykori jobbikos önkormányzati képviselő korábbi büntetőügyére.

9:18 - Nógrádi Tibor (Fidesz) hozza az illegális migránsok témáját. Szerinte köszönettel tartoznak Magyarország kormányának, hogy sikerült kezelni a problémát. A szolgálatot teljesítő polgárőröknek is köszöni. "Olyan problémával állunk szemben, amelyet Szeged vezetése nem hallgathat el. Konstruktív javaslatot tesz: az érintett települések polgármesterei üljenek le és tárgyalják meg, hogyan tudnák kezelni a helyzetet.
 

9:14 Nagy Sándor városfejlesztési alpolgármester nem olimpiázik, inkább a köz- és felsőoktatásról beszél. Szerinte tudatosan teszik tönkre a gimnáziumokat és az oktatást, az egyetemek szervezeti és működési szabályzatából még az autonómia szót is törölték. Felrója a kormánypártoknak, hogy milliárdokat vontak ki az oktatási szférából, miközben a tanulmányi méréseken egyre rosszabbul szerepelnek a diákok, a gyenge eredmények a munkaerőpiacra is hatást gyakorolnak majd.

 

A szegedi közgyűlés képekben - 2015.06.26. - GALÉRIA



 

9:12  - Haág Zalán (KDNP) azt szeretné, hogy tisztességes számlákat küldjön az IKV. Majd egy huszárvágással áttért az olimpia népszerűsítésére. Turizmus, gazdaság, generációs felelősség - ezeket sorolja. Haág szerint az ő szerdai indítványára trónfolt rá Botka László. "Fogjunk össze a cél érdekében" - kéri Haág Zalán.

Botka: "nem akarom kiábrándítani, de egy percig ne gondolja, hogy az ön javaslata alapján fogalmaztam meg gondolataimat" - válaszolt Botka. Azt mondta: az, hogy olyan olimpiát akar rendezni a NOB, amely töredékébe kerül a korábbiaknak, teljesen új helyzetet teremt. "Szeged nincs döntési helyzetben", a Maty-éri komplexum állami tulajdonban van.

9:03 - Napirend előtt Solymos László indítja a sort. Az alpolgármester szerint a Jobbik és Bartha László volt polgármester bujtogatja a lakosságot, hogy ne fizessék be az IKV-s fűtésszámlákat. "Bűncselekmény határát súrolják ezzel" - mondta. Előkerül a Szegedi Hőszolgáltató Kft. Bartha-éra alatti privatizációja és a drágább gázvásárlás is. Utóbbi 600 millió forintjába került a városnak és 28 ezer lakos ellátását veszélyezteti - hangsúlyozta. Bejelentette: a Szehő mai naptól stratégiailag kiemelt jelentőségű gazdálkodó szervezet lett.

Korábban írtuk

A pénteki közgyűlés napirendje előtt téma lehet a bevándorlás és akár az olimpia is, de Colleen Bell amerikai nagykövet látogatása is előkerülhet, mint a hét legfontosabb, országos viszonylatban is kiemelt témái.

A napirendi pontok közül a rakparti lépcsősor 18 millió forintos felújításán talán nem, de a Szegedi Hőszolgáltató ügye nagyobb vitát gerjeszt. Akárcsak a két egyéni képviselői indítvány. Mindkettőt a jobbikos Tóth Péter jegyzi, egyik a szőregi gyermekorvosi körzet praxisjogának megszűnéséről, a másik a közgyűlést érintő egyperces megemlékezés szabályozásáról szól.

A közgyűlésről 9 órától élőben tudósítunk!

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nézze meg, nyert-e jegyet a Nyári kavalkádra a Városháza udvarán!

Kisorsoltuk a belépőket A csemegepultos naplója című darabra, amely februárban elnyerte a legjobb… Tovább olvasom