Délmagyar logó

2018. 05. 22. kedd - Júlia, Rita 15°C | 25°C Még több cikk.

LED-fal is debütált a Dóm téren

Szeged - A Mamma Mia! Dóm téri premierjén debütált az a 60 négyzetméteres, nagy fényerejű, variábilis LED-fal, amelyet a Madách Színház kifejezetten a szuperprodukcióhoz szerzett be. A Magyarországon egyedülálló technikáról is kérdeztük Szűcsborus Jánost, az előadás Szegedről indult szcenikusát, a teátrum főmérnökét.
– Először csináltunk olyan produkciót, amelyben megjelenik egy új médium: a LED-fal. Ez egy olyan vizuáltechnikai megoldás, ami már túllép a projektoros vetítés minőségén. Watchout-rendszert használunk; a lényege: különböző felületeket tudunk – időben elcsúsztatva is – egységes képként kezelni. Ha darabokra bontjuk a képet, a szemünk akkor is egységesnek tudja összerakni. A Mamma Mia!-produkcióban sem egybefüggő megjelenítő felületet használunk, hanem öt részre osztott LED-mezőt, amely széthúzza a képet, ezáltal nagyobb méretet ad, ugyanakkor nem olyan hatása van, mintha mozit nézne az ember. A technika nem tolakodhat előtérbe, de a színházban mindig élen kell járnia. A Madách Színház most nagyot lépett előre ezzel a megoldással – mondja Szűcsborus János, a Mamma Mia! Szegedről indult szcenikusa. Mesterei között elsőként a Kossuth-díjas díszlettervezőt, Varga Mátyást és Madách színházi kollégáját, Götz Bélát említi.

Vizuális élmény

– A hatalmas LED-fal jelentős beruházás volt, büszkék vagyunk rá, hogy a színházunk termelte ki az árát. Attól kezdve, hogy megtudtuk: elnyertük a Mamma Mia! játszásának jogát, ez a fajta megjelenítés sok kérdést vetett fel. Mekkora LED-felület kell a szabadtérire? Hogyan tudjuk azt a mennyiséget, ami a Madách Színházba elégséges, itt is megfelelő méretben, arányokban kiépíteni? A kreatív team tavaly október óta dolgozott ezen. Nem volt egyszerű az eszköz kiválasztása sem, mert a médiatechnikában is óriási a választék. Mivel az ára meghaladta az 50 millió forintos határösszeget, csak hosszú átfutású közösségi közbeszerzési eljárással tudtuk megvásárolni. Szirtes Tamás magasra tette a minőségi mércét, mert a LED-falnak további produkciókban is kell majd szerepelnie többféle variációban. Magas felbontású eszközt szerettünk volna: ebben 7,8 milliméterre vannak egymástól az elemi pixelek. A kültéri használatra való alkalmasság olyan nagy fényerőt biztosít, ami a színházban már zavaró is lehetne, ezért szabályozható fényerejűt, és a szegedi színpadtechnikai viszonyoknak megfelelő könnyű szerkezetűt kellett vásárolnunk. A 60 négyzetméteres LED-fal összsúlya nem éri el az 1500 kilogrammot – a hagyományos rendszerből ez a többszöröse lenne – magyarázza Szűcsborus János, aki azt is hangsúlyozza, a technika lelke a Watchout-rendszer.

A Mamma Mia! egyik jelenetében a LED-fal is főszereplő. Fotó: Madách Színház/Mohos Angéla
A Mamma Mia! egyik jelenetében a LED-fal is főszereplő. Fotó: Madách Színház/Mohos Angéla

Wifin keresztül, rádiójelként jut el a kép az eszközökhöz. A mozgó díszletelemek sincsenek bekábelezve, hanem rádiófrekvenciás irányítással, DMX-rendszerrel működnek. Próbálják az anyagilag még elérhető legmodernebb technikákat alkalmazni, amelyeket még kevés színház használ Magyarországon. Bátonyi György díszlettervező Mamma Mia!-díszletének van egy realista része, amely emberléptékű görög képekből áll, mögötte a különleges vizuális élmény segíti, felerősíti ezt a látványt. A LED-fal szöveget, 3D-s animációt éppúgy képes megjeleníteni, mint majdnem Full HD-minőségű filmet.

Behúzott a légáramlat

– 1986-tól 1992-ig voltam a Szegedi Szabadtéri Játékok, majd a színházzal közös intézmény főmérnöke. 12 évnyi tapasztalatom van a Dóm téren. Két-három évtizeddel ezelőtt még teljesen más technikák voltak, az általában statikus díszletek itt készültek. A mai korszerű technikákkal lehetővé vált, hogy dinamikusan változó díszletképek jelenjenek meg. Örömmel fogadtam, hogy idén megfordult a színpad. Amikor a dóm mellett felépült a Somogyi-könyvtár, kialakult egy légcsatorna: erősen behúzott a légáramlat pont a színpad fölé, és komolyan veszélyeztette a díszleteket. Volt olyan István, a király-előadásunk, amikor főmérnökként nem engedtem meg Koltay Gáboréknak, hogy az élő zenekar fönt játsszon a rozettás ablak előtt, mert túl veszélyesnek ítéltem a helyzetet. A zárt Dóm tér adottságából fakadóan a hátsó egyetemi épület a sugárzott hangnak nagy reflektáló felülete volt. Most fordított a helyzet: a fal elől sugározzuk a hangot a nyitottabb oldal felé. A templomtornyok és a mellettük lévő szabad tér már nem reflektáló felület, persze így is van visszajövő hang, de sokkal kevesebb. A régi felállást is meg lehetett érteni, hiszen a harmincas években misztériumjátékokként jöttek létre a szabadtéri színházak. Hont Ferencék párizsi mintára úgy találták ki, hogy Szegeden is a templom legyen a háttér. A háború előtt ez támogatott volt, majd a szocializmusban többnyire megpróbálták a díszlettel – nagy, festett hátterekkel – eltakarni a dómot.

Szűcsborus Jánosnak 12 évnyit tapasztalata van a Dóm téren. Fotó: DM
Szűcsborus Jánosnak 12 évnyit tapasztalata van a Dóm téren. Fotó: DM

Nem szabad visszafordulni

– Ma már a korszerű nyugati szabadtéri színjátszásnál ez a fajta elbontható mobil színpad és nézőtér az általános. Itt is ügyesen megoldott „konténerváros" szolgálja ki a színpadot. Természetesen lehet tovább is fejlődni, mert az általam látott legjobb szabadtéri színpadok nem három Tomcat-hidat használnak, mint a szegedi, hanem húszat. Behálózzák velük az egész színpadot intelligens eszközökkel. Mi most 24 intelligens lámpával dolgozunk. Nyugaton ezeket százasával alkalmazzák, és teli vannak emelőmotorokkal is. Nekem tetszik az új felállás a Dóm téren, jó a fejlődési irány. Meggyőződésem, hogy nem szabad visszafordulni, így kell hagyni! A hagyomány jó dolog, de ha előrevivő a változás, akkor nem kell tőle tartani.


Tanít, szakért, elnököl

– Ahogy elkerültem Szegedről, sok lehetőségem adódott, mert egy olyan színházban dolgozom, ahol rengeteget tanultam a kiváló kollégáimtól. Meghívtak a Színház- és Filmművészeti Egyetemről, hogy vegyek részt a szcenikus- és színháztechnikus-képezésben. Modern színpadtechnikát oktatok, a tanítás nem áll tőlem távol, tanári diplomám is van. A színháztechnikus–szcenikus-képzés OKJ-s tananyagának kidolgozásában is részt vettem. Színháztechnikai szakértőként is dolgozom, így több színház működését is segíthetem – mondja Szűcsborus János, aki ötödik éve tölti be a Magyar Színháztechnikai Szövetség elnöki posztját.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Sziget 2014: Dagonya és sörvadászat

Bokáig érő sárban dagonyáztunk végig két koncertet a szabadság szigetén. A külföldiek többségben vannak, de nem baj. Tovább olvasom