Délmagyar logó

2017. 08. 17. csütörtök - Jácint 17°C | 32°C Még több cikk.

M5: túl drága az államnak

Szeged - Autópálya és sportcsarnok is épült Csongrád megyében az állam és a magánvállalkozások közreműködésében az elmúlt években. A PPP-szerződéseket a fejlesztési tárca felbontaná – sokba kerülnek. Vásárhelyen előkészítik a kiváltást – az M5-ösé azonban túl drága volna.
Magánvállalkozásokat a korábbi kormányok azért vontak be az állammal közös, úgynevezett PPP-fejlesztésekbe, mert a költségvetésnek nem volt elég pénze építkezni. A köz- és a magánszféra együttműködésén (public-private partnership) alapuló projektmegvalósítási konstrukcióban a magánszféra viseli az építési és üzemeltetési kockázatok többségét. Az állam garanciát és bérletidíj-fizetést vállal, az objektumok a futamidő lejárta után állami tulajdonba kerülnek.

A nemzeti fejlesztési tárcát vezető Fellegi Tamás bejelentette pár hete: a törlesztés és üzemeltetés több esetben túl sokba kerül a költségvetésnek, ezért felbontják az állam számára előnytelen szerződéseket.

Felbontanák a PPP-szerződéseket – de az M5-ös sztrádát nem váltanák ki. Fotó: Karnok Csaba
Felbontanák a PPP-szerződéseket – de az M5-ös sztrádát nem váltanák ki.
Fotó: Karnok Csaba

Hegmanné Nemes Sára államtitkár szerint van, ahol jelentős, 10 százalék feletti is lehet az eltérés a műszaki tartalom és a vállalkozó által bemondott érték között. Az üzemeltetés pedig akár 60 százalékkal olcsóbbra jön ki, ha előnyös megállapodás születik.

Országszerte 90 oktatási és sportintézmény, 4 autópálya-szakasz és 2 börtön épült PPP-konstrukcióban. Ezek a futamidő végéig 3000 milliárdos kiadást jelentenek a büdzsének. A várakozások szerint az új szerződésekkel az állam akár 400 milliárdot spórolhat meg. Első körben a 34, viszonylag kisebb értékű önkormányzati sportprojekt kiváltása várható, nyártól. A tárgyalások júniusban lezárulnak.

Vásárhely üzemeltetné tovább sportközpontját – az M5-ös kiváltását nem tervezik. Archív fotó: Tésik Attila
Vásárhely üzemeltetné tovább sportközpontját – az M5-ös kiváltását nem tervezik.
Archív fotó: Tésik Attila

Csongrád megyében a köz- és magánszféra együttműködésében két PPP-konstrukció valósult meg: az M5-ös autópálya és a vásárhelyi Eötvös József Szakközépiskola tornaterme. A tárca tájékoztatása szerint: sztrádakiváltás nem várható, mert túl drága lenne. Az üzemeltetés mindkét fél számára előnyös lehetőségeiről tárgyal a minisztérium a magánpartnerrel. Kerestük az AKA Alföld Koncessziós Autópálya Zrt-t, de nem szeretne nyilatkozni az ügyben. Korábban az állam volt már résztulajdonosa a sztrádának; 2004-ben megvette az osztrák Strabag és a francia Bouygois alkotta AKA 40 százalékát. Négy év múlva kiszállt a cégből, eladta a részét a Raiffeisen PPP IB GmbH-nak. Az állam 2030-ig évente 25 milliárd forint rendelkezésre állási díjat fizet az AKA-nak.

Terepszemle után javaslat

A vásárhelyi Eötvös sportcsarnokát – amely a Balogh Imsi Sportközpont nevet kapta – 2008-ban adták át. A K' Art Építő Zrt. építette közel 800 millió forintból, állva a költségeket. A magyar állam és a helyi önkormányzat a létesítményt 15 év alatt bérli vissza, havonta 8 millió 800 ezer forintért. Az összeg beruházási költséget és üzemeltetési díjat tartalmaz, az állam évente 56 millióval járul hozzá. Megírtuk: az Állami Számvevőszék vizsgálata már ezt a PPP-konstrukciót. Megállapította: kedvező az önkormányzatnak. A kiváltást előkészítő szakértő csapat helyszíni szemlét tartott. Megnézték, a terveknek megfelelően épült-e a létesítmény, mennyire amortizálódott, hogyan üzemeltették. Rendben találták. A szemle és az előzetes tárgyalások alapján műszaki és pénzügyi szakértő tesz javaslatot a kiváltásra. A tényleges költségek a tárgyalásokon alakulnak ki. Az üzemeltetés a helyi önkormányzathoz kerülne át, a tárca a várossal együtt keresi a megoldást a hatékony üzemeltetésre, a tornaterem kihasználtságának növelésére. Göbl Vilmos, az önkormányzat sajtóreferense elmondta, reményeik szerint a kiváltás évente több tíz milliós megtakarítást eredményezhet a fenntartásban.

Olvasóink írták

23 hozzászólás
12
  • 23. történész 2011. május 25. 12:59
    „joy
    Igazad van...de adná is újból az új rokonnak,havernak.Ez olyan te megvetted én visszaveszem és majd az én haverom veszi meg..”
  • 22. jozicsenko 2011. május 25. 12:37
    „"2004-ben megvette az osztrák Strabag és a francia Bouygois alkotta AKA 40 százalékát. Négy év múlva kiszállt a cégből, eladta a részét a Raiffeisen PPP IB GmbH-nak. Az állam 2030-ig évente 25 milliárd forint rendelkezésre állási díjat fizet az AKA-nak."

    100 mrd Ft-ot kaptunk a postabankért
    24-et fizettünk az m5-ös 40%áért
    majd 23 mrd Ft/év, további 25-26 évig: több, mint 600 mrd Ft-ot fizetve ki érte
    s kókáék a raiffeisennek eladták???? az a pénz hova lett elvtársak?

    mocskos kommunista tolvaj banda, börtönbe mindet...”
  • 21. joy 2011. május 25. 07:20
    „Rá is faragnánk, ha visszavenné az állam az autópályát!
    Meg lehet nézni, az állami kezelésben levő városi utakat, még sokkal sz.rabbak a többi, önkormányzati utaknál is!

    Az állam a legpazarlóbb, és legtrehányabb tulajdonos.”
  • 20. deszkás 2011. május 24. 22:37
    „CYT! (12hsz)Egyszerűbb ha komcsizol. Amúgy miért is cocalista amit ALWIN emlit?”
  • 19. deszkás 2011. május 24. 22:34
    „Az M5-ös valami feketebárány a Fideszéknél? Az I.Orbán kormány idején is eladták aztán vissza vásároltuk.”
  • 18. dmonlájn 2011. május 24. 21:52
    „hamarosan kibújnak a szerződés alol és újra Európa legdrágább pályájával lehet büszkélkedni, mostmár 170km keresztül egy út = ~10.000 Ft gratulálok Orbán úr, maga egy hányad.k”
  • 17. Morpheus_RexXx 2011. május 24. 19:59
    „16. Domonics 2011.05.24. 17:37
    Azt lehet... demonstrálni... de amíg értelmes sorokat nem tudnak leírni, addig csak bábszínház...”
  • 16. Domonics 2011. május 24. 17:37
    „Pedig az M43 nem is PPP. Mégis fizetünk, hiába demonstrál a JOBBIK.”
  • 15. oreg47 2011. május 24. 16:30
    „Hát amíg nem volt, hiányzott.. most, hogy van, jó. Csak drága ... minden drága mindenkinek, akinek nincs rá pénze. 60 %-kal is olcsóbb lehetne. Persze a rendes karbantartás nélkül, és lesz újabb "Kátyútenger"akárhányasunk, mert a meglévők már azok!!!”
  • 14. booo 2011. május 24. 15:50
    „6. allwin
    Tudsz valamit ! :)”
  • 13. macs 2011. május 24. 15:04
    „Debreceni Egyetem (DE) három kollégiuma újult meg PPP-konstrukcióban, magántőke bevonásával. Azt is vizsgálni fogják?”
  • 12. cyt 2011. május 24. 14:24
    „"saturnus" --- tul egyoldaluan (es partosan) latod es lattatod te a dolgokat.
    "allwin" -- az a baj, hogy ebben az orszagban olyan gondolkodasmodu emberekbol van tobb, mint amilyen te is vagy; ezert vagyunk a beka segge alatt mindenben.
    A mai problemak gyokere az elmult 40-50 ev alatt "kimunkalt" emberfokben van; vagyis a liberalis oktatspolitika es a szocialista erkolcs eredmenyei mutatkoznak meg a mai napok problematikajaban.”
  • 11. THE 2011. május 24. 14:17
    „Rendszerváltás idején felajánlották az államnak, hogy eltörlik az adósságot, de az akkori kormányunk ezt visszautasította, hogy mi majd mindet az utolsó fillérig visszafizetjük. Rémlik valakinek?”
  • 10. hahaha62 2011. május 24. 13:49
    „éljen a fityiszes gazdaságpolitika......egy kis szösszenet-miért is röhögnek most ismét magyián....

    http://velemenyvezer.blog.hu/2011/05/24/fidesz_reszkessetek_szlovak_rendszamos_kopasz_mercisek

    na bumm elviszik az állnadó lakcímet is..és akkor mi lesz....???????????”
  • 9. saturnus 2011. május 24. 12:32
    „Tudjuk rendszerváltás/rabló privatizáció antalkormány benne volt kalmár képviselő is/idelyén az amerikaiak USA felajánlotta,hogy ingyen és bérmentve Magyarország összes M 1,M2,M3,M4,M5, stb ..stb fő útvonalait autópályává építette volna át a pécsi uránbánya bányászati engedélyért ellenértékben. Miért is nem tőrtént meg? Ellenben kelettkezett kettőmilliószázezer munkanélküli amik belehajtottak a rokkant nyugdíjba okkal és oknélkűl. Valamint akkor Huszonhétezerötszázmilliárd forintot igen 27500000000.Ft -ot kaptak a BANKOK a bank privatizációra amiből ők bőségessen feltudták vásárolni a gyárakat és cégeket sokszór 1Ft-os jelképes áron mint Csányi OTP, nagy plázák építői is.Meg Demján is. Szerintem ez az autópályás duma áremelést akarnak az elcseszett költségvetésért.”
  • 8. Herli 2011. május 24. 11:57
    „M43 elkerülővel mi van?

    Nagy a csönd.”
  • 7. GAgyi 2011. május 24. 11:10
    „6. allwin 2011.05.24. 10:51

    Igazad lehet, mert....meglévő, élő szerződésen hogyan lehet 400mrd-t spórolni? Valakinek hiányozni fog az 400mrd nem?
    Vagy fejhez tartott pisztollyal megy majd az alkudozás? Nem...Az 400 mrd majd szépen átalakul/átvándorol....mutyiország újratöltve...”
  • 6. allwin 2011. május 24. 10:51
    „Itt az a lényeg, hogy a kiváltásokkal két dolog történik:

    1.) a régi haverok egyben kapják meg a pénzt, így oda tudják adni, ami jár a mutyiból
    2.) új haverokkal lehet szerződni, úgy hogy a régi is megmarad, ergo új bevételi forrás

    Nem bonyolult, nem kell szavakba kapaszkodni, ennyi. Ez biznisz.”
  • 5. papsajt 2011. május 24. 10:44
    „ez a történet úgy kezdődött,hogy eladták a PostaBankot, mert az ebből származó 100milliárdFt jövedelmet M5 kivásárlására költik. Aztán a 100milliárd eltűnt és maradt a bérlet.”
  • 4. GAgyi 2011. május 24. 10:37
    „1. baja2005 2011.05.24. 09:53
    Ez az....megéri....de akkor ha átveszi, akkor hogy spórol több 10milliót?????
    Egyébként gyanítom, a fityiszes ppp-k mind jók, az mszp-sek pedig ördögtől valók lesznek..

    "..Országszerte 90 oktatási és sportintézmény, 4 autópálya-szakasz és 2 börtön épült PPP-konstrukcióban. Ezek a futamidő végéig 3000 milliárdos kiadást jelentenek a büdzsének..." Hmmm ez rengeteg lehet 5 évre, de elfogadható 25 évre....gondolom az autópálya ennek 80%-a, az meg nem 25 évre épült (remélem)...”
23 hozzászólás
12

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Színházkomédia Békéscsabáról

Szeged - Bengt Ahlfors darabjával, a Színházkomédiával vendégszerepel a szegedi Finálé fesztiválon a… Tovább olvasom