Délmagyar logó

2016. 12. 03. szombat - Ferenc, Olívia -2°C | 5°C

Magyar Anna tagadja a verést

Szeged - Nem ütöttem meg a főjegyzőt, hangos szóváltás volt közöttünk; azt kellene megnézni, kinek áll érdekében, hogy egy vitából ilyen ügyet csináljon – mondta tegnap Magyar Anna, a megyei közgyűlés elnöke a szerdai afférról.
Nem árulta el, min vitatkoztak. A főjegyző nem nyilatkozik, nem is akar találkozni a sajtóval. Tegnap a Fidesz régiós igazgatója is szeretett volna vele beszélni. A párt megyei választmánya ezután tárgyal a történtekről.

Azzal, hogy lapunk munkatársa tegnap reggel negyed kilenckor bement a szegedi megyeháza ajtaján, és fölment az első emeletre, kellemetlen helyzetbe hozta az intézmény portását. Maga a portás mondta el, hogy szemrehányó telefont kapott az emeletről. – Akkor ne jöjjek ide? – kérdezte kollégánk, már kifelé menet, mire a válasz: – Hát csak akkor, ha hívják.

Magyar Anna elnök asszonnyal és Csonkáné Balda Ilona főjegyzővel szerettünk volna személyesen találkozni azután, hogy szerdán információink szerint tettlegességig fajult a vita köztük. Magyar Anna később telefonon üzent, hogy tízkor fogad minket.

Magyar Anna: azt kellene megnézni, kinek áll érdekében, hogy egy vitából ilyen ügyet csináljon Fotó: Schmidt Andrea
Magyar Anna: azt kellene megnézni, kinek áll érdekében, hogy egy vitából ilyen ügyet csináljon
Fotó: Schmidt Andrea

– Nem jók az értesüléseik, nem igaz, hogy megütöttem a főjegyző asszonyt, szakmai természetű, hangos vita támadt közöttünk, és azzal követtünk el hibát mindketten, hogy ezt a vitát az irodáján kívül is folytattuk – mondta Magyar Anna. – Az sem állja meg a helyét, hogy az iroda csatatérré változott. Két fiam van és három unokám: el tudja rólam képzelni, hogy bárkit is megüssek?

Magyar Anna szerint lapunkat – és az Index nevű internetes portált – félreinformálták. Akik ezt tették, azoknak érdekében áll, hogy egy vitából politikai ügy legyen. A kérdésre, hogy szerinte kinek állhat ez érdekében, azt mondta, igen: ez a fő kérdés. Az elnök asszony arról is szólt, hogy a megyei önkormányzat hivatala nagyon leterhelt, a nyári szabadságokat sokan nem tudták kivenni, a legutóbbi közgyűlésre is harmincnál több előterjesztést kellett előkészíteni, ami nagyon feszített munkavégzést feltételez. Akkor meg is védte a közgyűlés előtt a hivatalt. Ő már bírja a nyomást, de a főjegyző asszonyt ez bizonyára megviselte. Egy ilyen vita jelentőségét sem egyformán értékelik. Magyar Anna azt mondta, tudja, hogy neki közszereplőként el kell viselnie, hogy a sajtó pellengérre állítja, azt is, ha téves információ jelenik meg vele kapcsolatban, de a főjegyző ezt nehezebben élte meg. Abban mindketten megegyeztek, hogy az életnek, a munkának folytatódnia kell, és folytatódik is. Kifejtette azt is, nem a foglalkozás-egészségügyi szerződéseken vitatkoztak a főjegyzővel, hanem „egy teljesen ártatlan dolgon", amely viszont – mint a hivatal ügyeinek egy része – nem tartozik a nyilvánosságra.

Az elnök asszony a beszélgetés elején azt kérte, miután a fotók elkészülnek, fotóriporter kollégánk menjen ki, és ne készüljön hangfelvétel. Aztán sajtóreferense kérte, küldjük el a cikknek azt a részét, amelyben az elnök asszony nyilatkozott. Mindhárom kérést teljesítettük. Azt kértük cserébe, hadd találkozzunk a főjegyző asszonnyal személyesen. Bár Csonkáné Balda Ilona tegnap tízkor bement dolgozni, nem sikerült találkoznunk vele: senkit se fogadott, a telefonját nem vette fel, és nem akart fotón szerepelni – másokkal együtt sem. Az előző napon sem nyilatkozott, de este annyit még elmondott, hogy benn van a klinikán. Információink szerint azért ment oda, hogy látleletet vetessen – de természetesen erről sem tudtuk megkérdezni.

Csonkáné Balda Ilona tegnap tízkor bement dolgozni, de nem fogadta kollégánkat Fotó: Segesvári Csaba
Csonkáné Balda Ilona tegnap tízkor bement dolgozni, de nem fogadta kollégánkat Fotó: Segesvári Csaba

A főjegyzővel a Fidesz regionális pártigazgatója is szeretett volna találkozni. Kerényi János egyelőre nem tesz hivatalos nyilatkozatot az ügyben. Most úgy látja, neki nem kell véleményt nyilvánítania „két hölgy személyes afférjáról". – Tízéves politikusi pályafutásom alatt ilyen helyzettel még nem találkoztam – tette hozzá Kerényi.

– Néhány napig még biztosan nem teszünk hivatalos nyilatkozatot, hiszen a történtekről még nem tárgyalt a megyei választmány – felelte kérdésünkre Farkas Sándor, a párt megyei elnöke.

„Szerdán a megyeházán történt eseményekkel kapcsolatban a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányságra feljelentés ez ideig nem érkezett. A megjelent cikkben szereplő adatok bűncselekmény gyanújának megállapításához nem elegendőek" – közölte lapunkkal a megyei rendőr-főkapitányság. Szanka Ferenc, a megyei főügyészség szóvivője pedig azt mondta, sajtóban megjelent információk alapján nem szoktak eljárást indítani hivatalból, és ebben az ügyben sem vizsgálódnak.
Magyarul: ha történt bántalmazás, csak akkor lesz belőle eljárás – akkor derül ki, hogy pontosan mi történt –, ha a főjegyző feljelentést tesz.

Ellene és mellette – az interneten

A www.delmagyar.hu-n tegnap ez a téma volt a legolvasottabb: délután háromig már több mint 11 ezren olvasták el, és 137-en szóltak hozzá. Andraw 14.48-kor azt írta, „közel két évtizede ismerem Magyar Anna elnök asszonyt, a Picknél is együtt dolgoztunk, és felháborít az Önök hangvétele, ahogyan róla nyilatkoznak". Jegyző azt írta, „együtt érzünk a kolléganővel. Azt a pofont mindannyian kaptuk, nem csupán ő." Az interneten többen fölteszik a kérdést, honnan tud az újság ilyet. Lapunk nem adja ki informátorait. Az Index megnevezte értesüléseinek forrását: fideszes körökből tájékozódott. Tegnap szerkesztőségünket felhívta egy szegedi férfi a 20 554 3130-as számról, aki a megyeháza büféjénél kávézott, amikor az eset történt. Visszahívtuk. Azt mondta, kiáltozást, csattanásokat hallott odaföntről, látta, hogy az emberek odamennek a korláthoz. Úgy hallotta, veszekedés közben ez is elhangzott: „Te szemét!"

MSZP–SZDSZ: Mondjon le az elnök!

Megszólalt az ügyben a megyei közgyűlés MSZP–SZDSZ-frakciója is. Közleményük szerint Magyar Anna viselkedése felháborító és elfogadhatatlan. „...A közgyűlés elnöke oly mértékben sértette meg tisztségének ... méltóságát, hogy le kell mondania. Konstruktív, felelős ellenzékként készek vagyunk segíteni a megye megtépázott tekintélyének helyreállítását." Az SZDSZ megyei szervezete minden agresszív viselkedést elutasít, és úgy látja, a fideszes megyei vezetésnek most le kell vonni „a megfelelő következtetéseket".

Olvasóink írták

98 hozzászólás
  • 98. drbenegabor 2010. január 01. 13:26
    „Szeretet helyett Indulat és gyűlölködés!
    (feltétlenül olvasd el a végén az Újévköszöntő rigmust: Ázottan s mocskosan osont el az évünk,.........)

    Úgy tűnik, hogy mindenki tud valamit az ügyben, csak én nem. (Persze én nem is vagyok rá kíváncsi) Sokan viszont meg vannak győződve arról, hogy volt pofon és vannak, akik az életút ismeretében kizárják.
    Ám senki sem gondol a lényegre. Hiszen egy valódi jogállamban nem az olvasóknak és az újságíróknak kell eldönteniük, hogy mi történt, hanem az arra illetékeseknek. Ám a jogállam nagyon is megkérdőjelezhető - hacsak nem a Visinszkij-féle jogállamra gondolunk -, s ha történt valami - ha nem, az illetékesek nem tehetnek semmit addig, amíg nincs feljelentés. A civil kurázsi viszont vagy van nincs.

    A lényeg azonban nem ez! Hanem az, hogy tovább erősödjön az "oszd meg és uralkodj" elve alapján kitalált JOBB és BAL megosztás. BRÁVÓ magyarok! Csak hagyjátok magatokat megosztani továbbra is, csak hagyjátok, hogy az országot a "rendszerváltó" politikai osztály vigye tovább a szakadék felé!

    És marjátok csak egymást, mert addig nyugodtak a régi nomenklatúra leszármazottai. Addig nyugodtak a bal és jobb oldalra beépült ,,KISZ-titkárok, s a Foxi-maxin tanítók" és minden megélhetési politikus, aki fennen hangoztatja, hogy: "minden hatalom a népé" s közben a te véleményedre tesznek! (jó nagyot!)
    Persze ne csodálkozzunk ezen, ha nem szerveződik nemzetté a lakosság, akkor megérdemeljük! Ha nincs bennünk annyi szoldaritás, hogy ne a multihoz járjunk vásárolni, akkor megérdemeljük.

    Ezt a kis vihart a biliben, szintén megérdemeljük.
    Január 30.-án POSTA IMRE lesz a vendégem a Közéleti Kávéházban. Nyugtatóval gyere!
    Dr. Bene Gábor S:

    Óév, Újév!
    Ázottan s mocskosan osont el az évünk,
    köszönjük meg szépen, de több ilyet nem kérünk.
    Mikor szükségünk volt egy segítő kézre,
    számtalan gondunkat egy válsággal tetézte.
    Itt hagyott bennünket hitehagyott kedvvel,
    számos adóssággal, s sok bedőlt hitellel.
    Feri is lelépett, visszament celebnek,
    jobban meg is felel annak a szerepnek.
    Talán így a népnél nem ő lesz a hibás,
    leköszönt a Gúnár, és megjött a Libás.
    Munkahelyek szűntek, szép remények tűntek,
    BKV-és vezérek végkielégültek.
    Röpködtek milliók, ki-ki tömte zsákját,
    de nem repül a vasút, levágták a szárnyát.
    Szárnyaszegve nézünk mi is most magunkba,
    az Újévben kezdődhet majd a lázas munka.
    Új erőt kell adnunk az egész országnak,
    Jó példát mutatva a környező világnak.
    Munkát, biztonságot, s tiszta jövőképet,
    ezzel kell szolgálni majd a magyar népet.
    Ez a dolgunk idén, s ez lesz még sokáig,
    hogy fülig érjen a szánk, fülünk meg bokáig.

    www.nemzetihirhalo.hu/index.php?lap=public&iro=beneg#cik”
  • 97. Gizi neninek 2008. szeptember 27. 00:44
    „Gondolom a Megye-hazaban!”
  • 96. baj van? 2008. szeptember 27. 00:23
    „Az miért baj, hogy megírt a DM a pofozkodást?
    Ja, csak azért, mert jobbos a bűnös?”
  • 95. Gizi néni 2008. szeptember 27. 00:21
    „Ha már ilyen sokan itt tetszenek lenni, meg tudná mondani valaki hogy hol lehet kecsketejet venni?
    Köszike”
  • 94. hogy is van ez akkor..... 2008. szeptember 26. 22:45
    „....a dolog ugy kezdödött, hogy ö visszaütött???”
  • 93. magda 2008. szeptember 26. 22:45
    „GUMIMACI! Azt írod: "Én csak azt hiszem el, amit láttam..." Láttad-e, hogy azt a szlovákiai magyar kislányt megverték? Hát az eszedet láttad-e? Ugye, hogy nem! Gumimaci, vedd már le azt az átkozott pártszemüveget, mert így nem tudok vitázni veled, meg nem is akarok. Quod dixi, dixi - végeztem, amit eddig mondtam pártállás nélkül fenntartom, viszontlátásra: Magdolna.”
  • 92. Korbus 2008. szeptember 26. 22:36
    „1 vélemény! Igen, az is munkahelyen történt.
    Elárulhatnád, hogy milyen minőségben voltál jelen? Egyébként tényleg csak a sz@rt rágod.Már bocsi! Vedd úgy hogy most az asztalra csaptam!”
  • 91. Gumimaci 2008. szeptember 26. 22:31
    „magda! Sohase támadd elvtelenül, minden meggyőződés nélkül...:)”
  • 90. 1 vélemény 2008. szeptember 26. 22:17
    „Korbus ! Az értekezlet volt. Nem egy személy elleni erőszak. Két különböző dolog.De az is illetlenség,de ott voltak többen. Itt egynek támadt neki gorombán.
    Vonja le a konzekvenciát,mondjon le .Élvezze a kis nyugdíját.Csak nyer vele a megye,ha lemond !”
  • 89. magda 2008. szeptember 26. 22:11
    „GUMIMACI! Bár tudat alatt talán te is érzed, hogy nincs igazad, már csak azért sincs, mert te is tudod, hogy nem ez a dolgok rendezésének a normális menete. Egy dolgot azért fogadj el tőlem: Sohase védd elvtelenül, minden meggyőződés nélkül a mundér becsületét, mert azért valószínűsítem, hogy te sem voltál ott az esetnél. /Magdolna/.”
  • 88. Korbus 2008. szeptember 26. 21:59
    „Értekezlet közben egyszer én is az asztalra csaptam. Elismerték hogy igazam volt. Mindenki tudta és tisztában volt vele, hogy miért történt.”
  • 87. 1 vélemény 2008. szeptember 26. 21:55
    „Gumimaci,rokonod talán az elnök asszony,hogy ennyire véded ?
    Asztalra ütött!!!szerinted,netán legyet akart agyonütni ?
    Egy ilyen beosztású embernek,fékezni kell az indulatait !Legyen annyi intelligenciája,hogy még az asztalt se üsse,mert nem biztos hogy igaza van.Az ilyen nem tisztel senkit sem.De várjuk ki a végét !”
  • 86. Ez jó volt:D 2008. szeptember 26. 21:46
    „84!”
  • 85. web 2008. szeptember 26. 21:45
    „Pártállástól függetlenül,soha senki nem engedheti szabadjára indulatait,legyen a vita bármilyen eredetű,legfőképpen ha valaki ilyen tisztséget tölt be.Azok az emberek,akik az adófizető állampolgárok pénzéből élnek, semmiképpen sem tehetik meg,hogy indulatai elszabaduljanak.Itt nem helyén való,hogy fiaira s unokáira hivatkozik,ez a téma nem róluk szól.Gondoljuk csak el ha a munkahelyeken feszitett tempóban kell dolgoznunk majd nem tetszik valami,megütjük a másikat.Bármelyik szemszögből nézve mindkét oldalról megalázó helyzet alakult ki. Viszont ha megtörtént nem kell tagadni.”
  • 84. Gumimaci 2008. szeptember 26. 21:36
    „Kedves Magda! Ön jelen volt az eseményeknél? A "démonizálást" nyilvánosan meghirdette Nyakó! Őszinte részvétem Önnek, hogy minden hírt elhisz! Én csak azt hiszem el, amit láttam, tapasztaltam! Aztán nézzen körbe mi történik az MDF-nél, a lehallgatási botrány, stb. Az is lehet, hogy M.A. az asztalra csapott...”
  • 83. magda 2008. szeptember 26. 21:22
    „Kedves GUMIMACI! Most tételezzük fel, hogy bemégy egy közhivatalba, valami olyan problémáddal, ami komplett marhaságnak tűnik az ügyintéző szemében. Amikor már ötödször magyarázod neki a nyűgödet, ő idegességében mondjuk leken neked egy pofont. Ezt valahol véleményeznéd, mire azt kapnád válaszul, hogy ugyan ne rágja már a kedves ügyfél a "gumicsontot v. a kutyagumit". Vajon továbbra is gumicsontnak tartanád -e az ügyet. Na ennyit a közhivatalnokok felelősségéről. Üdvözlettel : Magdolna.”
  • 82. Gumimaci 2008. szeptember 26. 20:54
    „Remélem az utóbbi hozzászólások megerősítettek abban, hogy az mszp gumicsontját rágjátok. A "démonizálás" mára realitás!”
  • 81. letyepetye 2008. szeptember 26. 20:31
    „Hát nem tudom,hogy ez a sok nagyfejű ezeket a fórumokat ugyan olvassák-e?????
    Mert akkor levonhatnák a tanúságot.a sok szemétkedéseikről.”
  • 80. mindegy 2008. szeptember 26. 20:27
    „Kedves Gyanakvó!
    Az ön által említett darázsfészket Magyar Anna építette.Sorban leváltott szinte minden intézményvezetőt.pl Szoc-otthonok iskolákstb.vezetőit.Volt köztük olyan is aki több mint 30 évet ledolgozott és nem számított,hogy 1-2éve van a nyugdíjig.”
  • 79. arany 2008. szeptember 26. 20:20
    „remélem olvassa M. A. a hozzászólásokat és figyeli az arányokat.Az egész megye szégyene,ha a helyén marad.Hogy van képe a családjára hivatkozni?Nem szeretnék a gyereke,unokája lenni.”
98 hozzászólás
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Vállalkozók szerszámokkal felfegyverezve keresik a jussukat

Szeged - Csákányokkal, baltákkal, kalapácsokkal vonult mintegy félszáz építőiparban érdekelt vállalkozó egy szegedi kft. székháza elé. Egy Baranya megyei társukat kísérték el, akinek – szerinte – a cég még 22 millió forinttal tartozik. Tovább olvasom