Délmagyar logó

2016. 08. 30. kedd - Rózsa 19°C | 27°C

Mégsem csökkent 5 százalékra a tej áfája

Szeged-Elégedetlenek a tejesek és a sor végén álló fogyasztók is, amiért mégsem csökkentették a tej áfáját 5 százalékra. A kormány szerint szinte mindegyik ágazat lobbizik a háttérben.
– Addig ütjük a vasat, amíg el nem érjük azt, hogy a folyékony tejen is 5 százalékos legyen az áfa, akárcsak a sertéshúson – mondta László Róbert, a Makói Hagymakertész Kft. egyik tulajdonosa, a cég szarvasmarha-ágazatának vezetője. – Minden fórumon erősítünk azért, hogy elismerjék: alapvető, magyar élelmiszerről van szó, amellyel áfát csalnak, így a hazai tej nem versenyképes a külföldivel az áruházak polcain.

László Róbert, aki tagja a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnökségének, hozzátette: mindaddig harcolnak, amíg el nem érik a céljaikat. Az 5 százalékos sertéshúsáfáért is évekig küzdöttek, mire sikerült meggyőzni a kormányt.

Mindenki abban reménykedett, hogy a kormány a tejesek és a fogyasztók javára dönt, erről lapunkban másfél hete írtunk (A tej áfája is 5 százalék lehet, 2016. január 28.). Most azonban úgy tűnik, egy ideig nem veszik elő a folyékony tej általános forgalmi adójának csökkentését.

Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter múlt csütörtökön a Kormányinfón szó szerint azt közölte, „nincs meg a támogatottsága" a kormányon belül az újabb élelmiszerpiaci áfacsökkentéseknek. „Van, aki ilyen lépést támogatna, de nem reális, hogy további áfacsökkentés most a kormányon belül támogatottságot kaphat" – fogalmazott Lázár.

A kormány januárban 27 százalékról 5 százalékra csökkentette a sertés tőkehús áfáját. A lépés egyelőre sikeresnek tűnik, mivel a kereskedők nem „nyelték be" az áfamérséklést, vagyis a fogyasztói húsárak jelentősen csökkentek. Emiatt erőteljes lobbizás indult meg a háttérben, hogy a kormány más termékeken is csökkentse az áfát. Ilyen igénnyel lépett fel a súlyos válsággal küzdő tejszektor, a baromfi-, a zöldség-gyümölcs, valamint a halágazat is.

Információink szerint péntek délután Budapesten összeült a tejpiac három „oldala", a termelők, a feldolgozók és a kereskedők képviselői. Elkezdték a tárgyalásokat arról, hogyan tovább, Lázár János mindössze annyit ígért a Kormány-infón: a kormány újabb támogatásokat adna a tejeseknek a felvásárlási árak drasztikus zuhanása miatt.
 

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Drága a rezsicsökkentett gáz is

Drága a rezsicsökkentett gáz is
Mélybe zuhant a gázfogyasztás a megyénkben, január végéig húsz százalékkal kevesebb tüzelőanyag fogyott az egy évvel korábbihoz képest. Tovább olvasom