Délmagyar logó

2017. 12. 17. vasárnap - Lázár, Olimpia -3°C | 3°C Még több cikk.

Mozart-táncok az avatón

A város egyik legsikeresebb művészeti együttese, a Szegedi Kortárs Balett a Mozart-táncok című produkcióval lép fel a székházavatón. A társulat művészeti vezetője, Juronics Tamás szerint lapunk mindig objektíven és hitelesen ad hírt együtteséről.
Haller János és Barta Dóra a Mozart-táncok Púder című részében. Fotó: Schmidt Andrea
– A Délmagyarországgal hasonló a viszonyom, mint magával a várossal – mondja Juronics Tamás koreográfus, a Szegedi Kortárs Balett művészeti vezetője. – Az együttesemmel járjuk Európát, sokfelé és sokféle publikum előtt fellépünk, de mindig örömmel térünk haza Szegedre, a saját közönségünkhöz. Ez a közösség, a mi legfőbb bázisunk elsősorban a Délmagyarországból tájékozódik arról, hogy mi történik velünk.

Ugyanakkor számunkra is ez a lap a legfontosabb információforrás, ha szeretnénk megtudni, hogy mi zajlik szűkebb környezetünkben, mik azok a helyi viszonyok, események, amelyek meghatározzák a város életét. A Délmagyar mindig, minden velünk kapcsolatos dologról – sikerről éppúgy, mint botrányról – pártatlanul és objektíven számolt be. Rosszízű cikket sohasem olvastam magunkról, a bennünket érintő ügyekben mindig tárgyszerűen, tényszerűen közvetítette az eseményeket.

Számunkra a legjelentősebb, legemlékezetesebb mozzanat az volt, amikor 2003-ban a Szegedi Kortárs Balett tízéves jubileumáról kétoldalas reprezentatív összeállítással emlékezett meg a lap. Ezt nagyon szép és elegáns születésnapi ajándékként fogadta az együttes. Most megtiszteltetésnek tartjuk, hogy a város kulturális életéből bennünket választott a szerkesztőség, hogy fellépjünk a székházavató ünnepségén. Boldogan tesz eleget a társulat a felkérésnek már csak a folyamatos régi és jövőbeni kapcsolat miatt, és persze azért is, mert illusztris vendégsereg előtt mutatkozhatunk be.

A társulat nemrégiben bemutatott háromrészes Mozart-táncok című produkciójából Barta Dóra koreográfiáját, a Napkirály udvarának különleges, pikáns világát felidéző Púder című epizódot adja elő az új sajtóházban az együttes.

 

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A radnótisok szerint könnyű volt a matekérettségi

A szegedi radnótis diákok szerint nem volt nehéz a tegnapi matematikaérettségi, noha igazgatójuk… Tovább olvasom