Délmagyar logó

2017. 07. 28. péntek - Szabolcs 15°C | 27°C Még több cikk.

Mozgalmas napok Varga Ádám családjában

Szeged - Tovább kell intézni az Ádám gyógykezelésével kapcsolatos ügyeket – a szoptatás és pelenkázás közti szünetekben.
Márkus Tímea, az őssejtbeültetésre váró Varga Ádám édesanyja pénteken még a műtőben volt – császármetszéssel hozta világra harmadik gyermekét, Árpádot –, szerdán pedig már egy iskolában vette át az összegyűjtött aprópénzt sérült fia gyógykezelésére.

Zajlik az élet Varga Ádámék családjában. Védőnő, gyerekorvos, nagymama, szomszéd, újságíró és fotóriporter adja egymásnak a kilincset a parányi tizedik emeleti lakásban. A március 14-én született kisbabát, Árpádot, és az édesanyát, Márkus Tímeát már pár nap után hazaengedték a klinikáról.

Szülei segítenek Ádámnak, hogy kézbe vehesse öccsét. Fotó: Schmidt Andrea
Szülei segítenek Ádámnak, hogy kézbe vehesse öccsét. Fotó: Schmidt Andrea

Nagy az öröm, csak éppen a nyugalom hiányzik. Tímea egyik kezében a telefon, a másikban Árpád pelenkája, miközben gondoskodnia kell arról, hogy kerekes székes kisfia eljusson a Sólyom utcai iskolába, a hatéves Ákos az óvodába, ő pedig még arra is szakíthasson időt, hogy átvegye a Kossuth Zsuzsanna szakközépben Ádámnak összegyűjtött egy- és kétforintosokat. Tímea ugyanis tizenévvel ezelőtt a Kossuthban érettségizett, ahol tegnap várták nagy-nagy szeretettel a diákok.

Útnak indultak a forintosok

Az olvasóink által tíz napig gyűjtött több mint 2 millió 100 ezer forint – 3 tonna, 230 zsák egy- és kétforintos – ma érkezik Budapestre, a Magyar Nemzeti Bankba. Itt egy automata számolja át és adja meg azt a hajszálpontos összeget, amelyet majd Varga Ádám számlaszámára utalunk. Ezekben a napokban derül ki az is, hogy öt-, tíz-, húszforintosokból, valamint papírpénzből mekkora summát adtak össze a kisfiú sorsát a szívükön viselő emberek.

Most, hogy egészségesen világra jött a harmadik gyermek, Tímea újra kézbe veheti Ádám ügyeinek intézését. Mi is beszéltünk Balogh Csabával, az őssejtbeültetést intéző S. O. S. Alapítvány elnökével. Újra megerősítette azt a hírt, amit már pár héttel ezelőtt megtudtunk és meg is írtunk: a kínai, shenzeni magánklinika januártól árat emelt, és már közel 8 millió forintos költséget emlegetnek a korábbi 6 millió helyett. Pedig időközben – lapunk szervezőmunkájának, forintosgyűjtő akciójának és a Csongrád megyeiek adakozásának köszönhetően – már csaknem együtt volt a 6 millió forint.

Mi a legújabb helyzet, hogyan tovább? Balogh Csaba elmondta, az alapítvány munkáját segítő, Kínában élő angoltanárnő, Proksza Zsuzsanna most annak jár utána, tudnák-e Ádámot fogadni olyan állami klinikákon, ahol elegendő lenne az összegyűjtött pénz a kezelésre. Eközben Kölnbe is eljuttatták a kisfiú leleteit, ahonnan a jövő héten várnak visszajelzést azzal kapcsolatban, fogadnák-e a magyar gyereket.

Kiderült az is, hogy Németországban kevesebbe, 4 millió forint körüli összegbe kerülne maga az őssejtbeültetés, de kellene egy további összeget tartalékolni a rehabilitációra is. „Ádám mindenképpen megy, most már csak annak kell eldőlnie, melyik klinikára" – szögezte le Balogh Csaba.

Olvasóink írták

  • 1. Mese 2008. március 20. 15:08
    „Gratulálok a kisbabához :)”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Megszeppent nyuszisereg ül a szőregi fűben

Szeged - Tucatnyival többen örülhetnek húsvétkor az élő nyúlnak, ha a szőregi Bajusz Istvántól… Tovább olvasom