Délmagyar logó

2017. 09. 24. vasárnap - Gellért, Mercédesz 12°C | 17°C Még több cikk.

Műfüves focipályát avattak az ünnepen Sándorfalván

Sándorfalva - A nemzeti ünnepen beért a Pallavicini Terv első „gyümölcse": új műfüves futballpályát adtak át Sándorfalván. Ez a város első nagyértékű, teljes mértékben önerőből megvalósult beruházása.
A Pallavicini Terv célkitűzése az volt, hogy a helyi ifjúságnak találkozási és sportolási lehetőségeket teremtsen Sándorfalván. Ennek egyik első állomásaként adták át tavaly a Széchenyi Ifjúsági Sport és Rendezvény Udvart; a következő mérföldkő pedig most a műfüves futballpálya megépítése, amely egyúttal a későbbiekben strandot, teniszpályát és más sportcélú pályákat magában foglaló Sport Centrum első üteme is.

A lelátóval és világítással felszerelt pálya a kisváros új városközpontjában valósult meg. Itt bevásárlóközpont és buszpályaudvar épül majd a jövőben. A képviselő-testület saját erőből valósította meg a sportpályát. A nyertes ajánlattevő hozzávetőleg 75 millió forintért vállalta a kivitelezést. Olyan rugalmas aljzat került a pályaszerkezetben elhelyezésre, mely a pályát használó sportolók ízületeit nem terheli annyira.

Kakas Béla polgármester avatta fel az új műfüves pályát
Kakas Béla polgármester avatta fel az új műfüves pályát

A beruházás az államalapítási ünnepre készült el, így átadása a nap jelentős eseménye volt.

Az augusztus 20-i ünnepség ennek megfelelően két helyszínen zajlott. Az ünneplések hagyományos helyszíne a Szabadság tér volt. Itt zajlott az államalapítási ünnepség.

A másik helyszín a műfüves futballpálya volt. A pályát átadó beszédében Kakas Béla polgármester megjegyezte, hogy létesítmény méreténél és minőségénél fogva nemzetközi mérkőzésekre is alkalmas lesz a jövőben.

Az ünnepélyes átadást követően a helyi utánpótlás csapat és az öregfiúk együttese mindjárt fel is avatta az új pályát.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A tűzijátékra megtelt a Tisza-part

Szeged - Rendkívüli események nélkül zajlott az országban szerdán az ünnep. Csongrád megyeieket… Tovább olvasom