Délmagyar logó

2017. 12. 11. hétfő - Árpád -1°C | 13°C Még több cikk.

Négy csillaggal nyílt meg a Forrás

Szeged - 196 szobás lesz a felújított, négycsillagos Forrás Szálló, amikor majd a negyedik emelet is elkészül. A három emelet 162 szobája már fogadja a vendégeket. Az ünnepélyes megnyitót május elején tartják.
Észrevétlenül nyitotta meg kapuit a felújított, négycsillagos Hunguest Hotel Forrás gyógy-, wellness- és konferenciaszálló: április 30-án, néhány nappal az Aquapolis Napfényfürdő átadása után már fogadta is az első vendégeket. Persze az ünnepélyes avatás sem marad el, csak megvárják, amíg a legfelső szinten, a negyedik emeleten lévő apartmanokban is befejezik a munkát a mesterek. Úgy tudjuk, május elején rendezik majd meg az ünnepséget.

2008. szeptember 15-én háromcsillagos hotelként zárt be a szegediek által közismert szálloda. Amelyben, ha szállóvendégként nem is fordultak meg az itt élők, de szalagavatók, bálok, tanácskozások révén alaposan megismerhették a földszinti hallt, az éttermet, a sörözőt, a konferenciatermeket. Innen közelíthették meg a kedvelt gyógyászati részleget és a kertet is.

A Forrás Szálló hatalamas hallját is igénybe vették a vendégek. Fotó: Frank Yvette
A Forrás Szálló hatalamas hallját is igénybe vették a vendégek.
Fotó: Frank Yvette

Ha valaki most tér vissza a Forrásba, nem ismer rá, olyan benyomása támad, mintha csak a főbejárat lenne a régi helyén. Az épület homlokzatának színvilága impozáns, a fehér, a fekete, a kékesszürke – a sarkokban vörös – színek alkotnak egységet. Bent viszont a melegebb színek, a barna és a sárga különböző árnyalatai dominálnak.

A hatalmas hallban – amelyet merész megoldással lila-fehér, hullámzóan csíkos szőnyegpadlóval burkoltak – most jobbra található a recepció. Új szolgáltatásként négysávos bowlingpályát alakítottak ki bárpulttal, van Xbox-szoba, gyermek játszószoba, Zsidró-szalon és két biliárdasztal. Az étteremben egyszerre 400 vendéget fogadhatnak, de mobil falakkal kisebb termekre is leválaszthatják. Üvegfalán át a parkosított kertben lehet gyönyörködni. A hall különlegessége a középen álló, fával fűthető kandalló, amelyet télen körül lehet majd ülni. Az emeleten található a 450, 150 és 50 főt befogadó, legmodernebb technikával felszerelt konferenciaterem.

Séta a négy csillagos Forrás Szállóban. Fotó: Frank Yvette (galéria)

Maklári Lászlóné, a Forrás igazgatója elmondta: a 196 szobából 162 készült el, és húsvétra az összeset ki is adták. Jövő hétre újra telt házat várnak. A vendégek a szobaárral együtt megfizetik az Aquapolis Napfényfürdő szolgáltatásait is. A fürdőt lifttel közelíthetik meg a szobákból: először a csendes wellness recepciójára érkeznek meg, onnan indul a szállót a fürdővel és a SZUE-val összekötő folyosó. A negyedik emeleti apartmanok is különlegesek lesznek – tette hozzá az igazgató –, mindegyikbe kandallót és jakuzzit építenek be. Emellé páratlan panorámát is kínálnak a turistáknak.

23 éve építették

A Forrás Szállót 1987-ben adták át 174 szobával. A mostani átépítés során a hotel 22 szobával és egy csillaggal gazdagodott. A beruházás költségvetése meghaladta a 2 milliárd forintot, ebből 600 millió forint uniós támogatás.

Olvasóink írták

  • 7. IVY 2010. április 20. 14:58
    „2 és 5.
    Szerintem ezt a pénzt már cseszhetik.
    A mi cégünk sem szerződött le a Forrás-ra, mert már a munka elején bűze volt a dolognak.
    Pereskedni ennyi pénzért pedig felesleges. Bukta lesz belőle.”
  • 6. geza 2010. április 19. 08:37
    „"A vendégek a szobaárral együtt megfizetik az Aquapolis Napfényfürdő szolgáltatásait is"
    Ez itt a lényeg. A szegedi "polgárok" lehetőleg ne járjanak az aquapoliszba, hanem csak a hotel vendégei.
    Írhatna a DM az eddig ki nem fizetett vállalkozókról, illetve az utolsó részlet nemsokára jár le annak a kifizetéséről (hogy egyáltalán megtörténik-e)”
  • 5. Horton 2010. április 18. 08:27
    „És tessék mán mögmondani, hogy a szöröncsétlen melósokat, akiknek ez a rohadt puccparádé köszönhető, mikó lösznke kifizetve.....
    Rohadt mocskos zsidó banda.......
    ...bele értve a gyönyörű fűrdőnket is...”
  • 4. gavallér 2010. április 17. 16:51
    „Szerintem van az még öt csillag is!!!”
  • 3. dev66 2010. április 17. 11:02
    „Van korrektor a dm-nél????????? Vagy akkora marhaságokat írnak le, amit csak akarnak?”
  • 2. szilléri 2010. április 16. 19:06
    „B. meg ! Tartóznak 320 000 Ft-al !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!”
  • 1. daveedbrown 2010. április 16. 16:00
    „"április 30-án, néhány nappal az Aquapolis Napfényfürdő átadása után már fogadta is az első vendégeket."
    őő... ezt nem értem. még csak 16-a van, de akkor hogy fogadhatta MÁR 30-án a vendégeket?
    (Azt, hogy az Aquapolis Napfényfürdőnek Napfényfürdő Aquapolis Szeged a neve, már meg sem említem! Vagy mégis?)”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hőszivattyú – megtérülés után szinte ingyen hűtés és fűtés

Az épülő SZTE Mérnöki Kar építkezésén jártunk, ahol bemutatták, hogyan készül a geotermikus energiát használó hőszivattyús rendszer. Ingyenhő – mindenkinek.
Tovább olvasom