Délmagyar logó

2017. 02. 22. szerda - Gerzson 2°C | 13°C Még több cikk.

Négy színész távozik a szegedi teátrumból

Szeged - Nem kíván a Szegedi Nemzeti Színház társulatának tagja maradni a következő évadban Sallai Nóra, három másik színész, Bánvölgyi Tamás, Kiszely Zoltán és Melkvi Bea lejáró szerződését pedig nem hosszabbítják meg. Az operisták közül négy magánénekest a jövő szezonra csak szerepekre szerződtetnek, közalkalmazotti jogviszonyuk megszűnik.
A szokásos stressz jellemzi a szerződtetési időszakot idén is a Szegedi Nemzeti Színházban. A januártól Bodolay Géza vezetésével működő prózai társulatban várható a legtöbb változás. – Még a szerződtetési tárgyalások előtt bejelentettem: nem kívánok a következő szezonban a társulat tagja maradni. A legfőbb ok: másképp alakultak a dolgok az évadban, mint ahogyan arról a szerződéskötéskor megállapodtunk – mondja Sallai Nóra színművész, aki két szezon után távozik Szegedről. Hogy hova, azt egyelőre maga sem tudja.

Három színészkollégája, Bánvölgyi Tamás, Kiszely Zoltán és Melkvi Bea viszont nem önszántából megy, hanem küldik. – Nagy lehetőségeket nem kaptam, ebből sejtettem, hogy mire számíthatok. Próbálom humorral kezelni a dolgot, egyelőre nem tudom, hogy mihez kezdek – árulja el Bánvölgyi Tamás.

Bánvölgyi Tamás és Melkvi Bea a színház fodrászatán – nem kaptak szerződést a következő évadra. Fotó: Frank Yvette
Bánvölgyi Tamás és Melkvi Bea a színház fodrászatán – nem kaptak szerződést a következő évadra. Fotó: Frank Yvette

– Ha feláll egy új színházi vezetés, akkor eldöntheti, kikkel szeretne dolgozni. Nincs ezen semmi csodálkozni való. 14 éves korom óta azzal foglalkozom, hogy minél több dolgot megtanuljak, minél többféle tudjak lenni. Abban a három évadban, amit itt eltöltöttem, talán sikerült is ezt bebizonyítanom a szegedi közönségnek. A színháznak szenteltem az életem, nem is akarok más lenni, mint színésznő – mondja Melkvi Bea, aki akárcsak a többiek, az évad végéig játszik Szegeden.

Andrejcsik a Zeneakadémián tanít

Andrejcsik István operaénekest tegnap a Zeneakadémián értük utol, ahol főállásban tanít. Úgy fogalmazott: reméli, hogy nem lefutott kérdés még a társulati tagsága. Közalkalmazottként eddig félállása volt a színházban, szeretné megszerezni a jogosultságot a szakmai nyugdíjra; ehhez már csak kevés szolgálati ideje hiányzik. – Ha a színházi munkám megszűnne, az öt gyermekkel nagy érvágást jelentene. Az, hogy szerepekre mikor kap szerződést valaki, teljesen bizonytalan. Maradt hat növendékem a szegedi zeneművészeti kar magánének tanszékén is, óraadóként tanítom őket, amíg diplomát nem szereznek.

Az operatagozatból négy magánénekes, Andrejcsik István, Cseh Antal, Gábor Géza és Tóth Judit éves közalkalmazotti szerződését nem újítja meg a teátrum. Őket azonban szerepekre továbbra is meghívnák.

– Valamennyi érintett, a vállalkozó színészek és a közalkalmazott operaénekesek esetében is lejáró szerződésekről van szó. Arányaiban kisebb a változás a társulatban, mint tavaly, amikor a színészek egyharmada kicserélődött. Most a színészeink kevesebb, mint tizedét érinti a csere: valószínűleg ugyanannyian érkeznek majd, amennyien távoznak – hangsúlyozza Gyüdi Sándor főigazgató, aki szerint az új főrendező és a művészeti vezető döntheti el, kikkel szeretne dolgozni.

– A március 1-jén életbe lépett új színházi törvény előírja: aki 2010. január 1-jén úgy tagja a színháznak, hogy határozott idejű szerződések láncolatával már több mint öt éve alkalmazzuk, belőle határozatlan időre kinevezett közalkalmazott válik. Ez olyan kötöttség, amit nem tudunk-akarunk vállalni. A négy magánénekes közül Andrejcsik István főállásban tanár. Cseh Antal, Gábor Géza és Tóth Judit pedig Debrecenben, Miskolcon és Pécsett is énekel. Színházunk számára aránytalanul nagy anyagi terhet jelent, hogy mi fizetjük az egészségbiztosítási és nyugdíjjárulékukat, miközben az aktivitásuk négy vidéki játszóhely között oszlik meg. Ez hosszú távra vállalhatatlan. Viszont szerepekben, vállalkozói szerződéssel továbbra is számítunk rájuk, és még az sem biztos, hogy anyagilag rosszabbul járnak – fogalmaz a színidirektor. Gyüdi Sándor úgy véli, Szeged akkora operatársulatot biztosan nem tud fenntartani soha többé, hogy ne kelljen vendégénekeseket is meghívni.

Gábor Géza bizakodó

Számomra nem az a lényeg, milyen jogviszonyban énekelek, hanem az, hogy továbbra is számítson rám a szegedi színház – fogalmaz a népszerű basszista, Gábor Géza, aki már egy évtizede tagja az operatársulatnak. Párjával, Tóth Judittal Szegeden élnek, bíznak benne, hogy ezután is ugyanúgy lesz munkájuk itthon is, mint eddig.

Olvasóink írták

  • 2. Gaia 2009. március 13. 12:26
    „Gratulálok a Szegedi Nemzeti Színház Vezetőihez!
    Felháborítónak tartom, hogy tehetséges fiatalokat küldenek el, csak azért, hogy drága "gázsijú" színészeket Bp.-ről idehozzanak.
    Így kell ezt csinálni!”
  • 1. Kasza 2009. március 11. 00:00
    „KÖSZI NYUSZI, MAJD JÁTSZIK HELYETTÜK A VEZETŐSÉG”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kevés a főállású politikus Szegeden

Szeged - A 43 szegedi önkormányzati képviselő közül tizenketten nyugdíjasként politizálnak, sokan… Tovább olvasom