Délmagyar logó

2017. 05. 30. kedd - Janka, Zsanett 14°C | 29°C Még több cikk.

Néniket rabolt ki a banda Szegeden - ki látta a negyedik elkövetőt?

Szeged - Idős, egyedül élő asszonyokat rabolt ki egy négytagú banda az elmúlt időszakban Szegeden. Közülük hármat a nyomozók már elfogtak, míg negyedik társuk ismeretlen helyen tartózkodik.
A csoport tagjai május első napjaitól kezdődően féltucatnyi olyan szegedi házba hatoltak be, ahol idős, egyedül élő asszony lakik. A védtelen sértetteket megtámadták, lefogták, illetve bántalmazták, majd különféle értékeikkel együtt távoztak. A kompánia terhére két betöréses lopás is írható. Ráadásul az egyik sértettnél kétszer jártak, ugyanis az első alkalommal nem találtak nála semmilyen értéket.

A Szegedi Rendőrkapitányság a feljelentéseket követően elvégzett nyomozási cselekményeknek köszönhetően az elmúlt héten azonosította a bűncselekmény-sorozat négy feltételezett elkövetőjét, akik valamennyien büntetett előéletűek. Közülük hármat a nyomozók már elfogtak, míg negyedik társuk, Bilik Zoltán (fényképen) 43 éves férfi ismeretlen helyen tartózkodik, ezért vele szemben a rendőrség országos elfogatóparancsot bocsátott ki. A rendőrség kéri, hogy aki Bilik Zoltán tartózkodási helyéről bármilyen információval rendelkezik, értesítse a Szegedi Rendőrkapitányság Nyomozó Alosztályát, illetve hívja az ingyenesen hívható 107-es vagy 112-es segélyhívószámok valamelyikét.


A gyanúsítottak közül kettőt a bíróság a hétvégén előzetes letartóztatásba helyezett, míg egyikőjük házi őrizetét rendelte el. A büntetőeljárás a Szegedi Rendőrkapitányságon csoportosan elkövetett rablás bűntette és más bűncselekmények miatt folyik - tájékoztatta a delmagyar.hu-t Szenti Szabolcs, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.

Olvasóink írták

29 hozzászólás
12
  • 29. SP 2010. május 26. 15:12
    „A törvényben a 4. csapást is be kellene vezetni. A 4. csapás az agyoncsapás.”
  • 28. Léni 2010. május 26. 10:06
    „Ha jól számolom, 2010 június l3.-ra rend lesz az országban! Orbán ígérte!!!
    Ezt a két hetet majd csak kibírjuk valahogy.”
  • 27. lila 2010. május 26. 08:35
    „Élve vagy holtan.Inkább holtan!”
  • 26. klj_54 2010. május 25. 21:30
    „Mi tortént?
    Talán bement a elövető és a letartóztatását kérte?
    Van egy függő ügyünk egy "szexuálipari szakmunkásnővel" helyesebben ellene kezdemnyeztem életveszélyes fenyegetés miatt eljárást.
    Nem akarom bántani a nyomozót, akivel beszéltünk mert ő parancsot teljesít!
    De szeretném, ha az ügyész, aki elutasította a bizonyítékokkal alátámasztott panaszomat elmondaná: MENNYIT KAPOTT a lánytól ezért?

    Cenzinek:
    Kiss László néven fellelnek, ha pert akarnak indítani, add meg nekik ezt a lehetőséget!
    Vagy Orbánon kérjem számon?”
  • 25. Garfield 2010. május 25. 21:09
    „Nosza, csak nem magyarbűnözés?”
  • 24. geza 2010. május 25. 21:08
    „A bűnözés egyik melegágyának tartott rendszeres iskolai hiányzás esetén a francia kormány a családi pótlék megvonását, valamint a leginkább rendbontó, 13-16 év közötti tanulók számára internátusok létrehozását kezdeményezi a jövő tanév elejétől - jelentette be kedden a francia elnök.”
  • 23. 620829 2010. május 25. 20:29
    „golyó vagy kötél....a döntés jogát neki és az összes bünözőnek meghagynám...de 24 órán belül online közvetítés mellett.....mehet a nagykapalba a bevétel.......végrehajtatnám!!!...enek így biztosan lenne visszatartó ereje...de a sok sok csapás és csapkodás...nevetséges.....”
  • 22. achilleus 2010. május 25. 20:04
    „22. hozzászólás macs 2010.05.25. 19:48
    /nemcsak téged zavar, de reménytelen/”
  • 21. macs 2010. május 25. 19:48
    „"Néniket rabolt ki a banda Szegeden "
    Csak engem zavar ez a cím?”
  • 20. pityesz76 2010. május 25. 18:55
    „Kis gyerek a rendőröknél...
    -Rendőrbácsi kik azok akik a képen vannak?
    -Őket körözzük mert bűnt követtek el...
    -De miért nem kapták el őket akkor,mikor a kép készült?? :)”
  • 19. achilleus 2010. május 25. 17:34
    „Ez a hajzat, - elképesztő.”
  • 18. dodó 2010. május 25. 16:25
    „3. hozzászólás: <apátfalvi...gyerek>

    Az elcigányosodott (cigány szocializációjú) és a félcigány egyed is cigánynak minősül!
    Ha van kedved utánanézni, a II. zsidótörvényben megtalálod:
    "Cigánynak minősül az a személy,
    A.) aki cigány származású;
    B.) aki cigánnyal él együtt"”
  • 17. varadipal 2010. május 25. 15:48
    „Tetű férgek. A másik háromból szép humánusan csak ki kellene verni, hol van a negyedik. Kedvezményként csak kétszer kellene a szappanért a sitten naponta lehajolnia, ha szép dallamosan énekelt.”
  • 16. Pinaman 2010. május 25. 15:39
    „milyen szep vdal szasszun haja van!”
  • 15. Mike3 2010. május 25. 15:30
    „Nemsemmi! Most először igazuk van a fajvédőknek. Elismerem, először én is azt hittem, hogy cigányok. Báááár, láthatnánk képet a többi elkövetőről is? :)”
  • 14. jozko 2010. május 25. 14:33
    „KI látta a negyedik elkövetőt? például az a 3 aki már fennakadt a hálón. Meg kellene szépen kérdezni: akarják-e például a négyszemélyes büntetésadagot háromfelé osztani, vagy osztódjon az csak négyfelé? Az emberséges kikérdezés módszerei sokfélék....”
  • 13. pltsgirl 2010. május 25. 14:27
    „Szombatonkent a Mars teri piacon kozonseg kisereteben min. csuklobol kellene a kezuket lecsapkodni mint arabeknal. Utana ha szabadul is, nem tudna mivel tolvajkodni..”
  • 12. szegedix 2010. május 25. 14:25
    „Addig míg nincs kötelező munkavégzés, nem nézik meg miből él a polgár, bűnöznek. Huszonéves munkaképes fiatalok csoportokban flangálnak a városban. Jó vége ennek nem lehet. Ez a fazon is munkaképes korú. Nem dolgozik, lelkiismerete nincs. Mocsok fazonok börtönbe kerülnek. Ott jó dolguk van. A börtön csak annak rossz aki még nem szokta meg a <moderálva> szerepet. Aki már rászokott és az nem zavarja, annak jobb dolga van benn, mint kint. Nincs ez jól. Viktor megoldja??”
  • 11. antikos 2010. május 25. 14:00
    „a gaz szoci bűnözés egyre jobban elszaporodik:) Lást Twistné esetét...”
  • 10. TrombiFrédi 2010. május 25. 13:47
    „A viking bűnözés példája, tiszta árja!:)”
29 hozzászólás
12
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Két szegedi diák lett a legjobb biológiából

Szeged - Szegedi az Európai Unió két legjobb középiskolás biológusa. A Radnóti Miklós Kísérleti… Tovább olvasom