Délmagyar logó

2018. 01. 16. kedd - Gusztáv -4°C | 4°C Még több cikk.

Nyugdíjas a vasút ékesszóló sajtósa, Szentes-Bíró Ferenc

Szeged - Nem mindennapi beszédkészségéről híres a sajtómunkások körében a MÁV területi kommunikációs vezetője. Szentes-Bíró Ferenc mégis azt szereti a vasutasokban, hogy egy nyelvet beszélnek – szó nélkül. 41 év után pár napja nyugdíjba ment.
A MÁV eddigi területi kommunikációs vezetőjét az első szava elárulta újévkor: valami nagyot változott az életében. A jól ismert kalácssütögető kezű helyett ugyanis a hölgyújságírót kisvirágnak szólította, férfikollégáját pedig dalia helyett uramnak. Szentes-Bíró Ferenc pályát váltott, nyugdíjba ment, az új köszöntés már nem a kollégának, hanem a jó ismerősnek szól. 59 éves, három éve várta, most engedték el.

– Minden vágyam, hogy valóra váltsam a feleségem és a magam álmát: a cél előbb Törökország, majd Brazília – mondta közelebbi terveiről. Felesége is vasutas, ám nem a cégnél, hanem utasként ismerte meg a jegypénztárban, amikor szülőhelyéről, Mindszentről edzésre vonatozott.

Az egyik legkorszerűbb villamos mozdonyban mindenki jól érzi magát. Szolmizálásra nem volt lehetőség, hiszen ahhoz a dórémizéshez el kellett volna indulni Dorozsmáró. Fotó: Karnok Csaba
Az egyik legkorszerűbb villamos mozdonyban mindenki jól érzi magát. Szolmizálásra nem volt lehetőség, hiszen ahhoz a dórémizéshez el kellett volna indulni Dorozsmáró.
Fotó: Karnok Csaba

Az ifjú Szentes-Bíró ugyanis pingpongozott, gerelyt hajított, súlyt lökött, kézilabdázott, és mind a mai napig focizik. Az ígéretes sportpályafutásnak egy rosszul sikerült lóugrás vetett véget, de a sors kárpótolta egy nagy szerelemmel: a vasparipával. Mozdonyvezető lett Szentesen, csakhogy alig nőtt ki a "csesztabogár", vagyis az újonc korból, másfél év alatt három súlyos baleset – elütött egy Moszkvicsot, egy szovjet kétéltűt és egy öngyilkost – beláttatta vele a vasutashiedelmet: a negyedik áldozat ő maga lesz.

A mozdonyvezető ahol tud, segít

Egymást érik az átszervezések. Megbánta, hogy vasutas lett? – Mindig beosztottam, alkalmazkodtam. Ritka az ilyen összetartó gárda, hiszen a mozdonyvezetőknél megtanultam, aki ennyi szaktudással és alázattal
12 órán át egyedül visz egy 800 tonnás gépet, mindenben segíti a társait és másokat – emlékezett. – Előfordult, hogy kollégánk baleset miatt évekre kiesett a munkából, a fizetését mi adtuk össze a családjának. Azért szeretem a vasutat, mert mi olyan közös nyelvet beszélünk, amelyhez egy szó sem kell, elég a kar-, fény- vagy füttyjel.

Földre szállt a gépről, és egyik képzést végezte a másik után. Diszpécser, 250 mozdonyvezető irányítója után az általa legjobban szeretett beosztása következett: fenntartási reszortosként
felelt 100 mozdonyért. Állítólag nem ember, akinek a gőzmozdonyvizsgája nincs meg, és nem képes egy éjszaka 40 mázsa szenet belapátolni a kazánba, úgyhogy Szentes-Bíró Ferenc megmutatta. Megszerezte a jártasságot gőz-, dízel- és villanymozdonyra. 1986-tól hivatásos utazó: a MÁV utazási irodája kedvéért szívta magába az idegenvezetés, a német nyelv és iparjogvédelem tudományát. Hét év múlva váltott megint, a személyszállítási osztályon utazásszervezett tovább. Akkor került be az Anna-kúti igazgatóságra, a "nagyházba", ami vasúti berkekben nagy szám. Kamatoztathatta ragyogó szavakészségét, kapcsolatrendszerét és agilitását. Rövidesen országossá nőtte ki magát a "szegedi modell": Szentes-Bíró vezényletével tízezreket tettek sínre mindenféle kedvezményekkel Ópusztaszer, Aggtelek, a fővárosi nagycirkusz és a vidámpark célállomással. Mígnem a 2000-ben jött új vezér megálljt mutatott ennek a sikerágazatnak. – Nem estem kétségbe. Nyugdíjba ment a nagy előd, Gellért József, akinek a posztjára én kaptam zöld jelzést. Ez volt a legnagyobb megtiszteltetés – tekint vissza. – Aki azt gondolná, láblógatós állásba tenyereltem, nagyon téved. Háromszor annyit dolgoztam, mint bármikor előtte. Nyakamba szakadt a hárommegyényi sajtós munka, a 8-9 ezer kollégának szóló belső tájékoztatás plusz a szervezés.

A sztrájk trauma

Előfordult, hogy az ékesszóló sajtós előtt megállt a víz? – Nem, mert annyira lentről jöttem, hogy mindent megtanultam. – mosolygott. – Ha kínos helyzetbe kerültem, a száraz tényekre szorítkoztam, de akkor se mismásoltam. Mozdonyvezetők igazsága: életveszélyes titkolózni. A sztrájk azonban nekem trauma, akkor meghasonlottam magammal. A vasúton a legelső a közlekedő vonat, aki meg más – önös, csoportos vagy politikai – érdeket helyez a közös cél elé, ezt az összetartást szakítja meg.

Olvasóink írták

  • 15. Szusi 2010. január 04. 15:01
    „Kedves Hajnalka! Mond már el nekem a pedagógusoknak miért jár dupla szabi! Nekem miért nem?! Ja! Mert én egy piti vasutas vagyok nem pedig PEDAGÓGUS...”
  • 14. dizelmozdony 2010. január 03. 20:58
    „Boldog nyugdijas éveket kivánok, te "Fő......<moderálva>".”
  • 13. N.P. 2010. január 03. 17:48
    „szatyi 2010.01.03. 14:46
    A cikk szerint alig töltött valamit "tengelyen"!!!
    "Mozdonyvezető lett Szentesen, csakhogy alig nőtt ki a "csesztabogár", vagyis az újonc korból, másfél év alatt három súlyos baleset - elütött egy Moszkvicsot, egy szovjet kétéltűt és egy öngyilkost - beláttatta vele a vasutashiedelmet: a negyedik áldozat ő maga lesz.
    Földre szállt a gépről, és egyik képzést végezte a másik után."”
  • 12. szatyi 2010. január 03. 14:46
    „-hajnalka-
    Számíttasd be te is a "tengelyen töltött idődet", a vasútnál van ilyen korkedvezmény!”
  • 11. franzvon 2010. január 03. 14:42
    „Gysevnél meg "Repcebika" :)”
  • 10. Szemif 2010. január 03. 14:23
    „8. Tudtommal a Siemens Taurus (MÁV-nál 1047-es sorozat) villanymozdony egyik beceneve a Dórémi a jellegzetes hangja miatt induláskor. Mondjuk gyakoribb a Teknő becenév az alakja miatt, nem egy gyakori típus a MÁV-nál ha jól tudom 10db van belőle, Dorozsmára a RoLa vonatok közül néhányat ezek hoznak.”
  • 9. hajnalka 2010. január 03. 13:09
    „Irigylem. Háron éve várta, és most 59 évesen nyugdíjba mehet.
    Amit nem értek az az, én miért csak 65 éves koromban és függetlenül a 40 ledolgozott évtől mehetek? Persze ő vasutas, én csak egy piti pedagógus vagyok...”
  • 8. TUTI 2010. január 03. 12:34
    „Az egyik legkorszerűbb villamos mozdonyban mindenki jól érzi magát. Szolmizálásra nem volt lehetőség, hiszen ahhoz a dórémizéshez el kellett volna indulni Dorozsmáró.

    Vki fordithatna!”
  • 7. xene@freemail.hu 2010. január 03. 12:21
    „Valaki megmondaná, hogy a délmagyar által indított decemberi nyereményjátékokról miért kapok még mindig e-mail értesítést, hogy éppen ki a decemberi nyertes? Már január van!!!”
  • 6. N.P. 2010. január 03. 12:09
    „A vasút mostani teljesítményének a közönség felé való elismertetéséhez minimum Aranyszájú Szent Jánosok kellenének, vagy több munka!!”
  • 5. szatyi 2010. január 03. 11:49
    „...Dumálni mindig tudott...”
  • 4. Atlasz 2010. január 03. 08:11
    „Feri! Remek volt!”
  • 3. franzvon 2010. január 03. 07:01
    „Csúcs!
    Gőz,dízel,villanymozdonyvezetői vizsga!
    Nagyon klasszul hangzik.
    De honnan az az ÖBB-s Taurus?”
  • 2. TUTI 2010. január 03. 06:44
    „Ja! Jó cikk!”
  • 1. Conquer 2010. január 03. 06:23
    „Ez egy remekbe szabott cikk, köszönjük. Feri bácsinak pedig eseménymentes nyugdíjas éveket kívánok. Bár akit a mozdony füstje megcsapott... :)”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Torlódás a röszkei határátkelőhelyen

Röszke - Torlódás alakult ki a röszkei határátkelőhely belépő oldalán az ünnepek után… Tovább olvasom