Délmagyar logó

2016. 12. 06. kedd - Miklós -5°C | 2°C

Ötödik tanévét kezdte meg a hallgatói mentorprogram Szegeden

Szeged - Az iskolán kívüli foglalkozásokat segítő tanodával is bővül a halmozottan hátrányos helyzetű, többségében cigány tanulók beilleszkedését segítő szegedi hallgatói mentorprogram, amely a 2007-2008-as tanévben indult el, és az ötödik tanévét kezdte meg - jelentette be Solymos László (MSZP) alpolgármester kedden.
A program indulásakor a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) 35 pedagógusjelölt hallgatója segítette 130 általános iskolás diák szociális és tanulmányi beilleszkedését - mondta a politikus a kezdeményezést bemutató nemzetközi konferencia szünetében tartott sajtótájékoztatón.

Az országban elsőként Szegeden indított programhoz rövidesen csatlakozott a hódmezővásárhelyi önkormányzat is, majd az érintett intézmények körét bővítették középiskolákkal is, így jelenleg összesen hatvan önkéntes vagy ösztöndíjas mentortanár heti nyolc órában segíti mintegy 250 tanuló oktatását - tudatta az alpolgármester.

Az önkormányzat szakmai partnerével, a Dél-Alföldi Regionális Társadalomtudomány Kutatási Egyesülettel (DARTKE) együttműködve fél-egy éven belül egy tanoda beindítását tervezi, ahol tanórai kereteken kívül is foglalkozhatnak a gyerekkel a mentorok - közölte az alpolgármester.

Szűcs Norbert, a DARTKE és a hallgatói mentorprogram vezetője elmondta, az egyetemi hallgatók a gyerekek és az iskolák igényeinek megfelelően segítik a hátrányos helyzetű diákok beilleszkedését. Akadnak iskolák, ahol egyszerre két tanár - az intézmény pedagógusa és a mentor - tart órát, másutt délutánonként korrepetálják a hallgatók a tanulókat. A mentorok a szűken vett tananyag elsajátítása mellett a kompetenciafejlesztésre is hangsúlyt fektetnek, s emellett motivációs, csapatépítő foglalkozásokat is szerveznek a gyerekeknek.

A pedagógusjelöltek a mentori munkához szükséges ismereteket az SZTE kurzusain szerezhetik meg, képzősükben fontosak még a módszertani tréningek, az adott pedagógiai problémákat feldolgozó fejlesztőműhelyek, s a felsőbb éves hallgatók is átadják tapasztalataikat az újonnan bekapcsolódóknak – közölte Szűcs Norbert.

A hallgatói mentorprogram működését az önkormányzati segítség mellett a Roma Oktatási Alap pályázati támogatása teszi lehetővé - mondta a DARTKE elnöke.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szegedi Jazz Napok a bőgő jegyében

Szeged - A bőgő áll a középpontban a november 4-én és 5-én zajló Szegedi Jazz Napokon. Tovább olvasom