Délmagyar logó

2017. 02. 20. hétfő - Aladár, Álmos -2°C | 8°C Még több cikk.

Óvatosan tervez a Pinceszínház

Szeged - A Szegedi Pinceszínház tavaly december óta várja a közönséget Dugonics téri új játszóhelyén. Kancsár József óvatosan tervezi az évadot, mert idén nem kapták meg azt a 3 millió forintos támogatást, amit 2009-ben még sikerült elnyerniük.
Egy vendégjátékkal, az ArtStab Addams Family ötletéből készült színdarabjával, az Ádámake című előadással október 7-én nyit a Szegedi Pinceszínház. A Kancsár színészházaspár vezetésével működő magánteátrum tavaly december közepe óta várja a közönséget Dugonics téri új, komfortosabb játszóhelyén, amely hamar elnyerte a nézők tetszését. Az előző évadot próbaszezonnak szánták, idén ősztől szerettek volna gőzerővel indulni, de gazdasági helyzetük nem teszi lehetővé, hogy annyi bemutatót tartsanak, amennyit szeretnének.

– Októberben azokat a produkcióinkat játsszuk, amelyeket a nyáron mutattunk be. Elsőként 8-án este a 100 éve született Faludy György életéről és műveiből készült koncertelőadásunkat, a Férfilétet láthatja a közönség. A Szerelem, Ó! című vígjátékot is műsoron tartjuk, valamint a Szegedi Egyetemi Színház produkciójára, a József Attila-díjas szegedi költő, Simai Mihály zenés mesejátékára, a Félszárnyú tündérre is várjuk a gyerekeket – mondja Kancsár József színművész. A magánteátrum igazgatójától azt is megtudtuk: minitársulatát két év múltán visszahívták Kanadába. Novemberben kéthetes turnéra mennek, amelynek főbb állomásai magyarok lakta városok: Edmonton, Vancouver, Toronto, Calgary. Összesen kilenc előadást tart a négytagú csapat: Kancsár József, Kancsár Orsolya, Nagy Enikő és Varga Bálint. A turné idején sem zár be a Pinceszínház – azok a társulatok lépnek fel addig vendégként, amelyekkel régóta együttműködnek.

Kancsár József, a Pinceszínház igazgatója. Fotó: Veréb Simon
Kancsár József, a Pinceszínház igazgatója.
Fotó: Veréb Simon

A magánszínház legnagyobb gondja, hogy erre az évre már nem kapta meg azt a 3 millió forintot, amivel tavaly még támogatta a teátrumot a Nemzeti Kulturális Alap. Jövőre szeretnének átlépni a színházakat az előadó-művészeti törvény alapján besoroló rendszerben a függetlenek 6-os kategóriájából a produkciós színházak 2-es kategóriájába. Ennek az a feltétele, hogy legalább évi 100 előadást teljesítsenek, ami nem jelenthet gondot, hiszen évek óta folyamatosan átlépik ezt a „küszöböt". Az átsorolást követően már az eladott jegyek után kaphatják az állami támogatást, amivel lényegesen kedvezőbb anyagi helyzetbe kerülhetnek – addig a szponzorok segítségében bíznak.

Vendégjátékok itthon és külföldön

A Pinceszínház Pierre Diener darabjával, az Egy őrült nő naplójával október 25-én a Budapesti Kamaraszínházban vendégszerepel. Az antiszemita üldözések iszonyát átélő idős nő visszaemlékezéseit feldolgozó darabot Izraelbe és Indiába is meghívták; a szerző segítségével valószínűleg Párizsban is előadják. Az újszegedi szabadtérin a nyáron Hegedűs D. Géza főszereplésével bemutatott, Jávor Pálról szóló Kék-lila nyár című előadással tavasszal országos turnét terveznek.

Olvasóink írták

  • 2. abdul66 2010. szeptember 25. 10:14
    „Wass Albert, Tormay Cecile mikor lesz? Már nagyon várjuk.”
  • 1. lidi 2010. szeptember 24. 12:19
    „"A magánszínház legnagyobb gondja, hogy erre az évre már nem kapta meg azt a 3 millió forintot, amivel tavaly még támogatta a teátrumot a Nemzeti Kulturális Alap. Jövőre szeretnének átlépni a színházakat az előadó-művészeti törvény alapján besoroló rendszerben a függetlenek 6-os kategóriájából a produkciós színházak 2-es kategóriájába. Ennek az a feltétele, hogy legalább évi 100 előadást teljesítsenek, ami nem jelenthet gondot, hiszen évek óta folyamatosan átlépik ezt a ,,küszöböt"."

    2009.10.27. 10:04 (DM)
    Háromévnyi szünet után a Boldogság című gálaműsorral nyit meg új helyén a Szegedi Pinceszínház 2009. november 6-án. A Dugonics téri játszóhely kialakítása majdnem 30 millió forintba került.
    A Szegedi Pinceszínházat 2006 óta kényszerült nélkülözni a közönség. Egy nyári felhőszakadás után ugyanis a víz teljesen elárasztotta a Horváth Mihály utcai pincét.

    2009.12.17. (DM)
    Szeged - Zenés gálaesttel nyit ma 20 órakor Dugonics téri új játszóhelyén a Szegedi Pinceszínház.
    Kancsár József és Kancsár Orsolya színművész magánteátruma, a Szegedi Pinceszínház ma este 8 órakor nyit új játszóhelyén, a Dugonics tér 2. felújított, 250 négyzetméter alapterületű pincéjében. Az eredetileg a társulat otthonául szolgáló Horváth Mihály utcai pincét egy felhőszakadás után 2006 júliusában másodszor is teljesen elárasztotta a víz - akkor döntöttek úgy: nem újítják fel újra, inkább költöznek. A 80 főt befogadó új színházterem és a kiszolgálóhelyiségek kialakítása három évig tartott - hitelből és pályázati pénzekből finanszírozták.

    azért érzek némi ellentmondást: évek óta átlépik a 100 előadásos küszöböt? mégis hogyan? (a honlapjuk nem nagyon ad információt erre vonatkozóan) És mire kapták a tavalyi támogatást, ha egész évben (sőt a megelőző kettőben sem) működtek? (az már megint másik kérdés, miért kellene egy magánszínházat állami támogatásból finanszírozni). És aki ismeri a (jelenleg még hatályos, bár éppen idén az új kormányzat által be nem tartott) törvényt, az tudja, hogy nem csak az előadásszám a feltétele a kategóriaváltásnak, hanem az, hogy önkormányzati fenntartásúvá váljon az intézmény, vagyis az önkormányzat éves működési költséget garantáljon, amihez jön az állami támogatás (amit nem az NKA ad, hanem a szakminisztérium), a nézőszám csak egy plusz szorzó

    a félreértések elkerülése végett: nem vonom kétségbe, hogy szükség van a Pinceszínházra, de elég ellentmondásosak és pontatlanok az infók, ebben a cikkben is”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Erdélyből hozta a víz az arzént is

Tíz éve emberi hiba miatt cianid ömlött végig a Tiszán egy ércbányából. Tovább olvasom