Délmagyar logó

2017. 08. 22. kedd - Menyhért, Mirjam 14°C | 24°C Még több cikk.

Petícióban tiltakoznak a táncművészek

Szeged - Juronics Tamás és 14 másik táncművész-koreográfus petícióban tiltakozott a táncszakma anyagi ellehetetlenítése ellen.
Több táncegyüttest és a Nemzeti Táncszínházat érintő elvonások ellen petícióban tiltakoztak a táncszakma kiemelkedő személyiségei, köztük Juronics Tamás, a Szegedi Kortárs Balett művészeti vezetője, Keveházi Gábor, az Operaház balettigazgatója, Kiss János, a Győri Balett vezetője, Novák Ferenc táncművész-koreográfus. A dokumentumban – amit szerdán Pető Iván, az országgyűlés kulturális és sajtóbizottságának elnöke vett át – leszögezik: elengedhetetlennek tartják, hogy az Oktatási és Kulturális Minisztérium a táncművészeti társulatok és a Nemzeti Táncszínház támogatását ne csökkentse a 2008-as szint alá, és az előadó-művészeti törvény módosításánál figyelembe vegye a táncművészeti kerekasztal korábban kidolgozott javaslatait. A parlament kulturális bizottságát arra kérték, segítsen megakadályozni a Nemzeti Táncszínház egész szakmát szolgáló tevékenységének elsorvasztását, valamint azt is, hogy a tervezett 50 százalékos elvonás mellett megvonnák az intézménytől a lehetőséget, hogy új produkciókat hozzon létre, és a vidéki együttesek utazási és fellépési költségeit fizesse.

„A minisztérium nem foglalkozott elég alaposan a kérdéssel, ezért fordultak az országgyűlés illetékes bizottságához.
„A minisztérium nem foglalkozott elég alaposan a kérdéssel, ezért fordultak az országgyűlés illetékes bizottságához." Fotó: DM/DV

Pető Iván a petíciót továbbítja minden bizottsági taghoz, akik kérdéseket intézhetnek a kulturális tárca vezetőjéhez a következő meghallgatásakor.

– Akciónkkal szeretnénk felhívni a figyelmet a problémáinkra, és azt reméljük, végül sikerült megoldást találni rájuk – mondta tegnap lapunknak Juronics Tamás, aki szerint a minisztérium nem foglalkozott elég alaposan a kérdéssel, ezért fordultak az országgyűlés illetékes bizottságához.

A minisztérium álláspontja

2009-ben a tánctámogatások rendszere differenciálódott, a forrásnövekedés a táncművészet egészét tekintve több mint 400 millió forint a korábbiakhoz képest – reagált a petícióra Schneider Márta, az OKM szakállamtitkára, aki szerint a Nemzeti Táncszínháznak nem kell költségvetése korábbiakban megszokott arányát a táncprodukciók forgalmazásába, létrehozásába fektetnie, hiszen ehhez a táncegyüttesek egyéb forrásból is hozzájuthatnak. A korábbi 145 millió forintos független tánc- és mozgásszínházak pályázati keretösszege 300 millió forintra emelkedett, a befogadó színházak számára meghirdetett keretösszeg pedig 137 millió forintról 350 millió forintra nőtt, ebből is legalább 160 millió forintos támogatás a táncszakma számára hasznosul. Ezen túl a kiemelt célokat támogató 400 millió forintos – OKM által meghirdetett – pályázaton a táncelőadások belföldi forgalmazására 75 millió forint áll rendelkezésre, a nemzetközi vendégjátékok támogatására pedig 45 millió forint volt pályázható.

Olvasóink írták

  • 1. mag 2009. november 06. 20:43
    „szia tomi (zaklatod még a táncosokat)”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ariadné elmegyógyintézetben

Szeged - A gdanski Panstwowa Opera Baltycka társulatának előadásában látható ma és holnap este 7… Tovább olvasom