Délmagyar logó

2017. 08. 18. péntek - Ilona 18°C | 32°C Még több cikk.

Petőfivel indult az irodalmirelikvia-gyűjtés

Másfél évszázad után hiteles Petőfi-relikviák kerültek közgyűjteménybe: a Petőfi Irodalmi Múzeum nyolc új műtárggyal és dokumentummal gazdagodott. A legértékesebb relikvia egy pénztárca, amelyet Szendrey Júlia hímzett a költőnek: a múzeum munkatársával, Kalla Zsuzsa irodalomtörténésszel arról is beszélgettünk, mit árulnak el egykori gazdájukról e tárgyak.
Petőfi Sándort a szabadságharc költőjének nevezik: személye kihagyhatatlan, ha az 1848–49-es eseményekre emlékezünk. Nem meglepő, hogy az irodalmi relikviák gyűjtése is vele kezdődött – a Petőfi Irodalmi Múzeum elődjében, a Petőfi Házban, valamint az egykori Ernst Múzeumban állították ki a legnagyobb gyűjteményeket a költő személyes tárgyaiból, ruhadarabjaiból, emlékekből, dokumentumokból. Február elején a Petőfi Irodalmi Múzeumba került 30 millió forint értékű műtárgy a hagyatékból – ez 8 tárgyat és dokumentumot jelent, több száz relikvia van még magántulajdonban. Ritkaság, hogy másfél század után új, minden kétséget kizáróan hiteles relikviák kerülnek nemzeti tulajdonba. A múzeum új és korábbi Petőfi-emlékeiről, a gyűjtés kezdeteiről, e tárgyak történetéről beszélgettünk Kalla Zsuzsa irodalomtörténésszel, a múzeum adattárának munkatársával.



Rajongói klub

– Az a típusú irodalmi relikviagyűjtés, amikor nem úgy keletkezik egy írói-költői hagyaték, hogy a költő lehunyja a szemét, és a tárgyi hagyaték a leszármazottaktól jut el közgyűjteménybe, valóban a Petőfi-relikviákhoz köthető. Petőfi nagyon fiatalon halt meg, egyben maradt tárgyegyüttes nem maradt utána, és kéziratai, életműve is szétszóródott – tudtuk meg az irodalomtörténésztől. A tárgyak, dokumentumok, emlékek egybegyűjtését a Petőfi Társaság kezdte el: a civil egyesület a hivatalos tudományossággal szemben jött létre, nevezhetjük akár egy korabeli rajongói klubnak is. – Nagyon izgalmas a Petőfi-utótörténet, mert amikor eltűnik, és nem tudják, meghalt-e, sokáig csak azok a művei ismertek, amelyek 1847-ig itt-ott megjelentek. Jó évtized telik el, 1858-ban jelentek meg először az újabb, 1848–49-es versek: a kortársak számára ez rendkívül izgalmas lehetett. 1863-ban a Vasárnapi Újság felhívása indította el a Petőfi Társaság országos gyűjtését a Petőfihez köthető emlékek, visszaemlékezések, kéziratok, könyvek, tárgyak felkutatására. A századfordulóra annyi relikvia gyűlt össze, hogy megalapíthatták az első irodalmi múzeumot, a Petőfi Házat 1909-ben – mesélte Kalla Zsuzsa. Érdekességként hozzáfűzte: a vidéki, kisvárosi értelmiségi közeg kezdte meg leghamarabb a Petőfi- életmű kultikus kezelését. Megzenésítették a verseket, énekelték, másolták, használták ezeket.

Azok a tárgyak és dokumentumok, amelyek most kerültek a közgyűjteménybe, a fanatikus Petőfi-rajongó és művészetpártoló Ernst Lajos anyagából származnak, aki ezeket 1912-ben tette közzé az Ernst Múzeumban – sajnos a kiállítás anyagát a tulajdonos 1937-es halála után elárverezték. Ami a hitelességet illeti, ha konkrét hagyaték nem is maradt vissza a költő után, sok tárgyat be lehet például azonosítani egy 1849-es árverezési tárgylistából, amely akkor keletkezett, amikor a lakásukat árverezték: erre épül a Petőfi Irodalmi Múzeum kiállításán berendezett enteriőr is. Nagyon hitelesnek számítanak azok a tárgyak is, amelyek Szendrey Júlia hagyatékából, a gyerekeitől, testvérétől származnak.

Mesélő tárgyak

Nemcsak levelekből, naplóbejegyzésekből ismerhető meg egy nagy formátumú ember: a használati tárgyai is sokat elmondanak az életéről, az ízléséről, a kedvteléseiről. Milyen Petőfi-kép bontakozik ki a múzeumban őrzött relikviákból? – kérdeztük az irodalomtörténészt. – Nagyon sokféle kép összerakható. Ha a középpontba az útiláda kerül, akkor az országot bejáró, nyomorgó, nagyon későn dicsfénybe jutó költő képe lebeg a szemünk előtt. Ha a biedermeier enteriőr tárgyait nézzük, kényelmet, polgári jómódot tükröznek a bútorok. Nagyon másfajta figura kerül elénk, mint az utazóládánál – hangzott a válasz. A relikviák közül, amelyekkel februárban kiegészült a gyűjtemény, a legértékesebb darab egy pénztárca, amelyet Petőfi személyes szerelmi ajándékként kapott feleségétől. A gobelinhímzéses oldallapokon egyik oldalon egy meztelen puttó nyújt át virágcsokrot, csintalan Ámorként néz le a felhőkből. Lába mellett a felirat: Pest, 1848. Petőfi Sándornak. A másik oldalon nemzetiszínű lobogó leng egy babérfa ágai között, körben a Talpra, magyar versszöveggel. A különös relikvia egyaránt utal a házaspár nem mindennapi személyiségére és kapcsolatára. A feleségre, aki férje politikai szerepvállalását gyöngéd gesztussal örökíti meg, és európai képzettsége, olvasottsága mellett a kor hagyományos női szerepeiben is otthonosan mozog. És a férjére is, aki verseiben megénekli a biedermeier családi élet kényelmét, igényességét, bensőségességét.



– A pénztárca egyrészt kétségbevonhatatlanul hiteles, minden adat azt mutatja, hogy valóban Szendrey Júlia hímezte. Másrészt megmutatja a benne rejlő kettősséget. Júlia nagyon fiatal feleség volt, a mai elképzelések szerint mindketten nagyon fiatalnak számítanának. A lányneveldében elsajátított képzőművészeti-irodalmi műveltség mellett egy nagyon-nagyon eredeti, talán extravagáns ötletekkel is teli személyiség képe bontakozik ki, aki egyrészt korának gyermeke, másrészt erőteljes egyéniség. Kitűnt a női közegből, amelyben mozgott – foglalta össze Kalla Zsuzsa, mi mindent elmondhat egy tárgy a tulajdonosáról és a készítőjéről.

Jegygyűrű és terhesruha

A múzeum tulajdonába került más dokumentumok mellett több Petőfi-naplórészlet és Szendrey Júlia 1850-es levele is, amelyet Erdélyből írt férfiálnéven egy családi barátnak: eltűnt férjét kutatta a harctéren, kétségbeesett fiatal anyaként az öngyilkosság gondolatáig is eljutott. De szerepel immár a gyűjteményben Petőfi öccsének, Petőfi Istvánnak a levelezése, egy Petőfi utolsó heteihez kötődő képes naptár a saját bejegyzéseivel, valamint a Vasárnapi Újsághoz beküldött visszaemlékezések. A gyűjtemény korábbi darabjai között pedig megtaláljuk többek között a házaspár jegygyűrűjét, Szendrey Júlia terhesruháját, a széket, amelyen a költő unokatestvére, Orlay Petrich Soma megörökítette Petőfit a segesvári csata előtt. A nemzetőr Petőfit ábrázoló Barabás-metszetről lehet ismerős a fekete atilla, amelyet akkoriban nagyon sokan viseltek: méretét, anyagát, korhűségét tekintve lehetett az övé, de konkrét bizonyíték nincs erre. A barguzini ásatás idején vált kulcstényezővé, hogy létezik egy ruhadarab, amelyről méretet lehet venni. Ám azt a darabot nem lehet azonosításra felhasználni, amelyről nem lehet minden kétséget kizáróan meghatározni, hogy a költőé volt.

Egy másik emlék Petőfiről árul el kettősséget: a felvidéki útjáról írt úti levelek mellé lepréselt leveleket, virágokat gyűjtött. – Amellett, hogy ez az egyik legizgalmasabb modern próza, sokat elárul Petőfiről az is, hogy az írások egyes helyein lepréselt virágokat tett el a tárcájába. A szöveg inkább humoros, nagyon-nagyon személyes, formabontó levél- vagy naplóforma. Ugyanakkor ott van mellette az érzelmes férfigesztus, hogy apró emlékeket, virágokat rak el – hangsúlyozta ki a múzeum munkatársa.

Kalla Zsuzsa elmondta: egy-egy kiállítás megmozgatja az adományozó magánszemélyeket is. A múzeumban szeptember óta látható a tárlat, amely Petőfi Sándor fiatalkori és költői szerepvállalásai köré épül, a fiatal korosztályt megcélozva – úgy közelíti meg Petőfit, mintha ma élne, a jelenbe helyezi a figurát. Most például Petőfi aszódi tanárának nádpálcáját ajándékozták a közgyűjteménynek, valamint egy szép karosszéket, szintén az aszódi időkből – ezek a tárgyak családi ereklyeként hagyományozódnak generációról generációra. Érdekes elgondolni – mondja az irodalomtörténész –, miért következik be az a pillanat, amikor valaki múzeumnak adományozza a féltve őrzött tárgyat.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Görgey, a tábornok - lékelt koponyával

Görgey Artúr, a szabadságharc zseniális tábornoka egyúttal orvostörténeti csoda is. Lékelt koponyával küzdi végig 1849 júliusát és augusztusát, a fegyverletételig. Tovább olvasom