Újfajta utalványtípust lehet vásárolni a Szegedi Szabadtéri Játékok jegyirodáján, a REÖK- ben. Az úgynevezett Program Ticket utalvány, amelynek kibocsátója az InterTicket Kft., ugyanúgy működik, mint más biankó csekkek: különböző címletekben vásárolhatjuk meg, majd bármelyik előadásra beválthatjuk őket. A Fesztivál Jegyirodán 1000, 2000 és 5000 forintos címletekben kaphatók a ticketek.
Érdekesség, hogy amennyiben ajándékba adjuk a vásárolt utalványt, lehetőség van rövid, frappáns szöveget ráíratni, apró kedvességként akár születésnapi köszöntőt is megfogalmazhatunk rá. Arra érdemes figyelni, hogy a Program Ticketet egy éven belül feltétlenül be kell váltani, különben elveszti érvényességét. Az Edenred Ticket Culture, valamint a Szabadidő Erzsébet-utalványt természetesen továbbra is elfogadja belépő vásárlásakor a jegyiroda.
A 2013-as szegedi szabadtéri műsorán olyan szuperprodukciók szerepelnek, mint például a Leányvásár operett
Gothár Péter rendezésében, a Verdi/Wagner Operagála, az Elfújta a szél musical a Budapesti Operettszínházzal együttműködésben,
Somogyi Szilárd rendező elképzelésében, a Kung-fu legenda akrobatikus táncszínház a pekingi Vörös Színházból, valamint az István, a király rockopera
Alföldi Róbert rendezésében.
 |
| Szkalla lányok – Tordai Terivel és Béres Ilonával. |
Jó hír azoknak, akik már tűkön ülnek, hogy újdonságokat tudjanak meg az előadásokról, hogy az Elfújta a szél castingjának megtartották az első fordulóját, amelyen kedvelt énekesek is feltűntek, hamarosan pedig a második forduló következik. Részleteket legelőször a Szegedi Szabadtéri Játékok Facebook-követői tudhatnak meg – érdemes lájkolni a már több mint tizenkétezer fős táborral rendelkező oldalt.
Színházi előadások a REÖK-benA februári Karamazov és a márciusi Gondnok című előadásokra már kaphatók jegyek a REÖK-ben. Előbbi izgalmas feldolgozása a Dosztojevszkij nagyregénynek, négy szereplővel, utóbbi pedig egy Scherer Péter, Mucsi Zoltán, Katona László által előadott Harold Pinter-dráma. A REÖK további színházi kínálata: a Béres Ilonával és Tordai Terivel színre vitt Szkalla lányok, valamint a teljes sötétségben játszódó Dohány utcai seriff. Ezekre a jövő héttől lehet belépőt vásárolni.
(X)