Délmagyar logó

2016. 06. 27. hétfő - László 20°C | 27°C

Pszichológusok az általános iskolákban is

Még mindig akadnak előítéletek, a szülők többsége azonban örül, hogy pszichológusok kerülnek az általános iskolákba. A szakember szerint a bizalmatlanság fő oka a pszichológiával összefüggésbe hozott misztikusság és az információhiány.
– Bár én még nem találkoztam vele, nagyon örülök a kezdeményezésnek, szerintem hasznos munkát tudnak végezni – mondta Csepregi Hajnalka. Lánya, Szabó Szófia Anna harmadik osztályos tanulója a Rókusi Általános Iskolának, ahol szeptembertől már iskolapszichológus dolgozik.

Kedves néni

– Én már ismerem. Kedves néni. Van is olyan osztálytársam, aki jár hozzá. Úgy mutatkozott be, hogy ki kellett találnunk, mit csinál a pszichológus. Sikerült is megfejtenünk – mesélte a kislány, aki elmondta, eszükbe sem jut csúfolni a pszichológushoz járó osztálytársukat.

Az általunk megkérdezett szülők többsége örül az új iskolapszichológusoknak, de akadnak kevésbé lelkesek is. – Szerintem fölöslegesek. Az ilyen problémákat a családban kell megoldani. Ha a szülőt nem érdekli, a pszichológus sem fog csodát tenni a gyerekkel – mondta egy kétgyermekes, neve elhallgatását kérő apuka.

Megelőzik a bajt

Szeptembertől szakembert kapott Szegeden a Rókusi, a Tisza-parti, a Madách, a Béke utcai, a Tabán és a Rókus II. Általános Iskola is. – A középiskolákban eddig is voltak pszichológusok. Célunk, hogy szépen lassan minden szegedi általános iskola is rendelkezzen saját iskolapszichológussal – közölte  Szabó Éva, a Dél-Alföldi Iskolapszichológiai Módszertani Központ vezetője. – A pedagógusok számos olyan problémával szembesülnek, amelyek megoldásához nincs megfelelő képzettségük – fogalmazott. Ilyen gond lehet, ha a diák tanulási, pálya- vagy éppen párválasztási nehézségekkel, netán magatartásproblémákkal küzd, de akadnak olyan osztályon belüli feszültségek is, amelyek agresszióhoz vagy nagymértékű szorongáshoz vezethetnek.
Szummer Gabriella iskolai pszichológus. Fotó: Frank Yvette
Szummer Gabriella iskolai pszichológus. Fotó: Frank Yvette

Szabó Éva hangsúlyozta: az iskolapszichológusok nem adnak gyógyszeres kezelést, és a hozzájuk járó gyerekek nem abnormálisak. – Normális gyerekekkel foglalkoznak, akiknek kisebb-nagyobb problémáik adódnak – mondta. – Ez alapvetően megelőző tevékenység: segítenek olyan módszereket kidolgozni, olyan légkört teremteni, együttműködési formákat kialakítani, amely elősegíti, hogy minél kevesebb probléma keletkezzen – tette hozzá.

 Kapcsolat a közösségi oldalakon

Szummer Gabriella 2009 óta dolgozik a Gábor Dénes Középiskolában és a Csonka János Szakképző Iskolában iskolapszichológusként. Számos diák önkéntes alapon keresi fel. Igyekszik bekapcsolódni az életükbe, a közösségi oldalán ajánlott könyvek, filmek, cikkek, programok nagy népszerűségnek örvendenek a tanulók körében. – Szeretem velük tartani a kapcsolatot azokon a platformokon, amiket aktívan használnak. Úgy gondolom, ez is arra jó, hogy átláthatóbbá teszi a munkámat. Minél többen megértik, annál kevesebben tartanak tőle – fogalmazott.

Elmondása alapján elsősorban a szülőkben, de néhány diákban is él még a tévhit, hogy aki pszichológushoz jár, az bolond. – Ennek az lehet az oka, hogy akad egyfajta titok jellege, mi történhet egy pszichológusi szobában. Nehéz átláthatóvá tenni. Erről mindig beszélgetek a gyerekekkel és a szülőkkel is, így azt veszem észre, hogy egyre nyitottabbak – közölte az iskolapszichológus, aki szerint fontos, hogy általános iskolákba is kerülnek kollégák. – Minél hamarabb fedezünk fel például egy tanulási nehézséget vagy éppen hiperaktivitást, annál hatékonyabban tudunk olyan módszereket tanítani a gyereknek, amelyek segítségével kezelni tudja a problémáját – fogalmazott.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tovább építettük a jóakarat hídját

Tovább építettük a jóakarat hídját
A Délmagyarország-Rotary Adventen, a Klauzál téren ma kivételesen fél órával később, 17.30 órakor… Tovább olvasom