Délmagyar logó

2017. 06. 26. hétfő - János, Pál 20°C | 31°C Még több cikk.

Román vendégmunkásokat vertek Zákányszéken

Zákányszék - Tucatnyi Romániából érkezett vendégmunkás verekedett össze vasárnap éjjel Zákányszék főutcáján. A falubeliek hallgatnak, mert félnek, a rendőrség rendszeres razziát ígér.
Vasárnap este 10 órakor Zákányszék főutcáján, a buszmegállónál lévő kocsmánál szólalkoztak össze Romániából érkezett vendégmunkások. Arról, hogy pontosan mi történt, nagyon nehéz volt bármit is kideríteni, a falusiak zöme hallgatott, azt mondták, félnek. Az utcabeliektől annyit megtudtunk, hogy a rendőrök még hétfő délután is adatot gyűjtöttek, tanúkat kerestek, nyilván ők is nehezen boldogultak az egymásnak ellentmondó információkkal.

Megbízható adatok híján a környéken egyre vadabb történetek kaptak szárnyra. Emlegettek gyilkosságot, emberrablást, betört ablakú házat, kommandós akciót.

Nevét és arcát nem vállalta az a két asszony, akik egymástól függetlenül elmondták: előfordul, hogy a környékbeli tanyai gazdaságokban feketén dolgozó romániai munkások „összebalhéznak". Hogy melyik gazdánál dolgoznak, hol vannak elszállásolva – nem merték elárulni.

A verekedés helyszíne. A rendőrség még nappal is vizsgálódott. Fotó: Frank Yvette
A verekedés helyszíne. A rendőrség még nappal is vizsgálódott.
Fotó: Frank Yvette

A feketemunkások rendszerint a faluközpont vendéglátóhelyein isznak esténként. Vasárnap éjszaka a kocsmánál öt romániai roma belekötött egy másik csapatba. Egymásnak estek. Egyszer csak az egyik férfi futni kezdett az utcán, és azt ordította: „Segítség, elvágták a feleségem torkát!". Rángatta a kerítéseket, kapukat, majd az iparcikkboltnál benyúlt az egyik kertbe, és karóval kezdte csépelni a rátámadó társát. A falusiak nem mertek ajtót nyitni, hívták a rendőrséget. A két asszony úgy látta, négy rendőrautó érkezett, majd egy mentő is. Hajnali 2-kor csöndesedett el újra az utca.

A szegedi kapitányság mórahalmi rendőrőrse csoportosan elkövetett garázdaság bűntett gyanúja miatt indított eljárást – kaptuk a tájékoztatást a megyei rendőr-főkapitányság szóvivőjétől, Szenti Szabolcstól. A feljelentés szerint ismeretlen tettesek a helyi buszmegállóban öt román állampolgárságú vendégmunkást bántalmaztak, közülük hárman nyolc napon belül gyógyuló, könnyű sérüléseket szenvedtek. A jelenlegi információk alapján a rendőrség kategorikusan kizárja, hogy külső, szélsőséges csoportok állnának a támadás hátterében.

Több razzia

Matuszka Antal polgármester csak a rendőrségtől értesült a verekedésről. Azt mondta, hivatalosan 50–100 idénymunkást foglalkoztatnak a Zákányszék környéki gazdák, de próbálják visszaszorítani a létszámot. Ilyen bandaháborúra még nem volt példa. Az önkormányzat tehetetlen, a rendőrség rendszeres razziákat ígért a településen.

Olvasóink írták

33 hozzászólás
12
  • 33. K7N2 2009. szeptember 23. 10:52
    „Ja és még annyit, hogy azok a románok, akik nem zákányszéken laknak, azok is oda járnak szórkozni, mert az un.: S... kocsma a kedvenc törzshelye az összesnek. Sokszor látni este, rozzant autóikkal Domaszékről, Ruzsárol jönni a cigókat a törzshelyükre, ahol a kocsmáros él hal értük ugyanis az életben nem volt annyi bevétele még a sörözőnek mint az elmult 2-3 éveben. A bevétel nem csak a létszám miatt javult, hanem azért is alakul jól, mivel sok ezek közül számolni se tud, ezért simán elhiszi, hogy 2db. 200Ft-os sör az összesen 650Ft-ba kerül.

    Tudomásom szerint, ha igazak a pletykák a verekedésben érintett 5 fő is Ruzsai román cigány banda volt, akik a faluba szórakoztak a cimborákkal részegen.”
  • 32. K7N2 2009. szeptember 23. 10:03
    „Haho66.
    Teljes mértékben igazad van a környék román lerakata Zákányszék lett. Sajnos itt találtak olyan balekeket, akik nem látnak az orrukon túl és szívest örömest szállást biztosítanak nekik napi 200-300Ft-ért. Egy félig összedőlt tanya, amiben mondjuk 25 román lakik 200Ft-al számolva egy 30 napos hónapban 150.000Ft-ot hoz. Ez a pénz néhány embernek meg ér annyit, hogy tönkretegye faluját, saját és családja biztonságérzetét. Semmi nem érdekli őket, csak hogy munka nélkül plusz pénzhez jussanak.

    Sajnos 15-25 szállásadó "jóember" miatt fest most olyan negatív képet a falu. Őket kellene inkább romániába elzavarni az helyett, hogy ők hozzák ide romániát.

    Elgondolkodtató, hogy az ilyen formán keresett pénzt pl.: az APEH - nál a gazda hogyan könyveli el bevételként, vagy mondjuk mennyit adózik utána a törvényt tisztelő csak magával foglalkozó falusi.

    Még annyit kedves Haho66, hogy ahogy a környező általad is megemlített falukat járom, ott is néha néha látni román cigányokat, persze jóval kissebb számban mint Zákányon, de lehet hogy csak nekem tűnik úgy, de a számuk lassan de biztossan minden hol emelkedik. Félő, hogy ez a Zákányszéki eset, ha nem figyelünk más falukban is megismétlődik. Ez ellen azonban tudunk tenni. NE ADJUNK NEKIK SZÁLLÁST ÉS NE DOLGOZTASUNK VELÜK MI MAGYAROK. AKIK PEDIG MÉGIS MEGTESZIK EZEKET? AZT KI KELL KÖZÖSÍTENI TÁRSADLMUNKBÓL TEKINTETTEL, HOGY NEM TÁRSADALMI LÉNYKÉNT VISELKEDIK HANEM ÖNZŐ, TÖRTETŐ, ÉLŐSKÖDŐKÉNT!”
  • 31. Rosmary53 2009. szeptember 22. 21:21
    „CID, nézz be a tegnapi Őszi ruhatárcsere cikk hozzászólásaiba, ott a válaszom kérdésedre. Remélem kielégítő. Üdv. Rózamari”
  • 30. csiperke73 2009. szeptember 22. 18:48
    „Nem kellene hagyni a hatosägoknak hogy a gazdäk foglalkoztassäk öket, menjenek haza ott tomboljanak !”
  • 29. Haho66 2009. szeptember 22. 15:29
    „K7N2
    Akkor ezek szerint ismered a helyzetet. Gondolom, azt is tudod, hogy a környékbeli települések (Bordány, Ruzsa, Mórahalom, Domaszék) romániai munkásai is Zákányszéken laknak, mert nekik volt annyi eszük, hogy ezeknek az embereknek csak a munkája kellett.
    Egyébként 2 éve állapítottam meg, ha egy idegen belibbent a zákányszéki búcsúba, csak barna embert látott.”
  • 28. bélás 2009. szeptember 22. 14:13
    „Mióta mondom már hogy nem szabad románokat foglalkoztatni se feketén se fehéren. Igaz a gazdák amit adnak nagyon kevés a magyarnak, de nem kellene sokkal több a magyarnak sem. Nem kell kaja és szállás több a pénze valamivel és nem ez a hernyótalpú bunkó banda félemlíti a lakosságot.
    Magyarország én így szeretlek.”
  • 27. K7N2 2009. szeptember 22. 13:37
    „Én a település közelben lakom mondhatni érintett vagyok a dologban és van rálátásom az ott folyó eseményekre.

    A település problémáit elsősorban a helyi képviselőtestületen kellene elverni, mivel annak ellenére, hogy a falu érdekeit kellene védeniük az helyett nekik az a fontos, hogy az ő általuk foglalkoztatott román cigányokat senki ne zargassa. Legjobb tudomásom szerint a településen a képviselőtestület minimum 50% is románokkal dolgoztat gyakran feketén. Ezek után hogy várhatnánk el szegényektől, hogy az idegenforgalmi adó kapcsán ellenőrzéseket csináljanak. Még a végén megbüntetnék őket, azt meg mint a régi kommunizmusból tudjuk nem járja, mert hát valakire vonatkoznak a szabályok valakire nem.

    A másik nagy probléma, hogy a helyi nagy gazdák foggal körömmel ragaszkodnak cigányaikhoz, mivel mint a rabszolgákat lehet őket a tűző napon dolgoztatni és ráadásul a falu szélén lévő lakhatásra alaklmatlan félig már összedölt elbontásra váró tanyáikban való elszállásoltatásért ingyenmunkát várhatnak el. Azzal nem foglalkoznak, hogy a falu nyugodt, békés életét tönkreteszik a néhány ezer forint haszonért. Nem hiszem el, hogy magyart nem találnának a munkára föleg most, amikor soha nem látott mértékű munkanélküliség van az országban. Bosszantó, hogy nem veszik a fáratságot és segítenek magyar családokon munkát adva nekik kényelmessebb a román cigány, aki házhoz jön és állat módjára lehet vele bánni mivel hajlandó ellakni mindenhol, ha van hétvégén elég pia.

    Zákányszék, jó elhehyezkedésű Szegedhez és Mórahalomhoz nagyon közeli nyugodt, szép, békés kis település gazdák, képviselők MÉRT TESZITEK TÖNKRE???? Falusiak, helyiek mért HAGYJÁTOK!!!! Szomszéd települések, ne higgyíétek, hogy ha nem történik változás Zákányszéken akkor az események nem érnek el hozzátok is!!!!

    Zárszóként bízom abban, (bár nem kívánom senkinek) hogy ha véletlenül valaha nem egymást hanem egy helyi fiatalat támadnak meg a cigók akkor az nem egy véletlenül becsületessebn dolgozó "kis" falubeli gyermeke lesz, hanem annak a nagygazdának a lánya, vagy fia akik betelepítették őket a faluba.”
  • 26. Yetilovag 2009. szeptember 22. 13:19
    „Csecs! Hozzászólásod mind történelmileg, mind emberileg tudatlanságodra vall.”
  • 25. emzsr 2009. szeptember 22. 12:00
    „Kéretik a címet átírni,hogy korrekt legyen - így enyhe csúsztatást érzek...”
  • 24. mucu 2009. szeptember 22. 11:36
    „Hát elég szenzációhajhász ujságcím. Kár. Keleti testvérünk kezében a lefordított cím....kinek kell ez?
    Nyolcaska! Tudsz valamit! A helyiek ismerik, ki foglalkoztat külföldieket. De nem terjesztik.”
  • 23. zetor 2009. szeptember 22. 09:04
    „Szeretnék már olvasni egy olyan hírt is, hogy magyarországi (,tehát nem vendég) munkás romák összeverekedtek.
    Persze tudom, hogy ez már sci-fi kategória, de talán a Galaktika lehozná.”
  • 22. TUTI 2009. szeptember 22. 08:36
    „A jó cigók is verekednek néha. Ezek jó cigók, nagy részt, gondolom! Jó munkatnekik!
    Együtt kell élni velük...nincs más ut!”
  • 21. Mathiasking 2009. szeptember 22. 08:29
    „Lehet, hogy derék rendőreink gyakorolta és edzettek október 23-i budapesti attakra. :-ooo”
  • 20. egypintsor 2009. szeptember 22. 03:11
    „Kisse hianyos es felrevezeto a cim. Lemaradt, hogy kik vertek a romanokat.”
  • 19. apátfalvifaszagyerek 2009. szeptember 21. 23:57
    „jó, hát Magyarország és Románia között azért van "hangyányi" különbség...”
  • 18. gipszk 2009. szeptember 21. 22:54
    „Szép íve van a cikknek.
    Címe: Román vendégmunkásokat vertek Zákányszéken
    (kik ? ufók)
    Kiderül, hogy egymást verték.
    Kiderül, hogy feketemunkások, majd kiderül, hogy nem csak a foglalkoztatottság alapján feketék
    (Vasárnap éjszaka a kocsmánál öt romániai roma belekötött egy másik csapatba.)
    Dehát csak nem lehet kitenni a főoldalra, hogy román cigányok gyakták egymást Z.széken.”
  • 17. lapkamalacka 2009. szeptember 21. 22:51
    „Ezek ha valahol is dolgoznak akár feketén akár fehéren akkor is csak román.Aki volt kin köztük az tudja mit akarok mondani.Nincs köszönet a munkájukba.Nekem amikor kin voltam Romániában az a benyomásom volt, hogy minden amit ők építenek az csak ideglenes.Ami egy kicsit mutat is azt külföldiek építették.Minek jönnek ide dolgozni ha elkocsmázzák a pénzüket? Különben is a múltkor azt írta a DM, hogy Bukaresten jobbak a bérek mint Budapesten.”
  • 16. web 2009. szeptember 21. 22:25
    „Eddig nagyon jó volt az olcsó munkaerő. Sem bejelentve, sem megfizetve a munkájuk(vagy mégis?), akkor most mégis mire szeretnének számitani?!”
  • 15. nyomdasz63 2009. szeptember 21. 22:08
    „.8 !!!-Nálad a pont !Bár én szegedi v.ok -munkámból adódóan láttam ezt-azt a faluban!-"félelmetes" ! Csak annyit>>>a pógármestör is csak visszafogottan nyilatkozzon ám !!!”
  • 14. antikos 2009. szeptember 21. 22:01
    „A gaz rasszista rendőrök, még meg is büntették őket... Igaz előtte, de akkor is rasszisták...
    Mint az Eddie Murphy filmben, azt hiszem Bumeráng a címe:)”
33 hozzászólás
12

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Etelka sor: a főjegyzőhöz fordul a szegedi Fidesz-frakció

Mózes Ervin címzetes főjegyzőhöz fordul a szegedi Fidesz-frakció az Etelka soron tervezett fedett uszoda építésével kapcsolatban. Tovább olvasom