Délmagyar logó

2017. 09. 20. szerda - Friderika 13°C | 25°C Még több cikk.

Rossz helyen áll Rákóczi és Kossuth?

Szeged - Kárt nem okoz, legfeljebb az idegent zavarja a tájékozódásban a Szegeden tapasztalható kuszaság. A neves személyiségekről elnevezett terek egy részén másvalakinek a szobra magasodik. Kossuthé a Klauzálon, Rákóczi lovas szobra az Aradi vértanúk terén, míg a Rákóczin Nagy Imréé áll.
Szeged egyik legbensőségesebb tere a Klauzál, amelyen Kossuth szobra magasodik. Igaz, a névadás előbb volt, mint a szoboravató. Klauzál Gáborról, az első népképviseleti kormány földművelés-, ipar- és kereskedelemügyi miniszteréről azért épp ezt a teret nevezték el a szegediek, mert a Csongrád vármegyét az országgyűlésben 1832 óta képviselő politikus negyven évig a gyógyszerész apósának a tér 8. számú palotája helyén álló házában lakott – olvassuk Péter László utcanevekről szóló könyvecskéjében. Ugyanakkor a névadó mellszobra nem itt, hanem a Közművelődési Palota tövében kapott helyet. Ellenben a Klauzálon leplezték le 1902-ben, születésének centenáriuma alkalmából Kossuth Lajos szobrát, Róna József alkotását.

– Leginkább arról kérdeznek a Szegedre látogatók, hogy miért a Kaluzál térre került a Kossuth-szobor – ismeri el Nacsa József. Az idegenforgalmi szakember szerint nem okoz zavart az eltérés, a városnéző sétán a hasonló különcségekre kitérnek az idegenvezetők.

Rákóczi lovas szobra a városháza elől költözött az Aradi vértanúk terére. Fotó: Frank Yvette
Rákóczi lovas szobra a városháza elől költözött az Aradi vértanúk terére.
Fotó: Frank Yvette

Különcség bőven akad, de nem csak Szegeden. Megyénk többi nagyvárosában – az Alföldet egyébként is jellemző Kossuth-kultusznak megfelelően – a fő tér kapta Kossuth nevét. De például Csongrád központjában a Kossuth-gimnázium előtti mellszobrát sokan észre sem veszik, mert a róla elnevezett teret Szent István lovas szobra, Tóth Béla alkotása uralja. Szent István szobra vihart kavart az ezredfordulón Makón. Végül a Csanád vezér térre került, holott az esperesi kerület azt szerette volna, ha az első királyunkról elnevezett teret szépíti Kiss Jenő Ferenc és Györfi Lajos közös alkotása. E sorba illeszkedik Szeged is: Az államalapítóról elnevezett, gyönyörűen felújított tér közepén az „öreg hölgynek" nevezett víztorony áll, míg első királyunk egész alakos szobra – nejével, Gizellával az oldalán –, Kligl Sándor műve 1996 óta a Széchenyi téren, a Grünn–Orbán-ház előtti parktükörben uralkodik. A Tisza-parti város 1860-ban Széchenyiről elnevezett főterén egyébként megtaláljuk a névadó államférfi szobrát is, amely Stróbl Alajos ruszkicai márványból faragott műve, s 1914-ben került a főposta előtti parkrészre.
 
Köztéri szobrok Szegeden - KÉPGALÉRIA

– A terek, utcák elnevezésének mindig meglelhetjük a helytörténeti hátterét. A szobor mint példaképállítás oka többnyire politikai. Ugyanakkor az ilyen köztéri alkotás nemcsak esztétikai funkciójú, hanem közösségszervező erő is a település életében – rögzíti kiindulópontját Tóth Attila. A művészeti író úgy véli: a szobornak kell a tér, s ha annak elnevezése nem esik egybe az azt uraló művével, nem kell sietni a változtatással.

Kuszaságok

Rákóczi lovas szobra, az ifj. Vastagh György-mű eredetileg 1912-ben a városháza előtt állt. Onnan költöztették az Aradi vértanúk terére. Az ottani kuszaság ezzel nőtt, hiszen 1896-tól már ott volt az egykori piarista gimnázium, ma egyetemi épület előtti részen Köllő Miklósnak a Szőregi csatára emlékeztető oszlopa. Ugyanakkor a Rákóczi téren, az ottani irodaépületnél a rendszerváltozás előtt Lenin, a fordulattól pedig Nagy Imre szobra kíván tiszteletet.

Olvasóink írták

  • 17. N.P. 2009. március 24. 11:45
    „ifj. Nagy Gábor 2009.03.24. 08:29

    Úgy tudom, van rajta olyan kitüntetés, amit semmiképpen sem kaphatott meg.
    Tóth Attilának van egy könyve Szeged szobrai és muráliái (ha jól emlékszem) talán ott találsz valamit, vagy esetleg Péter Lászlónál.”
  • 16. Esovaro 2009. március 24. 10:59
    „Van ilyen mas varosban is.Nagykanizsan pl Szechenyi es Petofi szobra a Deak teren van noha a Szechenyi ter es a Deak ter szinte egymasba nyilik,es van Petofi utca is. Az Erzsebet teren meg a 20-as nepfelkelok elso vilaghaborus emlekmuve van.”
  • 15. SP 2009. március 24. 10:15
    „K.Kunó-t jól kifigurázták, az biztos.
    Ő maga sem örülne, ha látná a túlfejesített karikatúrájának.”
  • 14. IVY 2009. március 24. 09:40
    „Nem tudom N.G., de hogy nekem a kedvenc szegedi köztéri szobrom, -annyi szent!
    Méltatlan és eldugott helyen van az Aradi téren.
    Szívem szerint visszaálllítatnám az eredeti, Széchenyi téri helyére.
    Onnan pedig kipucolnám a frenetikusra sikeredett :D PEZ-adagolós K.Kúnó szobrot. (Pl. az Aradi térre)”
  • 13. ifj. Nagy Gábor 2009. március 24. 08:29
    „A Rákóczi szoborról olyan "problémát" is hallottam, hogy az öltözéke nem igazán frankó, lévén hogy valami német generális (?) szobrának készült és csak a végén lett kicserélve a feje, de erről azóta sem találtam semmit, esetleg valaki meg tudná erősíteni?”
  • 12. Mignon 2009. március 23. 22:41
    „OK, kedves BSC!
    Igerem, felkeresem a DM Szerkeztöseget, Teged meg G.ZS.Lacit is szeretnem megismerni.
    Kedvenc helyem a Hagiban, az udvar, vagy a "Vadasz-terem" volt.
    (Ha kinyitjak nekünk, es beengednek haromunkat oda,
    vigyaznunk kell majd nagyon, nehogy
    a plafon a fejünkre essen!!!
    Eleg, lerobbant a Hagi!)
    :):):)

    Szia”
  • 11. N.P. 2009. március 23. 22:37
    „Mignon
    Azért ha erre jársz, nyugodtan simogasd meg a Sajtóház falát! Nincs az az Ügyészség amelyik elvehetné az emlékeinket...”
  • 10. N.P. 2009. március 23. 22:33
    „Mignon,
    Igen, most az egyszer 100%-ban igazad van. Ez egy olyan szakállas téma, mint a "tiszavirágzáa"! Egyébként ezt az idegenvezetőknek anno tanították is, nem felejtve el megemlíteni, hogy hazánkban és a világban is meglehetősen gyakori esetről van szó.”
  • 9. BSC 2009. március 23. 22:21
    „Mignon, Mignon... sosem jössz te a Stefániára, mindig csak nosztalgiázol. Egy szavad sem hiszem, pedig a Hágit is kinyittatnám neked.”
  • 8. Mignon 2009. március 23. 22:16
    „A minap gondoltam arra, ha meg egyszer Szegeden, a Stefanian jarok,
    (hogy senki ne lassa) megsimogatom a Sajtohaz falat.
    Utana, olvastam, hogy a Vajda-palota mar nem is Sajtohaz.
    Igy, nem is merem megsimogatni,
    meg letartoztatnak, hogy mit vakarom a vakolatot?!

    Na, de eleg mara a nosztalgialasbol!”
  • 7. Mignon 2009. március 23. 22:00
    „5. "szunyi"-nak

    Nem, nem, nincs mar meg a cikk.
    Meg akkor ugye Lenin szobor, meg a "sarkanyos asszony" szobor, Apr. 4.-e utja, stb. volt.

    Es, ez a mai cikk, meg sokkal-sokkal jobb is, mint amit en firkaltam!!!!!!!”
  • 6. flexsnake 2009. március 23. 21:45
    „Van egy koldusrendelet is amit senki nem tart be. Ideje lenne újra végigmenni az utcákon és minden koldust illegáliszenészt büntetni mint az állat. Ezek vonzzák a negroid tolvajokat.”
  • 5. szunyi 2009. március 23. 21:08
    „Mignon meg van még?
    Érdekes lenne összehasonlítani a mostani cikkel.”
  • 4. Mignon 2009. március 23. 20:42
    „1969-ben, en ugyan erröl irtam egy cikket.
    (Ha, jol emlekszem: "Terek es szobrok" volt.
    Bevittem a Sajtohazba a Szerkeztönek, aki gyorsan atolvasta, majd mondta:

    "-Fiatalember!
    Ez, elcsepelt tema. Az utobbi 2-evben mar 3-szor irtunk rola!"

    Igy, nagy szomorusagomra, nem jelent meg irasom.

    De, örülök, 40-ev utan ujra erröl olvasni!!!!”
  • 3. CsImre 2009. március 23. 19:44
    „A zenélők csak maradjanak ott.

    Dugonics szobra is vándorolt kicsit, de még a téren maradt. A kenyérszelő nő (azt hiszem így hívják) is helyet változtatott. Ez van.”
  • 2. beaver 2009. március 23. 19:43
    „Cseréljük meg őket, mindenki menjen a maga helyére. Jaj, csak kedves városi vezetőink el ne olvassák ezt ... :-)”
  • 1. flexsnake 2009. március 23. 19:11
    „A nagy sétálgatás közepette esetleg a koldusokat meg a zenélőket is el lehetne kergetni....”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ujhelyi egy éve javasolta Gyurcsánynak a lemondást

Szeged - Nem egyszerűen miniszterelnököt cserélünk, hanem új kormányt alakítunk – mondta… Tovább olvasom