Délmagyar logó

2017. 05. 24. szerda - Eszter, Eliza 13°C | 24°C Még több cikk.

˝S már ott is van a villamos az anyósülésen˝

Szeged - Olvasóink szerint későn vált a Szabadkai úti körforgalomnál lévő lámpa, ezért sok a villamosbaleset. A szakember ugyanakkor azt mondja, a villamosnak lámpa nélkül is elsőbbsége van.
„Már többen leírták, leírom hát én is: ha a Horgosi útról érkezem, és nekem jobbról, a Pick felől jön a villamos, a lámpa már csak a hátam mögött vált pirosra. S már ott is van a villamos az anyósülésen. A sorozatos baleseteket úgy lehetne elkerülni, ha azt az érzékelőt, ami a lámpát váltja, sokkal korábbra tennék át. Természetesen az autósnak is figyelnie kell, de az előrejelző akkor is hibásan lett beállítva" – írta a múlt héten történt Szabadkai úti villamosbaleset után egyik kommentelőnk, Noé Zoltán. Többen megjegyezték: a villamosvezető el akarta kerülni az ütközést, csak a kötött pálya nem engedte.

A Horgosi út–Szabadkai út kereszteződésében 2008-ban épült körforgalom, azóta ez Szeged egyik legbalesetveszélyesebb csomópontja. Szinte nem telik el úgy hónap, hogy ne ütközne autós a villamossal, éppen ezért nemrég újratáblázták a körforgalom környékét. Az autósoknak szemmagasságban elhelyezett sárga táblák jelzik, villamos közlekedik a körforgalomban, három fedezőjelzőt is elhelyeztek a sínek előtt.

Vészhelyzet a Szabadkai úti körforgalomban. A sárga lámpára a villamos is megérkezik. Fotó: Segesvári Csaba
Vészhelyzet a Szabadkai úti körforgalomban. A sárga lámpára a villamos is megérkezik. Fotó: Segesvári Csaba

Olvasóink arra panaszkodnak, mire pirosra vált a fedezőjelző, addigra már a kereszteződésnél tart a villamos. Lemértük, a lámpa pirosra váltásától számítva 5 másodpercen belül a kereszteződéshez ér a villamos. A fedezőjelző érzékelője a csomóponttól 35 méterre van, a villamos sebességtől függően akár 2 másodperc alatt is a körforgalomhoz ér.

– A fedezőjelzőnek nem a tiltás a fő funkciója, hanem a figyelmeztetés. Lámpa nélkül is elsőbbsége van a villamosnak – mondta Gombos Ferenc. A Szegedi Közlekedési Kft. közlekedésszervezési és irányítási osztályvezetője úgy véli, az autósok azt is elfelejtik, hogy a sárga villogó nem szabad utat jelez. – Nekünk is probléma a gázolás, rossz a kereszteződés geometriája. A Horgosi út felől közeledő autósok rendszerint csak egyszer néznek a villamos irányába, majd miután meggyőződnek arról, hogy balról nem jön autó, behajtanak a kereszteződésbe – mondta Gombos Ferenc. Hozzátette: a fedezőjelző lámpáját már több helyre kihelyezni sem lehet.

Majoros Gabriella gépjárművezető-oktató megjegyezte, „emberemlékezet" óta közlekedik villamos a Petőfi Sándor sugárúton, ennek ellenére figyelmetlenek az autósok. – A körforgalomból kihajtásnál is elsőbbséget kell adni annak, akinek az útját keresztezzük, nem lenne szabad lendületből közlekedni – tette hozzá az oktató.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A Radnóti szalagavató bálján jártunk - képgaléria

Szombaton este tartotta 2014-es szalagavató bálját a szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium. Tovább olvasom