Délmagyar logó

2017. 01. 23. hétfő - Zelma, Rajmund -8°C | 4°C Még több cikk.

Sándorfalván is beindult a strandszezon

Sándorfalva - A pünkösdi hétvégén már nyárias forgalma volt a sándorfalvi strandnak: a 27 fokos víz sokakat csalt ki a Nádastó Szabadidőparkba. Idén ingyenes strandjátékokkal bővítették a kínálatot, és ismét lesz móló, amiről a vízbe lehet ugrálni.
Huszonhét fokos volt múlt héten a sándorfalvi bányató vize, így bár a strandnyitó partit csak pénteken rendezik, már megkezdődött az idei szezon a Nádastó Szabadidőparkban. A pünkösdi hétvégén naponta több mint ezer látogatót vonzott a megye egyik legkedveltebb strandja, amely idén is tartogat újdonságokat a vendégeknek.

– A sétányt 62 méterrel meghosszabbítottuk, már elér a vízi vidámparkig – mondta el Horváth Levente, az üzemeltető Sándorfalva Önkormányzati Vagyonkezelő Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezetője. – Földfeltöltéssel bővítettük a parkolókapacitást is, hiszen ez volt az egyik legnagyobb hiányossága a strandnak. Ezek mellett pár héten belül két öltözőkabint is telepítünk a területre.

A strand új vezetője azt mondja: mindent meg szeretne tartani, ami eddig is vonzó volt a Nádastó Szabadidőparkban. – A visszajelzések szerint a vendégek a tisztaságot értékelik legjobban, amiből továbbra sem engedünk – mondta Miklós Zoltán. – A területet mindennap feltárcsázzuk, és naponta 4-6 alkalommal takarítunk.

A pünkösdi hétvégén már benépesült a sándorfalvi strand. Fotó: Karnok Csaba
A pünkösdi hétvégén már benépesült a sándorfalvi strand. Fotó: Karnok Csaba

Mivel a célközönség továbbra is a család, az árak megyei szinten is a legalacsonyabbak között vannak. Sándorfalvi lakosoknak jár kedvezmény – ők a tavalyi áron mehetnek be a strandra – de még a teljes árú jegy is csak 700 forint. Ezért az összegért pedig számtalan szolgáltatás ingyen vehető igénybe.

– A játszóteret és a szabadtéri kondiparkot idén gyerektrambulinnal, csocsóasztallal, léghokival és pingponggal egészítettük ki. Hamarosan tollaslabdázni és kosárlabdázni is lesz lehetőség a területen, amelyhez a felszereléseket ingyen biztosítjuk. Idén pedig visszahelyezzük a mólót is, amely tavaly nem volt, előző évben viszont nagy sikert aratott: a gyerekek onnan ugráltak a vízbe.

A szabadidőparknak a strandolás mellett számos egyéb programot is kínálnak a nyár folyamán. Kéthetente, pénteken nosztalgiadiszkó várja a szórakozni vágyókat, 2-3 hetente pedig sportnapot rendeznek majd játékos vetélkedőkkel. Emellett egész szezonban van lehetőség éjjel-nappali horgászatra, valamint sátrazásra és helyszíni sütésre-főzésre, amelyhez szintén tudnak kellékeket biztosítani.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Körözött személyek rendőrkézen

Két férfit fogtak el a készenléti rendőrök vasárnap Szegeden. Tovább olvasom