Donizetti háromfelvonásos bel canto operáját, a Stuart Máriát – olasz címén: Maria Stuarda – decemberben mutatta be a New York-i Metropolitan társulata. A darab szövegkönyvét Giuseppe Bardari írta Friedrich Schiller azonos című – az 1990-es években Szegeden is játszott – drámája nyomán. Az operát 1835. december 30-án mutatták be először a Milánói Scalában, Magyarországon még sohasem játszották. Talán annak is része volt ebben, hogy az ősbemutató katasztrofálisra sikerült a címszerepet alakító híres díva, Maria Malibran miatt, aki aznap rossz passzban volt, rettenetesen énekelt; a produkció így hat előadás után le is került a Scala műsoráról. Az óriási kihívásnak számító címszerepben több mint 130 év múlva, az 1960-as években a nagyszerű török szoprán, Leyla Gencer – az Erzsébet királynőt éneklő Shirley Verrett partnereként – aratott világra szóló sikert. Ezután világszerte műsorra tűzték a Stuart Máriát a nagy operaházak, és az elmúlt évtizedekben olyan nagy dívák tündököltek a címszerepben, mint például
Montserrat Caballé,
Joan Sutherland,
Beverly Sills és
Edita Gruberova.
 |
| Elza van den Heever Erzsébet királynő és Joyce DiDonato Stuart Mária szerepében az opera egyik jelenetében. |
A Met friss produkciójában – amelyet a tavaly sugárzott másik Tudor-korban játszódó Donizetti-opera, az Anna Bolena rendezője,
David McVicar állított színpadra, és
Maurizio Beninivezényel –
Joyce DiDonato énekli Stuart Mária, a skótok királynője szerepét. A HD-live közvetítéssorozatban már sokszor bizonyított, a Virgin Classicsnál 2011-ben megjelent Diva Divo című albumáért Grammy-díjat kapott 43 éves amerikai világsztár tavaly áprilisban a Houston Grand Opera színpadán már bizonyította: mezzoszopránként is képes sikerre vinni a Donizetti-opera eredetileg koloratúrszoprán hangra írt címszerepét. Érdekességnek számít: a 2004–2005-ös szezonban a genfi operaházban még Erzsébet királynő szerepét énekelte ugyanebben a darabban. Stuart Mária riválisát most egy szoprán,
Elza van den Heever alakítja.
Matthew Polenzani énekli a kettejük között őrlődő főnemes, Leicester szerepét.
 |
| Elza van den Heever |
A kopasz énekesnő: Elza van den Heever
Erzsébet királynő szerepét a 33 éves ígéretes dél-afrikai szoprán, Elza van den Heever énekli, akit a múltkori Met-közvetítés, A trójaiak című Berlioz-opera szünetében már bemutatott kolléganője, Joyce DiDonato a közönségnek. Szenzációként számolt be róla még a The New York Times is, hogy Elza van den Heever a színpadi hitelesség kedvéért hajlandó volt kopaszra borotváltatni a fejét. Úgy vélte, így sokkal kényelmesebb, mintha gumiból készült kopasz maszkot húznak a fejére, ráadásul azt a közeli képeket is mutató HD-kamerák azonnal lelepleznék. Bár Donizetti eredetileg mezzoszoprán hangra írta ezt a szerepet, a Metben ezzel a produkcióval debütáló Elza van den Heever vérbeli szoprán, aki többek között Desdemona, Fiordiligi, Donna Anna szerepében és A trubadúr Leonórájaként is nagy sikert aratott már. Énekelt Hamburgban, Frankfurtban, Bécsben, San Franciscóban, Chicagóban, Münchenben és Párizsban is.