Délmagyar logó

2017. 07. 27. csütörtök - Olga, Liliána 16°C | 26°C Még több cikk.

Szabadtéri koripályák - a nyüzsgő, a sima és az extrém

Szeged - Több szabadtéri helyszín is alkalmas a korcsolyázásra, csúszkálásra. Vasárnap megmértük a jégvastagságot is.
A Zápor-tavon a csúszkálók voltak többségben, korcsolyát csak kevesen húztak. Aki mégis, az mutatványokat gyakorolt: előbb egy szánkót, aztán a jégen fekvő barátját ugrotta át. Egy apuka nekifutásból vágódott hasra egy szánkón, és csúszott ameddig tudott.

Az extrém tehát uralta a Zápor-tavi jégpályát. A csúszkálóknak sávokban, a korizóknak kör alakban takarították el – vagy inkább ők maguknak – a havat a jégről, így elkülönítve mókázhattak a különböző felszereltségű szegediek.

Korcsolyát húztam – a csizmámat a parton hagytam, az ott töltött 30 perc alatt senki nem bántotta. A jég sima volt és biztonságosnak tűnt a széleken is. Baltával ütöttünk egy pici léket, hogy megmérjük a vastagságát: 7,5 centi.

Megmértük a jégvastagságot. Fotó: Segesvári Csaba (képgaléria)

Miután a Zápor-tónál a hóban ülve szerencsétlenkedtem fel magamra a korcsolyát, úgy döntöttem, inkább abban maradok a túra végéig, és azt viselem utazáshoz is. Így azonban kénytelen voltam járdakorcsolyázni, ami vicces sport, pláne ha az ember egyik lába megakad a havon.

Szerintem itt jobban csúszik – szólt rám a Holt-Maros jegéről egy apuka, látva, hogy a parton csúszom. Igaza volt, a Holt-Maros jege volt a tesztelt helyszínek közül a legjobb korcsolyapálya. Bár havas, de sima, és a porhó nem igazán jelent akadályt. Komoly hátrány azonban, hogy a széleken a befolyó vizek miatt vékony és vizes a jég, ami egyébként a Holt-Maros közepén is csak 6,5 centi.

Itt voltak a legkevesebben, mi két felnőttel és három gyerekkel találkoztunk mindössze.

Mutatvány. Fotó: Segesvári Csaba (képgaléria)

A legnagyobb élet a Bika-tavon volt. Egyik részén hokimeccs zajlott, sokan korcsolyáztak és csúszkáltak vagy szánkóztak a jégen, mégsem volt zsúfolt a tó – ez volt a legvidámabb, legnyüzsgőbb helyszín. A nagy forgalom azonban érződött a jég minőségén is, több helyen göröngyös volt a felülete. - Kicsit olvad, megint fagy, aztán újra sima lesz – válaszolta a kifogásra az egyik korizó.

A jégvastagság itt 8 centiméter.

A Vértón és a Pláza melletti tavon senkit nem láttunk.

Olvasóink írták

  • 4. GAgyi 2011. január 03. 13:54
    „2. kovacsa 2011.01.03. 12:09
    Ja ja. Az a legkirályabb a környéken. Viszont szerdán kipróbálom a Balatont :)”
  • 3. antikos 2011. január 03. 12:47
    „Ha megengeditek, én meg a túlzott óvatosságot ajánlanám!!!! A környék tavai nagyon alattomosak! A legveszélyesebb a Bika tó!!! Meleg vízű forrás táplálja és mai napig nem tudják milyen mély!!! Jó volna ezeket a vizeket hatékonyabban ellenőrizni amíg nem történik tragédia! A Zápor tó betonteknős része nem veszélyes, maximum, ha beszakad az ember büdös lesz... Mert van vagy 70 cm mély... Ide mi is beszakadtunk:D Anyámék meg örültek a szagos gyerekeknek...”
  • 2. kovacsa 2011. január 03. 12:09
    „Sziksóstó is kitűnő, óriási terület, csend, vastag jég, nagyon vékony hótakaróval. Mindenkinek bátran ajánlom.”
  • 1. GAgyi 2011. január 03. 08:21
    „A legjobb szabad jégen korizni. A jégpálya élményben nulla ehhez képest.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Akadozott Szeged elektromos tömegközlekedése

Több szegedi olvasónk jelezte: vasárnap kora délutántól akadozik a város elektromos tömegközlekedése. A villamosok és a trolibuszok nem járnak. Tovább olvasom