Délmagyar logó

2017. 04. 25. kedd - Márk 6°C | 20°C Még több cikk.

Számítógép küldi a mentőautót

Szeged - Az országban másodikként Szegeden vezették be az új mentésirányítási rendszert. A régió összes mentőautójának munkáját egy hónapja számítógép koordinálja. Az átállás zökkenőmentes volt, hamarosan pedig ennek köszönhetően le is rövidül a mentők kiérkezési ideje.
 Négy hete álltak neki

Tavaly tavasszal, a választási kampány finisében helyezték el a mentőállomás alapkövét a Békés megyei Tótkomlóson. Azután négy héttel ezelőttig semmi nem történt a Jankó János Általános Iskola és Gimnázium mögötti területen. A munka csak négy hete kezdődött. – Az első kapavágástól kezdve 210 napja van a kivitelezőnek, hogy a munkát elvégezze. Vagyis körülbelül augusztus közepére, végére készül el a mentőállomás – mondta Takács Ferenc, az önkormányzat tanácsnoka, a város korábbi alpolgármestere, aki az elmúlt évtized közepén aláírta a megállapodást az Országos Mentőszolgálattal. A beruházáshoz ugyanis az önkormányzat biztosított ingyen telket. Takács Ferenctől úgy tudjuk, az épület alapozása megtörtént, most a közműveket vezetik be. A helyiek és a békéssámsoniak is nagyon várják, hogy elkészüljön a mentőállomás. Most ugyanis Orosházáról vagy Mezőkovácsházáról érkezik a segítség.

Bár az ország több pontján csúszik a mentők idei évre ütemezett fejlesztése, és félő, hogy az uniós beruházásokat már nem tudják megvalósítani, Csongrád megyében minden tervezett projekt megvalósul. Új mentőállomás nálunk nem épül, azonban több bázist is korszerűsítenek. A hódmezővásárhelyi már el is készült, a szentesi folyamatban van, Ruzsán tavasszal indulnak a munkák. Szegeden pedig egy szimulációs oktatóközpontot hoznak létre, amelynek leendő helyszínén, a volt MHSZ-székház egyik emeletén is már dolgoznak a kivitelezők.

A legnagyobb megyei beruházás viszont már el is készült. Szegeden – az országban másodikként – egy hónapja adták át az új, korszerű mentésirányítási rendszert. Ennek lényege, hogy leveszi a felelősséget a mentésirányítók válláról azzal, hogy egy kérdezési protokollrendszer alapján a számítógép dönt arról, milyen sürgős az eset és milyen szintű egységet kell riasztani hozzá, illetve azt is megmondja, hogy melyik közülük, amelyik a leggyorsabban tud a helyszínre érni.

– Eddig a diszpécserek szakmai felkészültségük alapján kérdezték ki a telefonálót, majd a hallottak alapján döntöttek. Adott esetben, ha a kiválasztott egység nem volt az állomáson, rádión hívták, hogy merre jár. Ez mind rengeteg időveszteséget okozott, amit az új rendszer kiküszöböl – mondta el Zentay Attila, az Országos Mentőszolgálat Dél-alföldi Regionális Mentőszervezetének orvos igazgatója. A diszpécserek az előttük lévő hat monitorról nemcsak azt látják, a régió melyik mentőautója éppen hol tartózkodik, hanem azt is, hogy mit csinálnak. Segélyhívás esetén pedig az általuk feltett kérdésekre adott válaszokat a programban jelölve pillanatok alatt kiadja a gép, hogy melyik a legközelebbi, megfelelő szintű egység.

Bár a mentésirányítás számítógép-vezérelt lett, a diszpécserek felülbírálhatják a döntéseket. Fotó: Karnok Csaba
Bár a mentésirányítás számítógép-vezérelt lett, a diszpécserek felülbírálhatják a döntéseket. Fotó: Karnok Csaba

– Júliusra válik teljessé a rendszer, amikor a mostani papírmunkát is teljesen kiváltja majd a technika – mondta el Zentay Attila. – Sokat lassít rajtunk, hogy a mentőegységnek le kell diktálni, hova mennek és mi a feladatuk. Nyárra azonban minden kocsin lesz egy intelligens fedélzeti terminál, a diszpécser tehát a rögzített feladatot egy gombnyomással elküldi majd nekik.

Az orvos igazgató elmondta: nem volt egyszerű az átállás, de a mentésirányítók megfelelő profizmussal vették az akadályt. Bár a mentésirányítás lényegében számítógép-vezéreltté vált, továbbra is képzett mentésirányítók kezelik.

– Ha bármi gond adódna, visszaállhat a manuális irányítás, sőt a diszpécserek bármikor felülbírálhatják a rendszer döntését, ha szakmailag indokoltnak látják.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Jégrevüvel jön Az álarcosbál

Budapesten, a Bálnában jelentették be hétfőn Az álarcosbál és az Abigél júliusi Dóm téri előadásainak szereposztását. Tovább olvasom