Delmagyar.hu - 2009.09.14. 07:18
– A nagyok pályájára is rámerészkedtem, nem zavart a hétméteres magasság. Nehezek voltak az akadályok, legjobban a kötélcsúszda tetszett – hadarta a 10 éves Balogh Bence, aki ikertestvérével, Petivel együtt a Sziksósfürdő melletti Csú-Sziki kalandparkban töltötte a vasárnap délelőttjét. A delmagyar.hu családi napján két korosztályban közel 100 gyermek próbálhatta ki ingyenesen a nem kevés ügyességet igénylő feladatokat.
A mini Indiana Jonesoknak kalap helyett sisak került a fejükre, ostor helyett karabinert kaptak a kezükbe. A biztonságukról egy-egy beülő is gondoskodott. A kisebb gyerkőcök szülői segítséggel küzdötték le az akadályokat, a nagyobbacskák egyedül másztak fel a magasba, hogy a felnőttek számára kiépített pályán is próbára tegyék magukat – miközben a szüleik lent tövig rágták a körmüket.
 |
A nagyobbacska gyerekek egyedül másztak fel a magasba. Fotó: Németh Norbert |
– Egy 14 akadályos, két hosszabb csúszóval felszerelt gyerekpályát és egy 23 akadályos felnőtt akadálypályát használhatnak a vendégeink. Utóbbin 60–80 állomás kiépítését tervezzük. A nehézsége alapján az ország három legerősebb kalandparkja közé tartozunk, az akadályok számát tekintve is benne vagyunk a legjobb tízben – árulta el a Csú-Sziki egyik tulajdonosa, Csiszár József.
A Peugeot C-Mobil Szépek Szépe online valóságshow jelöltjei közül is többen kipróbálták az akadályokat. Rázsó Zsófia ezúttal sem hazudtolta meg magát: a testnevelés szakos lány a macskák ügyességével haladt az ágak között. Nagy Adrienn, Aradi Gabriella, Ficzere Katalin és Dudás Zita is leküzdötte tériszonyát, ellenben Fekete Beáta apró yorkshire terrierjével, Jessicával inkább lentről figyelte a többieket.