Délmagyar logó

2017. 01. 23. hétfő - Zelma, Rajmund -8°C | 4°C Még több cikk.

Százezrekből teker a család

Szeged - Néhány vásárlót hellyel kell kínálni a kerékpár-kereskedésben, ha kiderül: csak egy első teleszkóp önmagában 80–100 ezer forintba kerülhet. A legolcsóbb biciklire is 35–40 ezret érdemes szánni – ha egy négytagú család egyszerre akar új kétkerekűt venni, minimum 150–200 ezer forintot költ.
– Nézem a katalógusokat, szeretnék biciklit venni a feleségemnek és magamnak. Kicsit bicajoznánk néha – de látom, erre egyhavi fizetésemet rá kell szánnom – sopánkodott egy szegedi fiatalember. Mutatta a sportáruházak árjegyzékeit: egy 38 ezer 990 forintos 28-as bicikli és egy 60 ezres mountain bike jelentette az alsó határt. Egy „rugózással ellátott nyeregcsővel, ergonomikus kialakítású markolatokkal, agydinamós lámpákkal" felszerelt példányért 69 ezer 990 forintot kell fizetni. A gyerekbicaj ára is 54 és 89 ezer 990 között mozog. Vagyis ha az egész, négytagú család akar egyszerre új kerékpárra pattanni, minimum 150–200 ezer forintos ráfordítással számolhat.

E sorok írója jó 10 éve vásárolt – ma is használható – mountain bike-ot: 18 ezer forintért. Persze, a levegővételen kívül minden drágult azóta – csak az átlagfizetések nem növekedtek hasonló mértékben.

– A benzin mennyibe került akkor, tessék mondani? – reagált a kérdésre Veres Csaba, a Csongrádi sugárúton található szaküzlet vezetője. Kálvária sugárúti kollégája, Vakula László pedig az energiaárakat említette, mondván, ezekhez képest a kerékpárok tartják áraikat.

Fotó: Segesvári Csaba
Két keréken, de miből?
Fotó: Segesvári Csaba

– 35–40 ezerről indulnak azok a hétköznapi példányok, amelyek bizalommal ki merünk adni a kezünkből, amire egyéves garanciát vállalunk. A jobb minőségű anyagokat, szerkezeteket pedig meg kell fizetni. A 70–100 ezer forintos bicikli képviseli az „alsó középkategóriát". Az ár függ a márkától, a használt anyagok (váz, kerekek, meghajtás- és fékrendszer) minőségétől. Egy első teleszkóp egymagában kerülhet 80–100 ezer forintba. Mikor ezt említem, tényleg hellyel kell kínálni a vásárlót – fogalmaz Vakula László. Idén azért is drágábbak a bicajok – hallottuk Veres Csabától –, mert mikor januárban-februárban behozták az idei készleteket, a forint éppen drasztikus lejtmenetben volt.

Meddig tekerhetünk? – A tartósság már nem a legfontosabb szempont a gyártóknak, annyit nem bírnak ki a kerékpárok, mint régen, de rendszeres szervizzel, szakszerű kezeléssel egy 50 ezres példány – amelyre évente árának 10 százalékát költik – 10 évig bicikli marad – mondta Veres Csaba.

Extrák

Szegedi körutunkon néhány extra példányt is láthattunk: például pedelecet, elektromos motorral felszerelt biciklit. Ha a markolatán található vezérlőegységet bekapcsoljuk, pedálimpulzusra aktivizálódik a motor. 25 kilométeres sebességnél pedig lekapcsol. 299 ezer 990 forint. Versenykerékpárokat 299 és 364 ezer forint között láttunk.

Kellékek, 50 ezerért

A bicikli árának 10 százalékát érdemes a védelmére költeni, zárat például 4490-ért találtunk, ugyanennyibe kerül egy jó kulacs és kézipumpa is. Napszemüvegért és bukósisakért 14 ezer 990, kerékpárcomputerért 11 ezer 990 forintot adhatunk ki – ez újabb 50 ezres tételt jelent.

Olvasóink írták

  • 9. zuzupetals 2009. július 16. 09:09
    „Az én biciklim most lesz tizenegy(-kettő?) éves, fater cserélt rajta gumit, féket, és lehet bennem van a hiba, de úgy érzem ez bőven megfelel nekem... Pláne hogy nem tudom tárolónk mennyire biztonságos, és ha aztán mégis ellopják inkább ő mint valami vadonatúj járgány...
    .. habár eszmei értéke felbecsülhetetlen, ő volt a legelső és eddig egyetlen, rajta tanultam meg bicajozni (igen, későn érő típus voltam), vele ütöttek el és törtem lábam.. :D”
  • 8. E-Medve 2009. július 15. 18:47
    „Én is egy Magellán Hidrát nyúzok. Múlt évi beszerzés (a régi leamortizálódott), de 67 ezerből megvolt úgy, hogy a gyári felszerelés némileg igazodott hozzám. (Vastagabb küllők, vastagabb felnik, stb. teleszkóp nálam sincs.)

    Ha már rejtély: én két dolgot nem értek. Miért kell bicajozás közben cigizni? Illetve: nem balesetveszélyes fülhallgatóval a fülben tekerni? (Hány ilyet látok naponta.)”
  • 7. Celtis 2009. július 15. 16:30
    „"Olyan nehéz a bringát tekerni?"
    Ez számomra is rejtély, hogy az emberek egy része pénzt költ edzésre, egészséges életmódra, mások pedig már lefolynak az elektromos ketyeréikről és nem érzik zavarónak a helyzetet...”
  • 6. Celtis 2009. július 15. 16:26
    „Az előző öt biciklim ára: 5000, 5000, 0, 7000, 8000 Ft (az egyiket házilag raktuk össze hulladék alkatrészekből).
    Kettőt eladtam vételi áron, kettőt elloptak, egy pedig egy nagyobb esőzés után teljesen tönkrement.

    Kerékpárt használtan érdemes venni, leginkább külföldről (Németországban a bicók eleve sokkal olcsóbbak, és amikor valaki lecseréli a járgányát, szívfájdalom nélkül túlad rajta bagóért).”
  • 5. Strat-n 2009. július 15. 15:04
    „Százezrekért teker a család? Ne füvezzenek annyit...”
  • 4. Strat-n 2009. július 15. 08:59
    „Magellan Hidra-m volt évekig. Sok éve vettem úgy 50000-ért. Szerintem jó minőség, azt hiszem magyar, teleszkóp nekem se kellett, pedig jártam a hegyeket. Ezekkel az elektromos sz@rokkal nem jutok dűlőre. Olyan nehéz a bringát tekerni?”
  • 3. leontinus 2009. július 14. 23:49
    „Ezzel én is így voltam levegővételileg. De gyorsan találtam magamnak olyan biciklit, amit most már 12 éve nyűvök, és nem került egy havi fizetésbe. Aki ezekbe a boltokba elmegy, nézzen meg egy alsókategóriás biciklit is(<30eFt). Megteszi az. Attól, hogy a bicikliboltos nem tekinti embernek azt, akinek 100eFt alatti járgánya van (alapfelszerelés), attól még nem dől össze a világ. Ő ebből él, és ez a lenézősdi a marketing stratégiája. Emberek! Először azt nézzétek meg, mire kell a kerékpár, utána vegyetek csak drágábbat, ha az indokolt.”
  • 2. KolompárRómeó 2009. július 14. 18:57
    „Ja! És Szegeden egy 40-50 éves rozsdás sz@rral járok. Amikor otthon dolgoztam, szintén tökéletesen megfelelt a mindennapos munkábajárása.”
  • 1. KolompárRómeó 2009. július 14. 18:55
    „Gratulálok. Mi a faxnak teleszkópos bicikli százezrekért? Ez már becsomagolja magát, elköszön és hazamegy?

    Elfogadom, van, akinek olyan kell, megteheti, stb. De nem okvetlen szükséges.

    Tavaly május eleje óta egy használtan 195 EUR-ért vásárolt biciklibe 6ezer km-t nyomtam bele (munkába járás, napi 25 km). 2 defekt, lánccsere, pár javítás. Kb. másik 150-200 EUR (de nincs buszozás napi 5.70-ért, vagy havi 90-ért + hamarabb ott vagyok bárhol). Ennyi. A teleszkópos, 1500 EUR-ba kerülő sem hiszem, hogy jobb eredményt mutatott volna...”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kánikulában 14-16 centit nő a Belvárosi

Szeged - Szombattól egy hónapra kiszorulnak az autósok a szegedi Belvárosi hídról, mert javítják. Tovább olvasom