Délmagyar logó

2016. 12. 06. kedd - Miklós -5°C | 3°C

Szeged-Vásárhely TramTrain: aláírták a megállapodást

Szeged - Megkezdődik a tervezése a Szegedet és Hódmezővásárhelyet összekötő úgynevezett TramTrain villamosvasútnak, amellyel 30 perc alatt el lehet majd eljutni az egyik belvárosból a másikba.
Az erről szóló együttműködési megállapodást pénteken írta alá Szeged polgármestere, Botka László (MSZP) és Hódmezővásárhely polgármestere, Lázár János (Fidesz) Szegeden. A megállapodás értelmében 164,5 millió forintból kezdődik meg a két település belvárosát összekötő TramTrain megtervezése.

Botka László az aláírás előtt tartott közös sajtótájékoztatón elmondta: évtizedek óta konszenzus van a térségben arról, hogy a gazdasági fejlődés beindításához a közlekedési infrastruktúra európai szintre fejlesztése szükséges. Az elmúlt években a közúti infrastruktúrát javították fel, a következő uniós költségvetési ciklusban pedig a villamosközlekedés és az elővárosi közlekedés megvalósítására pályázhatnak. Azért született a két város között az együttműködés, hogy megkezdődjön a fejlesztési elképzelések a kidolgozása.

Fotó: Karnok Csaba
Fotó: Karnok Csaba

A közlekedési operatív program keretében pályázott Hódmezővásárhely-Szeged TramTrain-összeköttetés megvalósíthatóságára. Ezzel párhuzamosan Szeged pályázatot nyújtott be a Makó-Szeged közötti hasonló összeköttetés terveinek elkészítésére is; Szeged erre a célra 143,5 millió forintot, százszázalékos támogatást nyert el.

Lázár János szerint Hódmezővásárhelynek alapvető érdeke, hogy Szeged erős regionális központ legyen, ezért Botka László polgármester és a szegedi közgyűlés minden erre irányuló törekvését támogatják. A jövőben arra kell alapozni az együttműködést, hogy a két város erőit egy irányba használják föl - tette hozzá. „Ezért határozottan szeretném megerősíteni, hogy parlamenti képviselőként, sőt kormánypárti frakcióvezetőként is határozottan támogatom azokat a célokat, amelyeket Botka polgármestertársam Szeged város fejlesztése érdekében megfogalmazott erre a négy esztendőre."

Szeged-Vásárhely TramTrain: aláírták a megállapodást. Fotó: Karnok Csaba (galéria)

Mint kifejtette: Hódmezővásárhely a részletes tanulmányterv megvalósítására - amelyet 2012. március 6-ig kell elkészíteni - 164,5 millió forintos, százszázalékos támogatást nyert. A beruházás az elsődleges számítások szerint tízmilliárd forintos nagyságrendű fejlesztés. Az utazási idő ezzel harminc percre korlátozódik majd a két belváros között. A beruházásnak a szegedi tömegközlekedési fejlesztések adják az egyik pólusát, emellett Szeged és Vásárhely között a vasútvonal felújításával és Hódmezővásárhelyen a városi kötöttpálya kiépítésével jár.

Lázár János szerint a beruházás a tömegközlekedés újraértelmezésének, a közösségi közlekedés újragondolásának fontos mintaprojektje lehet. Ezért, mint mondta, szeretné elérni, hogy 2012-2013-ban a beruházás elnyerje a kormányzat támogatását.

Olvasóink írták

175 hozzászólás
  • 175. jay_és_néma_bob 2011. március 10. 21:43
    „ha sikeres lesz, akkor le a kalappal, ha bebukják, akkor röhögés lesz”
  • 174. csendesen 2011. március 07. 14:13
    „geza ! Dugonics tér. Nem vagy TE olyan nagy ember, hogy így fogalmazz.”
  • 173. SP 2011. március 06. 14:25
    „Nem jó a szemlélet.
    A város vezetésének a saját peremterületeire kellene hogy koncentrálja az anyagi javakat. Számomra is a saját családom az első.”
  • 172. SWIFTMAN 2011. március 06. 13:31
    „Szeged- Vásárhely kocsival 20 perc. Ennyi.”
  • 171. DMagóg 2011. március 06. 12:36
    „170. frakk!
    Most közvetlen járatok vannak Újszeged és a vásárhelyi iparterület között, ami a több ezres átjárót szolgálja ki?”
  • 170. frakk 2011. március 06. 11:31
    „Van sok ismerősöm aki napi rendszerességgel ingázik. Határozottan állítják egyik sem akar Tram -al utazni !!! Aki Vásárhelyen dolgozik, az mind iparterületre jár. No már most ha elindul reggel munkába, Újszegedről átkell jönnie a belvárosba, ott letenné az autóját, hogy átszálljon a Tramra. A tram ha fél óra alatt át is érne Vásárhelyre, akkor is a belvárosból nem tudna mivel eljutni a munkahelyére. Ez az egész közel 1, 5 órájába kerülne, és sokkal kényelmetlenebb. Tehát nem tervezi egyik sem a tramos utazást. EZT JÓ LENNE HA AZ ILLETÉKESEK IS MEGGONDOLNÁK. Kidobott pénz az egész beruházás.!! Egyedül arra lesz jó hogy az új plázába áthozzák a Vásárhelyi forgalmat. Ébresztő , újból nem munkahelyeket készítenek a kis embernek, csak a pályázati pénzek csilingelése erős ismét.”
  • 169. DMagóg 2011. március 06. 11:20
    „Nos, talán a naponta ingázók a megmondhatói a komfortbeli különbségnek. Egy szerény befogadóképességű, kényelmetlen autóbuszra szállni, vagy egy kényelmesebb villamos (vonat) szerelvényen utazni, sokkal kisebb baleseti kockázattal, környezetbarát módon.

    A felszállási idők a díjfizetés és annak ellenőrzési módjától függően is jelentősen rövidíthetők. A járatok gyakorisága, (méret függő) kihasználtsága, ezekből adódóan a pálya kihasználtsága már tanulmányi kategória. A tanyavilágban élők szükségszerű kiszolgálása is.

    A mai Szeged Mars tér és Indóház tér végpontú viszonylatokat jól lefedné a városi közúti forgalom tehermentesítése mellett, bár Tarján és környékének kizárásával. Vásárhelyen már kérdéses és végpontfüggő az előny. Ettől függetlenül szimpatikus gondolat!”
  • 168. SP 2011. március 06. 10:46
    „Igen.
    A vasutat illene korszerűsíteni a viharsarok irányába. Azonos, vagy jobb eredményt lehetne elérni menetidőben.
    Egyértelmű kótyavetye a villamos vonat.

    Ha a külterületi
    Szeged érdekeltségű(!) villamos gyorsforgalmú közlekedés fejlesztése lenne a cél pl. Dorozsmáig építenék ki a villamost.
    Ki lehetne járni oda friss mezőgazdasági árukért a szegedieknek,
    vásárolni nagyker vagy termelői áron(!) szupergyors villamossal. Kiiktatható lenne a termelő és a fogyasztó közti többszörös viszonteladói árrés is.

    Ez kellene a proli lakosságnak,
    olcsó árú beszerzést segítő tömegközlekedés!

    Ipartelepek, munkahelyek gyors elérhetősége is lehetne egyben.”
  • 167. tol 2011. március 06. 10:31
    „Szegednek meg Vasarhelynek a kimenö közuti forgalomateresztökepessege katasztrofa, az algyöi közuti hid ogörög tragedia. Ennyit a vasutrol...”
  • 166. szpalika 2011. március 05. 23:30
    „A vasúti szakaszt kellene és lehetne felújítani némi összegből(fővonali jelenlegi : 120 km/h-ra, vagy én preferálnám a 160 km/h-t, ami előre mutatna), esetlegesen villamosítással. Az engedélyezett pályasebesség pl., 120 km/h, a jármű engedélyezett sebessége 100 km/h, a nagyvasúti 21 km így 12-14 perc alatt megvan népkertig, a városi rész sebességén növelni nem nagyon tudsz.

    A projekt Makói fele az érdekes, hiszen abban is a hidat szeretnék visszatenni.”
  • 165. gubanc 2011. március 05. 22:34
    „Szegeden már nem lesz több sín, csak Vásárhelyen lesz villamos.”
  • 164. florian70 2011. március 05. 21:33
    „Az útttakat kénne már csinálni mert a balkánon nincs ilyen ,elég már ebből a sok sinből.”
  • 163. gubanc 2011. március 05. 21:23
    „151. Frakk! Az iskola nem azért van, hogy marhaságokat tanulj csak meg, hogy műveltnek mutatva magad hülyeségeket ismételgess.”
  • 162. SP 2011. március 05. 21:23
    „Azt hiszem
    visszatérő és megoldatlan probléma, amit fontosabbnak tartok a lakosság a tömegek érdekében a villamosvonatnál az a kullancs és a szúnyog kérdés. Ebben az EU is bénázik.
    Költségvetésbe bevették?”
  • 161. kollerandor 2011. március 05. 20:00
    „http://www.lightrail.nl/TramTrain/tramtrainHU.htm”
  • 160. ferdzso 2011. március 05. 19:56
    „Úgy látom akkor az a "gubanc", nem Te!(Bár , felőlem, akár MKP-s is lehetne, csak ne volna ennyire "elvakult", és ír egyfolytában , "butaságokat", ami már felháborító.)”
  • 159. gubanc 2011. március 05. 19:39
    „Ugyan már ferdzsó! Hát nem látod mit akar. Olyan egyértelmű. Belekötni mindenbe, mert más van hatalmon, nem a Jobbik!”
  • 158. saturnus 2011. március 05. 19:28
    „Én ehez csak gratulálni tudok hátha végre ez lessz a kindulás Mindenkinek Szegedieknek Hódmezővásárhelyieknek és Az egész Csongrádmegye lakossainak,boldogulásához.”
  • 157. strangerrr 2011. március 05. 18:54
    „153. A vasútvonalat használná.... ami "meg van":)
    Egyébként én sem vagyok benne biztos, hogy ez így megéri. De megsúgom, még senki sem tudja amíg ki nem számolják. Erre való ez a bizonyos "a részletes tanulmányterv".

    144. frakk
    Miben is védtem a korrupciót? Csak éppen a valódi korrupció a veszélyes nem az ilyen nokiás amatőrségek.”
  • 156. macs 2011. március 05. 18:54
    „155. korcsmaaros,
    egyszer talán nálunk is véget ér a "rózsák háborúja". Bár az eredeti vagy 30 évig tartott. :-)”
175 hozzászólás
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Megyei közgyűlés: csörték három percben

Átszervezte intézményrendszerét Csongrád megye közgyűlése. Létrehozták a megyei gazdasági központot. Tovább olvasom