Délmagyar logó

2017. 10. 19. csütörtök - Nándor 10°C | 24°C Még több cikk.

Szegedi politikusok, sok gyerekkel

Szeged - Tavasszal születik Botka László és Lugosi Andrea harmadik gyermeke – az első ultrahangvizsgálatok szerint ismét kislány. Bartha László a napokban lesz négyszeres édesapa. Ujhelyi István négy, Szabó László öt gyermeket nevel.
Hamarosan öttagúra bővül Botka László szegedi polgármester családja. Lugosi Andrea tavasszal ad életet harmadik gyermekének, az első ultrahangvizsgálatok szerint egy kislánynak. A nagylányok, a hét és fél éves Zsófia Erzsébet, és a négyéves Veronika Julianna nagyon várják kishúgukat. A legfiatalabb testvérnek is két keresztneve lesz, Botka László elmondta: a kialakult szokás szerint felesége összeírja a lehetőségeket, ő pedig választ.

Szabóéknak öt gyerekük van, de kilencet terveznek. Fotó: Miskloczi Róbert

Egy gyerek, két keresztnév

Nemcsak a nagy család a közös vonás, de úgy tűnik, a kettős keresztnévhez való vonzódás is jellemző politikusainkra. Az Ujhelyi család kivételével mindenki két néven szólíthatja gyermekét, bár Frank Emese elárulta, náluk csak Emese Kincső hallgat mindkét megszólításra. A Szabó fiúk csak az egyik utónevüket szeretik.

Bartha László, Szeged korábbi polgármestere napokon belül négyszeres apukává válik: a kis Soma Kende bármelyik pillanatban megszülethet. Öt nagyobb testvér várja a kisfiút. A 18 éves Zsanett Virág, a 14 éves Kata Fanni az expolgármester előző házasságából születtek. A kétéves Álmos Botond Bosnyákovits Tünde és Bartha László első közös gyermeke. A családhoz tartozik a feleség 14 éves Dorka lánya és 12 esztendős Máté fia is. Összesen tehát hamarosan hat gyermekért vállalok felelősséget – fogalmazott az orvos-politikus. A nagylá-nyok hivatalosan az édesanyjukkal élnek, de sok időt töltenek apjukkal. Amikor megkerestük őket, éppen a Bartha-rezidencián sütöttek palacsintát.

Politikusaink – különösen a fiatalabb generáció – szívesen élnek nagy családban. Ujhelyi István államtitkár négyszeres, Szabó László ellenzéki önkormányzati képviselő ötszörös édesapa. Amikor a „megafamília" előnyeiről érdeklődtünk, a szülők a gyerekzsivajt említették, és azt, hogy a testvérek nevelik, segítik és szórakoztatják egymást.

Ujhelyiéknél valaki mindig szeretgeti a másikat, és sosincs unalom. Fotó: Karnok Csaba

Jót tesz a karriernek?

Lehet, hogy a nagy család jót tesz a politikusi karriernek? Orbán Viktornak és Lévai Anikónak öt gyermeke van: Ráhel, Gáspár, Sára, Róza, Flóra. Gyurcsány Ferenc és Dobrev Klára két közös gyermeke Tamás és Anna, illetve velük él a miniszterelnök előző házasságából született Bálint és Péter.

Szabó László egyébként tizenegyet tervezett, de felesége „hajlott korára való tekintettel" – Frank Emese harmincéves volt az első baba születésekor – engedményt tett: megelégszik kilenccel is. Jelenleg ötnél tartanak: Becse Bendegúz nyolc és fél, László Koppány hét-, Zsombor Nimród hat-, Emese Kincső négyéves, Álmos Kende pedig még nagyon fiatal, csupán héthetes. Irigységet, féltékenységet sosem tapasztaltam köztük – mondta az édesanya.

Az Ujhelyi gyerekek így jönnek sorba: a hétéves Balázs, az ötéves Eszter, a hároméves Emese és az egyéves Enikő. Édesanyjuk, Ujhelyi Vica a sokgyerekes állapotot nagy osztálykiránduláshoz hasonlította, ahol valaki mindig szeretgeti a másikat, és sosincs unalom.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Feketén dolgoztatott a vállalkozó

Szeged - A Szegedi Ítélőtábla kedden hozott jogerős döntést a szentesi építőipari vállalkozó, Bertus… Tovább olvasom