Délmagyar logó

2017. 07. 26. szerda - Anna, Anikó 16°C | 26°C Még több cikk.

Szentmise és ünnepi műsor a dóm 80. születésnapján

Szeged - Ünnepi szentmisével emlékeztek meg a dómban annak 80 évvel ezelőtti felszenteléséről. Az eseményen számos egyházi vezető és közéleti személyiség is részt vett. Itt volt Schmitt Pál köztársasági elnök is.
19:07 Vége az ünnepi műsornak.

19:04 Koltay Gábort, a műsor rendezőjét köszöntötték, majd közösen énekeljük a Himnuszt.

18:57 Az ünnepség zárásaként a Kitörő örömre lelj végre, Magyarország! című számot énekli közösen valamennyi fellépő. Ezután Varga Miklós legnagyobb slágere, az Európa szól.

18:47 Varga Miklós a Kormoránnal a megzenésített Mi atyánkot énekli. Ezután a Himnusztöredék című szám szól. Az ének alatt a szegedi egyesített tánckar táncolt a színpadon.

18:45 Rékasi Károly Wass Albert Volt egyszer egy ember című írását mondja el.

18:40 Miller Zoltán énekel. Székely Áron imáját adja elő.

18:30 Kiss-Rigó László püspök mondja el ünnepi beszédét, amelynek végén imára szólította az egyházmegye tagjait.

Ünnepi műsor a Dóm téren. Fotó: Schmidt Andrea (galéria)

18:27 Pitti Katalin operaénekes lép a színpadra.

18:26 Adjon Isten jó éjszakát! - énekli a 60 tagú színpadi kórus.

18:16 Réthelyi Miklós, a nemzeti erőforrás minisztere a kormány nevében mondja el ünnepi beszédét. Az eső közben szerencsére elállt. "Szeged a magyar kultúra és művelődés hatalmas támasza. (...) A haza mi vagyunk: templomainkkal, egyetemeinkkel, tereinkkel. (...) Amikor a hazát önzetlenül szeretjük, akkor (...) ismerős és ismeretlen honfitársainkat szolgáljuk. (...) Klebelsberg tudta, a kulturális és vallási intézmények ugyanazt a szerepet játsszák, mint a generátorok az iparban: áramot szolgáltatnak a testnek, a szellemnek" - mondta beszédében Réthelyi.

18:10 Ki szívét osztja szét - énekli a Kormorán.

Kormorán: Ki szívét osztja szét

18:02 Szabó Gábor rektor mondja ünnepi beszédét. "Nagyon fontosak a kövek, de a dóm sem az épület miatt fontos. A Dóm tér sem a kövek miatt fontos az egyetem számára. Klebersberg tudta ezt" - mondta a rektor. "Itt az ideje egy negyedik újjászületés felé elindulni. Szeged lehetne a világ tudományos életének egyik központja, s prosperáló nagyvárosa. Úgy gondolom, erre megvannak az esélyeink. (...) 'Nem akarunk mindig félárnyékban ülni (...) pusztulni és tengődni' " - idézte beszéde végén Klebelsberget a rektor.

18:00 Kivételesen nem harangoztak.

17:57 Reményik Sándor Templom és iskola című versét hallgatjuk, miközben egyre jobban esik az eső.

17:52 A Kormorán együttes Én istenem című számát játssza.

Kormorán: Én istenem


17:45
Ezután a dóm történetét, építésének előzményeit adják elő szegedi egyetemisták és határon túli magyar színészek. A szegedi színházat Pataki Ferenc képviseli. Feltűnik a színpadon Rékasi Károly is, aki Kós Károly Kiáltó szó című művéből mond részleteket.

17:40 Kinyílt a dóm kapuja, kivonultak rajta a műsor főszereplői. Csanád egyházmegye 1030-as megalakulásának történetéről hallhatunk ismertetőt.

17:38 Harangszó jelzi a műsor kezdetét. Archív felvételről Latinovits Zoltán szavalja a Szózatot.

Szózat - ahogy Latinovits mondja

17:35 Az eredetileg 17 órára tervezett ünnepi műsor jelentősen csúszik - érthető okokból. Mindenki türelmesen vár arra, hogy elkezdődjön a műsor

17:30 Tele a Dóm tér. A hívek a fogadalmi templomnak minden ajtaja nyitva, mégsem ürült még ki teljesen a dóm. Sajnos csepereg az eső, ez egyelőre nem zavarja a közönséget.

17:17 Orgonaszó mellett, lassan hömpölyögve hagyják el a hívek a dómot.

17:10 A papság kivonulásával véget ért a szentmise. Előtte még Kiss-Rigó László bejelenti, hogy a jövő vasárnap minden katolikus templomban a kolontári iszapkatasztrófa áldozatainak gyűjtenek.

17:04 Újra könyörögnek a hívek. Kiss-Rigó László megkéri Kozma Gábort, a hittudományi főiskola rektorát, hogy adja át a főiskola díjait és elismeréseit. Bolbericz Pál kapja a főiskola Gál Ferenc-díját. A Glattfelder Gyula-díj Anton Konyecsnyij veheti át. Címzetes egyetemi tanári címet adományozott Kifer Istvánnak.

16:55 A papok egyesével ostyát vesznek. Majd a híveknek is megkezdik az ostya osztását.

16:52 Az Isten bárányát éneklik a hívek.

16:51 A Miatyánkat mondják a hívek.

16:47 Kenyérszentelés.

16:45 Imádkozásra szólítja fel a híveket Kiss-Rigó László. - Ide várod jóságos atyai szívvel a zarándoklatát folytató híveket!

Ünnepi mise a dómban. Fotó: Schmidt Andrea (galéria)

16:42 Adakoznak a hívek.

16:37 A kolontári iszapkataszrófa áldozataiért könyörögnek a hívek.

16:35 A Hiszekegyet mondják a hívek.

16:27 Újra Kiss-Rigó László beszél. Elmondta, hamarosan hallani fogják a hívek Dohnányi Ernő, a dóm felszentelésére írt művének részleteit. - Valahogy a mi fülünk számára kevésbé csiklandósak Jézus azon szavai, amelyek szerint, aki felmagasztalja magát, azt megalázzák - kezdte beszédét Kiss-Rigó. A megyés püspök történelmi szemponntból közelít az alázathoz. - Októbert, mi, magyarok, nyugodtan nevezhetjük a vértanúk

Ünnepi mise a dómban. Fotó: Schmidt Andrea (galéria)

hónapjának. (...) Akik egy közösség érdekében vállalnak alázatot, azokat előbb-utóbb felmagasztalják. Gondoljunk például az aradi vértanúkra, akik (...) hősiesen vállaták a halált. (...) vagy gondoljunk 1956 hőseire, akik haláluk után is nagyon sok megaláztatást viseltek el, de ma már nyilvánosan feltekinthetünk rájuk. (...) Ilyen megközelítésből valóban igaznak tűnik Jézus mondása, hogy (...) "előbb-utóbb megdicsőül az, aki a társaiért áldozatot hoz." (...) de nemcsak vértanúink vannak, hanem "fehér" tanúk is. Elég, ha csak végigtekintünk az elmúlt 80 évre. Gondoljunk egy Széchenyi, egy Rákóczira, Mindszenty bíborosra vagy éppen Klebelsbergre, (...) akik mindnyájan értékeket hoztak létre - mondta a megyés püspök.

16:25 Evangélium Szent Lukács könyvéből. "Két ember ment fel a templomba imádkozni, az egyik farizeus volt, a másik vámos. (...) Istenem légy irgalmas nekem bűnösnek! Mondom nektek ez (a vámos - a szerk.) megigazulva ment haza. (...) ezek az evangélium igéi."

16:23 Szent Pál apostol Timóteusnak írt második leveléből hallgatnak szent leckét a hívek. "Első védekezésem alkalmával senki nem állt pártomra, mindenki cserben hagyott (...) Megmenekültem az oroszlán torkából, őt az Úr ezután is megszabadít minden gonosz cselekvéstől (...) Ez az Isten igéje." Halleluja! - éneklik felállva a hívek.

Ünnepi mise a dómban. Fotó: Schmidt Andrea (galéria)

16:21 A dóm kórusáé és az orgonistáé a főszerep: csodálatosan adják elő az egyházi énekeket.

16:17 Majd egy olvasmányt hallgatnak meg a hívek Sirák fia könyvéből. "A nyomorgók jajszava áthatol a felhőkön és nem csendesül, míg el nem éri célját" - hallgatták a hívek.

16:16 Kiss-Rigó újra könyörgésre szólítja fel a híveket.

16:12 A megyés püspök könyörgése után az Uram irgalmazz!-t éneklik a hívek.

16:09 A református egyház üdvözletét Kiss-Rigó László olvassa föl, mert Bölcskei Gusztáv nem tudott eljönni. "Boldog az az ember, aki benned bízik!" - üzente Bölcskei, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke.

16:08 Kurtág György, a bács-kiskuni és csongrádi evangélikus nevében köszönti a megjelenteket. Mint mondta, Isten oda önti áldását, ahol vágynak rá. Majd Pál apostolt idézte.

Ünnepi mise a dómban. Fotó: Schmidt Andrea (galéria)

16:04 Kiss-Rigó László menete, lassan, méltóságteljesen vonult be a dómba. "Az Atya, a fiú és a Szentlélek nevében!" Ámen! - válaszolta a tömeg Kiss-Rigónak, aki ezután köszöntötte az államfőt és valamennyi megjelent állami és önkormányzati szerv vezetőjét, képviselőjét, a testvéregyházak képviselőit.

16:03 Kezdődik a 80 éves dóm tiszteletére celebrált ünnepi mise.

15:57 Szórványos taps köszönti Szeged polgármesterét, Botka Lászlót és az egyetem rektorát, Szabó Gábort. Természetesen a városi közgyűlés valamennyi pártja képviselteti magát, de itt van Schmitt Pál köztársasági elnök is.

15:55 Talpig hófehérben vonulnak be a papok a főoltár elé.

15:51 Csak jönnek és jönnek a hívők. Pedig amikor fél négy körül megérkeztem már akkor is tele volt a fogadalmi templom. Hozzám hasonlóan mások is felfedezték, hogy a kegytárgyboltnál még van hely, és viszonlyag jó a "kilátás" is. Minden szabad ülőalkalmatosság elkelt.

15:45 A zsúfolásig telt szegedi dómból köszöntöm önöket! A Szent Demeter Kegytárgybolt mellől egy püspöki székben ülve közvetítem az eseményeket. Mindenki lélegzetvisszafojtva várja Kiss-Rigó László megyés psüpök miséjét.

Korábban írtuk:

A dóm felszentelésének jubileumán, vasárnap délután 4 órakor ünnepi misét celebrál Kiss Rigó László szeged-csanádi megyés püspök. Utána 5 órakor a téren emlékműsor kezdődik Emeld föl szívedet, nemzetem! címmel. Koltay Gábor rendezésében a műsor a székesegyház és az ország történelméből elevenít fel pillanatokat neves előadóművészek – Pitti Katalin, Miller Zoltán, Rékasi Károly, Varga Miklós, hangfelvételről Latinovits Zoltán –, határon túli színészek, a Kormorán együttes, 60 tagú kórus, 80 tagú tánckar és 100 szegedi egyetemista közreműködésével.

Fotó: delmagyar.hu
Misét és emlékműsort kap ajándékba
a 80 éve felszentelt fogadalmi templom. Fotó: delmagyar.hu

Olvasóink írták

29 hozzászólás
12
  • 29. ava44 2010. október 25. 20:28
    „Horhty-t még ciki említeni, de a behajtási népbiztos elvtársnak már van szobra Szegeden.”
  • 28. GreatWhiteShark 2010. október 25. 19:07
    „Ma is voltam a Dóm téren. Nagy buli lehetett tegnap, csak a szemét mennyiségéből ítélve. Nem úgy van, hogy buli után takarítani is kell? Vagy az a házigazda dolga? Na, szegény, öreg Dóm! Tegnap téged ünnepeltek, ma szépen takaríts fel az úri közönség után!”
  • 27. saispas 2010. október 25. 18:15
    „26. hozzászólás Samy 2010.10.25. 17:31

    Samy, sajnálom, hogy ki kell ábrándítsalak: a 75. évfordulót is az egyházmegye ill. a Dómplébánia szervezte.”
  • 26. Samy 2010. október 25. 17:31
    „Én ott voltam a 75 évesen...akkor nem volt ott egy mostani " igaz magyar hívő" ...egyet nem értek,hogy kerül ide Horty? és a papok politizálása?
    Akkor azt sem tudja senki,hogy a 75 éves évfordulót Botka szervezte és nem volt ekkora párt hűhó belőle csinálva hanem a hívők megemlékeztek és Erdős bíboros cerebrálta misét...emberek egyszer valamiből nem lehetne az utálkozást kihagyni és a politikát? Legalább a vallásból...”
  • 25. fefeegy 2010. október 25. 16:41
    „Már ezért az egy napért is jó, érdemes szegedinek lenni! Lassan egy évtizede minden nap látom ezt a csodálatos épület-együttest, és a csodálkozástól elakad a szavam. Gyönyörü!!! Meg tudnánk ezt ma alkotni???”
  • 24. kadnarv 2010. október 25. 16:40
    „Olyan ünneplésben-megemlékezésben lehetett részünk,hogy aki ott volt érezte, egységben a nemzet!Művészek Kassáról, Szabadkáról, Temesvárról, Budapestről és ketten képviselték Szegedet!A Székely himnuszt pedig a közönség kezdeményezte!Gratulálok!”
  • 23. Gazficko 2010. október 25. 12:36
    „És ilyen hosszan mikor ir a DM hogy ezen a napon lett 80 éves a Rókusi I. számú Általános Iskola????

    Október 22-én megjelent egy cikk de az sz@rt sem ér. Szeretném ha ehhez a cikkhez hasonlóan irnának a suliról is. ( összefoglalva hogy milyen dolgok történtek az iskola életében az elmúlt 80 évben, stb. + képekkel mellékelni)

    Vagy esetleg én csináljam meg???”
  • 22. theseus 2010. október 25. 11:34
    „Érdekes volt olvasni az online tudósítást. Az látszik, hogy a vallási kérdésekben tájékozatlan a szerzője, de az igyekezet dicséretes. Bár az ünnepi műsor első fele r. kat. szentmise volt, az évforduló politikai, kulturális esemény és történelmi megemlékezés is volt egyben. Azt nem is lehet elvárni, hogy minden megjelent - így a tudósító - vallását gyakorló római katolikus hívő vagy teológus legyen.

    20 évvel ezelőttig a Dómról legfeljebb mint műemlékről, turista látványosságról írhattak e lapban is. Ehhez képest - meg az előző 8 éves kormányzat egyházellenességét tekintve - komoly előrelépés maga az ünnepség ténye és az arról szóló tudósítás is. Volt olyan időszak is, amikor titkos ügynökök figyelték a templomba járókat, és a misére járás valóban komoly áldozatot jelentett.

    Az is tény, hogy mást jelentett a templom a szegedieknek 1880-ban, 1930-ban, 1950-ben, és megint mást most.
    Bizonyára szép lenne, ha más vasárnapokon is tele lenne a katedrális hívekkel, de az is tény, hogy más templom is van Szegeden, és más vallások is, továbbá a vallásosság sem elvárt dolog manapság - ahogy szerencsére már nem is tiltott.”
  • 21. cselac 2010. október 25. 09:56
    „És, mi lett a végeredmény GSzL? Siralmas egy fociközvetítést...”
  • 20. sling 2010. október 25. 08:39
    „Én akkor lettem volna kiváncsi botka fejére, amikor a 2006-os események lettek megemlítve.
    És most kedves szoci kommentelők ne gyertek azzal hogy a papok politizálnak, mert az elhangzott beszédben igaz meg lett említve, de nem politizált senki!
    Aki nem volt ott, az most ne pofázzon bele, jó?
    CID! Hogy te mekkora pa...szt vagy! Azt sem tudod mit jelent a könyörgés, és ilyeneket irogatsz.
    Ennyi hitetlen embert!
    HORVATHI! Miért kellett volna Horty nevét emlegetni? Klebelsberg volt Szeged város képviselője, mentora, nem Horthy.

    És annak aki sóvárog a rókusi iskola miatt! A tegnapi ünnepséget az Egyházmegye szervezte. Kérdezzétek botkát, ő mit szervezett (akár tegnap, akár ma).”
  • 19. magyarock1 2010. október 25. 08:12
    „Szép volt az ünnepség.Kár hogy nem láttam botka fejét vörösödni a Horthy-filmbejátszás alatt, és a Székely Himnusz éneklése alatt.”
  • 18. horvathi 2010. október 25. 05:57
    „Az ünnepi beszédekből nagyon hiányoltam, hogy egyik felszólaló sem ejtette ki Horthy Miklós nevét, csak Klebelsberg Kunóét.

    Pedig Klebelsberg Kunó hatalmas művét nem alkothatta volna meg Szegeden (sem), ha nem áll mögötte Horthy Miklós és az akkori Magyarország teljes vezetése.”
  • 17. CID. 2010. október 25. 04:57
    „16:37 A kolontári iszapkataszrófa áldozataiért könyörögnek a hívek.
    elötte kellett volna a gátat megépiteni...”
  • 16. Mignon 2010. október 25. 02:29
    „Nekem, a szegedi
    Dom nem is Dom.

    Sem, nem "Fogadalmi templom".

    Nekem, az eletem, fiatalkorom egy resze...!

    Egy darab belölem...!”
  • 15. Jedikard 2010. október 25. 01:17
    „Lehet nézelődni további képek http://img258.imageshack.us/g/img1122r.jpg/”
  • 14. na_mit_talaltam 2010. október 25. 00:07
    „Isten, s az ő fia ma is csak az oltárnál jelent meg. Máshol csak az eseményre idecsődült tömeget láthattunk. De nyilván így van ez jól, kerek évforduló ritkán van. Hétközvasárnap pedig kong a Fogadalmi templom az ürességtől, a notabilitások meg máshol töltik drága idejüket, ki székesfővárosunkban, ki a Torony alatt. De nyilván így van ez jól, meg kell tisztelni az évfordulót. A meghittség, az áhítat, a csend, a bensőségesség nem kapott helyett a padsorokban. De nyilván így van ez jól, meg kel jelenni annak, aki idevalónak gondolja magát.
    De nyilván így van ez jól...
    DE!!! Dicső eleink, az építtetők és az építők nem csak évfordulókon, nem csak jeles eseményekkor mutogatták magukat isten házában! Nem csak akkor adakoztak, amikor ezt kamerák kereszttüze rögzítette. Nem tisztem ítélni, nem tisztem ítéltetni. Mindenki számoljon el saját lelkiismeretével, aki az első 10 sorban pompázott!! Klebesberg Kunó szellemisége ma sírboltjában maradt... ámen!”
  • 13. Mignon 2010. október 24. 23:29
    „moderálva saját kérésre”
  • 12. Lugas6 2010. október 24. 23:14
    „Kedves G. László "16:55 A papok egyesével ostyát vesznek. Majd a híveknek is megkezdik az ostya osztását."
    Helyesebben; A papok egyesével áldoznak. Majd megkezdődik a hívek áldoztatása.”
  • 11. Mignon 2010. október 24. 21:56
    „moderálva saját kérésre”
  • 10. franzvon 2010. október 24. 21:10
    „Berúgtatok vazze?
    Tiszteljétek az istent!
    Mer´ ha nem hát közétek csörrent!!!!!!!!!:)))”
29 hozzászólás
12

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kis szegedi poptörténelem - a slágergyárosok

Szeged zenei életével foglalkozó sorozatunk első részében öt olyan zenekart veszünk górcső alá, akiket a kereskedelmi televíziók és rádiók is előszeretettel játszottak. Tovább olvasom