Délmagyar logó

2017. 01. 21. szombat - Ágnes -11°C | 0°C Még több cikk.

Szilveszteri szokások és babonák

Szeged - Lencse, pezsgő és malachús: a legtöbb ember ezekkel a az ételekkel kezdi az újévet. Még azok is ezt fogyasztják, akik nem nagyon hisznek a babonákban.
Ne együnk szárnyast újévkor, mert a baromfi hátrakaparja a szerencsénket, a disznó viszont előretúrja azt. Éjfélkor pezsgővel koccintsunk, és lencsét együnk, hogy az új év jóléttel teljen, és soha ne ürüljön ki a pénztárcánk – ezek azok a babonák és szokások, amelyekhez a legtöbb ember igyekszik ragaszkodni az új év első napján.

Jakab Tamás színész nem hisz ezekben, de önkéntelenül is megtart belőlük néhányat. – Az újévet pezsgővel köszöntjük, másnap pedig lencsefőzelék és korhelyleves lesz az asztalon. Baromfit nem eszünk, bár nem hinném, hogy szerencsétlen lenne tőle a következő év – magyarázta a színész. Azt is elmondta, hogy nem tesz újévi fogadalmat. – Egyszer már tettem, és nem sikerült betartanom. Hogy mi volt az? Nem árulom el, mert túlságosan személyes.

A malac szerencsét hoz – ezért a Fehértói Halászcsárdában is minden szilveszterkor feltálalják. Fotó: Schmidt Andrea
A malac szerencsét hoz – ezért a Fehértói Halászcsárdában is minden szilveszterkor feltálalják.
Fotó: Schmidt Andrea

– Ügyeletes leszek újévkor, és hallottam már, hogy azt fogja csinálni az ember egész évben, amit az első napon. Ezért remélem, hogy nem lesz annyi munkám. Megpróbálok majd olyan dolgokra is koncentrálni, amelyekkel el szeretném tölteni az következő 365 napot. Ilyen az olvasás. Mivel nem szeretem a disznóhúst, valószínűleg lencsét fogok enni. Nem gondolom, hogy nagy gazdagságot hozna ez az étel, de mit veszíthetek vele? – kérdezte Tuczakov Szilvána. A rendőrségi szóvivő saját magát közepesen babonásnak tartja.

– Ugyanakkor 13-án érettségiztem, 13-án szereztem meg a jogosítványomat, és egy nehéz vizsga előtt otthon felejtettem az indexemet. Vissza kellett mennem érte, pedig a babona szerint az is szerencsétlenséget hoz. Végül 4-est kaptam – magyarázta a rendőr őrnagy, hogy néha a baljósnak hitt dolgokból is kisülhet valami jó.
Kovácsné Vadászi Erika, a szegedi önkormányzati városőrség igazgatója minden további nélkül eszik baromfit és halat – ami a babona szerint elúszik a szerencsénkkel – az újév első napján. – Hal most is kerül majd az asztalra. Ebből is látszik, hogy nem vagyok babonás, és semmilyen szilveszteri szokást nem tartok be. Talán a lencse az egyetlen, amivel néha kivételt teszek, de az sem hozott egyszer sem gazdagságot – mondta Vadászi Erika.

Olvasóink írták

  • 1. Monie65 2010. december 31. 16:17
    „Úgy alakult, hogy az idei évet nem pezsgővel üdvözöltük párommal. Visszatekintve erre az évre, lehet h babonás leszek??”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Túl vagyunk a leghidegebb éjszakán

Egyre nagyobb területeket önt el a belvíz a megyében, a napokban enyhülés súlyosbítja a helyzetet. Tovább olvasom