Délmagyar logó

2017. 03. 26. vasárnap - Emánuel 5°C | 10°C Még több cikk.

Szombaton egy hónapra lezárják a Belvárosi hidat

Szeged - A felújítás miatt szombaton nulla órától lezárják a Belvárosi hidat, kitiltják az autósokat a régi tiszai átkelőről. Kezdődik a rémálom, amely augusztus 18-áig tart. Zöld utat csak a buszok és a trolik, valamint a gyalogosok és a biciklisek kapnak. Később 9 napra még a tömegközlekedést is elterelik.
Július 18-ától augusztus 18-áig hol félpályás, hol teljes hídzár lesz a szegedi Belvárosi hídon. A bő egy hónap során az elavult dilatációs elemeket cseréli ki a Betonplasztika Kft. A nyár kellős közepén óriási dugókkal kell majd számolni, főleg a Románia felől érkezők és az Újszegeden élők számára válik rémálommá a közlekedés.

A részleges hídzár azt jelenti, hogy a tömegközlekedés járművei, a gyalogosok és a biciklisek áthajthatnak majd a hídon, félpályás útlezárások mellett – mondta Molnár László, a polgármesteri hivatal városüzemeltetési irodájának vezetője.

De lesz teljes hídzár is, amikor minden járművet kitiltanak: ez augusztus 1-jén nulla órától augusztus 9-én éjfélig tart majd. Bő egy hétről van szó a nyári idegenforgalmi szezonban, szombati naptól a következő hét vasárnapjáig. Gyógyír a sebekre, hogy a gyalogosokat és a bicikliseket még ekkor is átengedik az építők.

Szombaton egy hónapra lezárják a Belvárosi hidat. DM-grafika
Szombaton egy hónapra lezárják a Belvárosi hidat.
DM-grafika

Nagy falat a Belvárosi híd dilatációs elemeinek cseréje, és a szegediek már most félelemmel tekintenek az előttük álló egy hónap elé. Az előkészületeket megkezdték, most állítják fel a figyelemfelhívó, valamint a terelőutat jelző táblákat, amelyekről a „fekete zsákot" péntek éjjel, az utolsó percekben veszik le. Ekkor festik fel az új útburkolati jeleket is. A kivitelező viszont csak a szombat reggel 6 órai munkakezdésre, az „első aszfaltvágáshoz" vonul fel gépekkel, felszerelésekkel.

A felújítás miatt szombaton nulla órától lezárják a Belvárosi hidat. Fotó: Schmidt Andrea
A felújítás miatt szombaton nulla órától lezárják a Belvárosi hidat.
Fotó: Schmidt Andrea

Teljes hídzár idején

Az 5-ös és a 7-es trolibusz helyett a Bartók tértől pótlóbuszok járnak majd a Bertalan hídon keresztül a teljes hídzár idején. A 2, 60, 60Y, 70 és 71 jelzésű autóbusz is az új hidat használja.

10 ponton állnak majd sárga, a Belvárosi híd lezárva! feliratú, egy áthúzott hidat ábrázoló táblák: a szegedi oldalon a nagykörút és a bejövő sugárutak (plusz Gogol–Török utca) kereszteződése előtt és Újszegeden, a Temesvári körút 3 nagy csomópontjában.

7 terelési pont lesz, amelyeknél sárga nyilak vezetik az autóst a Bertalan híd felé: a szegedi oldalon a régi hídfőnél, a Dózsa György utca–Tisza Lajos körút, a József Attila–, valamint a Szilléri sugárút–nagykörút kereszteződésben, Újszegeden szintén a régi hídfőnél, a Temesvári körúton pedig 2 helyen: a sportcsarnoknál és a Népkert soron.

Mi romlott el a hídon?

Az öreg hídon tönkrementek a hőtágulást kiküszöbölő dilatációs elemek. A mostaniak közül 2 dilatációt megszüntetnek, 3-at pedig kicserélnek. A munkát a tulajdonos, a város rendelte meg, a felújítás nettó 70 millió forintba kerül.

Olvasóink írták

78 hozzászólás
  • 78. ojack 2009. július 22. 10:56
    „Botka elvtársék megint nagyot alkottak!!!!Nem lehetett volna megvárni,míg elkészül a Szegedt elkerülő út,hisz azt már 3 éve szajkozzák,hogy 2010-re elkészűl.Szervezés,azt hiszem ez a szó hiányzik a szótárukból!!!!!!!!!!!!!!!!”
  • 77. ValakiAki 2009. július 18. 20:30
    „És még annyit h Szegeden ezerszer jobb a tömegközlekedés mint az ország többi városában(szerintem) és még buszozni vagy akár trolira is fellehet ülni ilyenkor aki lusta biciklizni...”
  • 76. ValakiAki 2009. július 18. 20:28
    „az a vicces h néhányan ki nem szállnának a kocsijukból és nem ülnének fel a biciklire még arra az egy hónapra se bírnák ki h 10 perceel hamarabb kellene elindulniuk....”
  • 75. man 2009. július 18. 20:16
    „76:
    Most a dugó zavar, vagy az hogy valaki újszegedi?”
  • 74. vuk 2009. július 18. 20:10
    „72. hozzászólás 9349779 2009.07.18. 18:47

    Mondjuk el lehet indulni idoben, vagy esetleg a hidon at is lehet SETALNI (tudom furan hangzik, de van ilyen kozlekedesi modszer is, regebben nepszeru volt). A hidig kocsival, utana seta. erted. Esetleg lehet buszozni (jaj, meg ne sertsek valami sznob ujszegedit). De mondjuk netan biciklizni (viccelsz? szegenyek sportja!).
    Hiszti helyett javaslom.”
  • 73. dean23 2009. július 18. 19:29
    „72.
    Na még a hídi vásár egy felesleges b.......mság! A rakparton is parádézhatnának a káoszokozás helyett!
    Az M43 remélem azért beváltja a hozzá fűzött reményeket.”
  • 72. TUTI 2009. július 18. 19:00
    „3. HID!!!”
  • 71. Adrien21 2009. július 18. 18:20
    „Délután 3 körül Szillériről nem lehetett kikanyarodni balra a hídra, mert beállt a forgalom a körúton,lámpa ide, lámpa oda. A hídon átmenni 15 perc volt. :-( Kamion stop van és a szegediek nagy része nem volt az utcán. Borzalom mi lesz hétfőtől!!!!”
  • 70. TUTI 2009. július 18. 18:12
    „BEallt a forgalom a rendorseg szerint! Szoval ako meg sem javult!!! ;) Ki hitte volna...”
  • 69. dean23 2009. július 18. 17:04
    „67.
    Jé tényleg! :D”
  • 68. man 2009. július 18. 16:44
    „:) szegedi fejlesztés a torlódások megszüntetésére :) időhurok :)”
  • 67. vuk 2009. július 18. 16:34
    „Szombat van az nem baj?”
  • 66. dean23 2009. július 18. 16:08
    „8 perc alatt értem át az újhídon! Vasárnap kora délután! Ááh! :S”
  • 65. man 2009. július 18. 16:03
    „Ha már arról beszéltünk, hogy gyorsabb lesz-e a tömegközlekedés, hát az újhídon át biztos nem... Az újszegedi oldalon a lámpa annyira megfogja a sort, hogy annak a vége bőven szegeden van... A távolsági buszoknak és a 84-esnek kb +10-20 perceket saccolok menetidőben...”
  • 64. TUTI 2009. július 18. 14:38
    „A 4-es metrorol volgyhidrol kozlekedesi szakemberek tucatjai mondjak folytonosan, hogy
    felesleges ineffektiv beruhazasok! Sok kicsi sokra megy! Csak a metrobol penzekbol 7-8 vedeki nagyvaros komplett kozlekedese megujolhatna! Leni! Ebben pozitv elem. Sokra vihetnenk, ha nem a parpolitika nem vakitan el egyeseket! Pl teged! Bocsika!”
  • 63. tzrtz 2009. július 18. 14:14
    „Hát igen, a 3., nagy körutat igazi körúttá tevő, Bési körút folytatásaként létrejövendő híd tényleg marha jó lenne. Már rég meg kellett volna csinálni. Olyan pótcselekvések helyett, mint lovasszobor ide--oda tologatása, ismerősöknek való ingatlanátjátszás, óvodák bezárása kaszinók nyitása érdekében pl. próbálkozhatott volna Botka elvtársunk Fletónál, hogy az idegbajos völgyzáróhíd meg a dél-dunántúli dombalagút marhaság helyett/mellett a pénz töredékéből csináljanak egy jó kis hidat Szegedre. De hát ez úgy látszik még várat magára egy jó 40 évet...”
  • 62. Léni 2009. július 18. 13:19
    „56. Tuti! Az egészséges kritikába nem csak a negativ /ebben az esetben itt 99%/ a pozitiv észrevételek is
    beletartoznak. Ez mostanság ugyan főbenjáró bűnnek számit és abszolut szokatlan, mert csak az ellenkezője
    működik az országban már hét éve! Most is azt mondom, ha Szeged egy élhetetlen város, ki kell próbálni
    máshol!”
  • 61. man 2009. július 18. 12:22
    „59!
    magyart nem mondok mert nem ver földhöz hogy a 300 forintos jegyért egy majdnem széteső buszon még halláskárosodást is kapok...
    A külföldieket meg nem sorolom fel...”
  • 60. TUTI 2009. július 18. 12:16
    „Zsolt! En mondok egy jo celt! 3-ik vagy alsovarosi hid!
    Azon atmehetne troli, az 5-os hosszabitasa es a busz is a fuveszkert fele.
    DE lehet a vonatkozledesnek is maradna hely rajta, akkor Eu-s penzt is kapna ra a varos!
    Es nyilvan a biciklisek, gyalogosok is hasznalhatnak!
    Messze olcsobb lenne mint pl a Margit ujitasa, bocs de ez forog most szajon.
    Amikor meg arrol van szo, hogy a belvarosit fel kell ujitani, akkor alternitivat tudna nyujtani, kulonosne a biciklisek akik a ket hid kozott egyszereun gyorsan tudnanak kozlekedni.
    Te mit gondolsz errol? jo lenne? vagy mar van egy hatastanulmany, hogy nem eri meg???
    Hatastanulmannyal peldaul optimalizaltak-e a 43-as elkerulo ut es Kossuth sgt-VasarhalyiPal korforgo elkeszitesenek idopontjait??? Nyilvan nem!”
  • 59. Zsoltee0716 2009. július 18. 11:12
    „Man!
    "Amúgy nagyon rá vagytok akadva erre az autó dologra, pedig én örülnék a legjobban ha a városnak normális tömegközlekedése lenne... Szeretek tömegközlekedni, csak nem szegeden, mert nem érzem hogy szolgáltatást kapok a pénzemért..."

    Hát akkor hol szeretsz tömeg. közlekedni? Esetleg egy magyar várost mondj(ami nagyságrendileg majdnem akkora legyen mint Szeged)
    Esetleg egy külföldi város!

    Te hogyan tennéd jobbá Szeged tömegközlekedését ill. milyen szolgáltatás szeretnél.(olyat mondj amibe SZMJV pénzt ad rá).”
78 hozzászólás
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A szegedi Titanic - búcsú a Szőke Tisza hajótól?

Szeged - A Szőke Tisza egykor Szeged belvárosának egyik látványossága volt. Ma a tápéi kikőtőben roskadozik. Tovább olvasom