Délmagyar logó

2018. 02. 21. szerda - Eleonóra 0°C | 4°C Még több cikk.

Szünidőben még gyengébben fűtenek

Csongrád megye - Szénszünetet ugyan csak az egyetemi fenntartású Ságvári Endre Gyakorló Gimnáziumban rendelnek el a téli szünidőre, minden általunk megkérdezett általános és középiskolában takarékoskodnak. Hétvégére és a szünidőre lecsavarják a fűtést.

– Mivel a Ságvári Endre Gyakorló Gimnázium is egyetemi fenntartású intézmény, így a „szénszünet" itt is érvényes. A Szentháromság utcai épület december 23-ától január 2-áig zárva tart – tudtuk meg Dobi János igazgatótól. Korábban megírtuk: 40–60 millió forintot próbál úgy megspórolni energiaköltségeiből a Szegedi Tudományegyetem, hogy „szénszünetet" rendel el a decemberi ünnepek közötti négy munkanapon. Azért kényszerül erre a megoldásra, mert kormánydöntés nyomán az intézmény állami támogatásából idén több mint 2 milliárd forintot zárolt a fenntartó, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium. Az így elvont pénz pótlásának egyik módszere az energiatakarékosság.

Ha szénszünetet nem is rendelnek el, az általunk kérdezett általános és középiskolák mindegyikében próbálnak spórolni a fűtésszámlán. Hétvégente és a téli szünetben takaréklángon fűtenek a Radnóti Miklós Kísérleti Gimnáziumban – tudtuk meg Gál Béla igazgatótól. Az Alsóvárosi Általános Iskolában beprogramozzák a rendszert, amely hétvégeken magától alacsonyabb hőfokon működik. Nyílászárócserével még többet megtakaríthatnának. Pályáztak is, de egyelőre nem nyertek pénzt a felújításra. A Tarjáni Két Tannyelvű Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézményben azonban a közelmúltban cserélték ki a nyílászárók 15 százalékát. A panelszerkezetes épület külső burkolást is igényelne a tökéletes hőszigeteléshez.

– Uniós pályázaton nyert pénzből, közel 50 millió forintból végeztünk energetikai korszerűsítést az épületen – mondta el lapunknak Tóthné Lengyel Mária. A Dózsa György Általános Iskola igazgatójától megtudtuk: a földszinten és az első emeleten az ablakokat cserélték ki, és új kazánt vásároltak, így idén már jelentős megtakarításra számítanak.

– A Nevelési-Oktatási Intézmények Gazdasági Szolgálata (NGSZ) jogkörébe tartozó intézményekben – 50 óvoda, 21 általános iskola, 23 középiskola, 6 kollégium, 7 művelődési ház és 12 telephely – az energiatakarékossági feladatokat szabályzat írja elő – tudtuk meg Kardos Kálmántól. Az NGSZ igazgatója elmondta: meghatározzák például az iskolák tantermeiben a minimális és maximális hőmérsékletet, a tanítási időn kívül csökkentett hőmérsékletet, a szellőztetés szabályait. A takarékoskodás fontos, hiszen a pedagógusok bére után az épületek energetikai működtetése a legmagasabb tétel az oktatási költségvetésben.

15 százalékot spórolnak

A szegedi önkormányzat ebben az évben az iskolák és óvodák fűtésére, világítására, víz- és szennyvízellátására valamivel több mint 900 millió forintot költ. Az összes energiaköltség 55 százaléka a fűtés. Mivel ennek mértéke a hőszigetelésen is múlik, az NGSZ igyekszik minél több intézményben korszerűsíteni az energiapazarló nyílászárókat. Az elmúlt 3 évben 316 nyílászárót cseréltek ki, és közel 3000 négyzetméter lapostetőt szigeteltek le. A Szemünk fénye program során a világítótesteket is korszerűsítették: 5536 energiatakarékos lámpatestet szereltek fel. Uniós pályázatból újult meg többek között a Béke utcai és a Tisza-parti Általános Iskola, a Tisza-parti Óvoda vagy a szőregi Kossuth Lajos Általános Iskola is. Ezekben az intézményekben a hőszigetelt nyílászárókkal, a korszerű fűtőberendezésekkel, az oldalfalak hőszigetelésével 15 százalékkal csökkent a felhasznált gázenergia mennyisége az előző évekhez képest.

Csak az ügyeletes ne fagyjon meg

A vásárhelyi Németh László Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda a téli szünet alatt csak egy irodában nem veszi lejjebb a fűtést: ahol az ügyeletes tartózkodik. A Klauzál Gábor Általános Iskolában és Óvodában csak arra figyelnek, hogy ne fagyjon le a rendszer. A Kertvárosi Katolikus Általános Iskolában is fagyvédelmi üzemmódban „duruzsol" a kazán. Az alapítvány által működtetett Táltos Általános Iskolában a téli szünetben 15–18 fokos a tantermek, irodák hőmérséklete, tanítási időben 22 fokos. Csongrádon, Szentesen sincs egyéb takarékoskodási lehetőség a téli szünetben: a hőmérsékletet minimálisra csökkentik, és ilyenkor nem is adják ki bérbe a termeiket. Makón a legnagyobb oktatási intézmény a Makói Általános Iskola, amely tagintézményeivel magában foglalja az összes korábbi önkormányzati általános iskolát. Az igazgató, Almási Pál azt mondta, a téli szünet idejére az épületekben alacsonyabb hőmérsékletet biztosító temperáló fűtés lesz. Ez 2 épület esetében komoly megtakarítást jelent – a többi, távfűtéssel ellátott épület esetében azonban ez eddig nem sokat számított.

Olvasóink írták

  • 2. papika56 2011. december 06. 10:23
    „Milyen jó, hogy ilyen jó idő van. Még éjjelre se hül le + 6 fok alá. Nappal meg + 14 fok. TARTSON ki még pár hónapig ez a jó idő !!!”
  • 1. tuti 2011. december 06. 08:02
    „A közintézmények fűtésének napokra, hetekre történő teljes leállítása (szénszünet) nem túl energia takarékos intézkedés. Mire visszaáll a kívánt hőmérséklet a tanítás megkezdésére, napokig kell fűteni az épületet.
    Az önkormányzati iskolák többségében automata hőszabályozóval oldják meg a dolgot, de nem áll le a rendszer, csak csökkentett üzemmódban van. Évek óta megy ez így, s kimutatható a takarékosság. A szigeteléssel még több lesz a megtakarítás, de az ablakok cseréjével is szépen haladnak.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nemcsak csokit hozhat a Télapó! Gőzölős vasalót nyerhet ma az Ajándékosztásban!

Ha december, akkor karácsonyi ajándékosztás a delmagyar.hu-n. Idén sincs ez másképp. Jöjjön, játsszon, nyerjen minden nap! Tovább olvasom