Délmagyar logó

2017. 05. 28. vasárnap - Emil, Csanád 14°C | 25°C Még több cikk.

Tárgyalásra kötelezi elnökét a megye

Szeged - A Horváth Mihály gimnázium átadásának részleteiről kezd tárgyalást Szentessel a megyei önkormányzat, így döntött csütörtökön a közgyűlés.
A vásárhelyi Kozmutza Flóra iskola és a mórahalmi idősek otthona sorsáról szóló vita után Nógrádi Zoltán javaslatát fogadta el a többség – leszavazva az elnök asszonyt. A megye 30 milliós tagi kölcsönnel segít a veszteséges Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkon.

A jövő évi költségvetési koncepció elfogadása előtt Ádók János részletezte, miért kerül rosszabb helyzetbe a megyei önkormányzat amiatt, hogy a kormány szerinte szakszerűtlen költségvetést készít. Marosvári Attila viszont azt javasolta, hogy a megye épp a szűkös anyagiak miatt ne adjon ki újságot.

A megyei önkormányzat létjogosultsága volt a valódi témája annak a vitának, amely az intézményekről szólt. A közgyűlés úgy döntött, hogy a szentesi Horváth Mihály gimnázium visszaadásáról tárgyal a város önkormányzatával. Ám Szentes a Zsoldos-szakközépiskolát is kérte – ahogyan Mórahalom az idősek otthonát, Hódmezővásárhely a Kozmutza Flóra iskolát. Magyar Anna elnök ezek átadását nem javasolta. A mórahalmi polgármester, Nógrádi Zoltán viszont azt kérte, hozzanak olyan határozatot, hogy e három intézmény ügyében tárgyaljon a közgyűlés elnöke a polgármesterekkel. Magyar Anna ezt sem akarta, és az ügy megosztotta a többséget adó polgári frakciót. Halmai László mondta ki, hogy ebben a testületben a képviselőknek a megye érdekét kell nézniük. Ám szerinte különbséget kell tenni a szentesi intézmények és a másik kettő között, előbbieket korábban a város működtette, vagyonuk most is azé, vissza kellene adni a Zsoldost is Szentesnek.

Bodó Imre Magyar Annával értett egyet: nem javasolta az átadást, úgy fogalmazott, a megye vagyonát felelősséggel kell gondozni. A mellettük szólók úgy látták, visszafordíthatatlan folyamat indulna el, ha engednek, a települések elkérnék az összes megyei intézményt. Nógrádi úgy érvelt, az ellátottak érdeke lenne a mórahalmi intézmény átadása, hiszen plusz normatívát kapna, több pénz jutna a működtetésére. A vitára jellemző volt, hogy Nógrádi többször is kérte a mással beszélgető elnök asszonyt, figyeljen rá, mert hozzá is szól. Végül a közgyűlés 16 igen, 8 nem és 6 tartózkodás mellett Nógrádi javaslata mellett állt ki: az döntött, hogy az MSZP-SZDSZ frakció is őt támogatta. Így az elnöknek tárgyalnia kell Nógrádival, Szirbik Imrével és Lázár János vásárhelyi polgármesterrel az intézményekről.

A közgyűlés úgy határozott, december 18-án ismét tájékozódik a veszteséges Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark Kht. helyzetéről, addig 30 millió forintos tagi kölcsönnel segít rajta.

Üzemorvosügy: megszűnt a nyomozás

December 3-án fegyelmi tanács tárgyal a megyeházán arról, hogy az önkormányzat hivatalában kiket és milyen mértékben terhel felelősség a szabálytalanul megkötött foglalkozás-egészségügyi szerződések ügyében. Egy biztos, a megyei önkormányzatot anyagi kár nem érte – jelentette be Magyar Anna elnök a közgyűlésen. Ozgyin Mihály képviselő azt kérte, a megye nyilatkozatban ítélje el a magyar szurkolók dunaszerdahelyi megveretését. A javaslat tartalmával szemlátomást mindenki egyetértett, csak formai okok miatt nem lett belőle határozat. Elfogadta a megyei önkormányzat Becsey Zsolt és Tabajdi Csaba európai parlamenti képviselő tájékoztatóját a munkájukról.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Sonkodi Rita kiállítása a D Galériában

Szeged - Sonkodi Rita szegedi festőművész december 23-áig látható kiállításán új oldaláról… Tovább olvasom