Délmagyar logó

2017. 01. 20. péntek - Fábián, Sebestyén -9°C | 0°C Még több cikk.

Teszt a Kárászon: hiszékenyek és kitárulkozók

Szeged - Egy sebtében összehozott kérdőív, egy óra a szegedi belvárosban. Ennyi elegendő volt ahhoz, hogy 4 emberről megtudjuk: hol lakik, mikor tartózkodik otthon, és van-e a lakásában valaki. Teszteltük a szegediek hiszékenységét.
Késő délelőtt álltunk ki a Kárász utcára, egy kérdőívvel teli mappával a kezünkben. Arra voltunk kíváncsiak: hányan állnak meg nekünk, és mit adnak ki magukról. Mosoly és néhány velős mondat után az alábbi szöveget tartalmazó papírt nyomtuk tesztalanyaink kezébe:

„Álláslehetőség! Két hét múlva frissen induló honlapunkra, a http://www.profiallas.hu ra most előzetesen regisztrálhat. Cégünk a legkedvezőbb állásajánlat kidolgozásával foglalkozik. Az ön regisztrációját követően munkatársaink profilt állítanak össze, amelyből kiderül: melyik a legkedvezőbb munka az ön számára, erről értesíteni fogjuk. Miután bekerült rendszerünkbe, a munkatársakat kereső cégeknek elküldjük az ön profilját."

Ebből természetesen egy szó sem igaz, a honlap fiktív volt, ahogy a profil-összeállítás is. Ezután az általános adatakon kívül egy betörő számára a legfontosabb információkra kérdeztünk rá írásban. Név, családi állapot, otthoni munkavégzés ideje, cím. 1 óra alatt 15 ember állt meg, közülük 4-en minden pontot kitöltöttek, a többiek végül visszakoztak. Mivel kiderült, az illető mikor tud otthon munkát végezni, adott volt, hogy nagyjából mikor nincs a lakásában. A családi állapotnál mindenkinél szóban is pontosítottunk kicsit. Azaz: kivel él egy háztartásban, ők dolgoznak-e. Tehát azt is megtudtuk: tartózkodik-e valaki a lakásban esetleges látogatásunk idején.

Nem mindenki dőlt be az átverésnek.  Fotó: Frank Yvette
Nem mindenki dőlt be az átverésnek.
Fotó: Frank Yvette

Az első válaszolónk egy egyetemista lány volt. Barátnője szóba sem akart állni velünk, ő egy kis rábeszélés után érdeklődni kezdett a munkalehetőség iránt. Ki is töltött mindent. Miután elmondtuk neki, hogy miről van szó valójában, a fejéhez kapott:

– Az a baj, hogy bármit képes vagyok elhinni, nagyon naiv vagyok. Ezek után jobban figyelek.

Egy gimnazista lányt ültettünk le a Dugonics téren ezután. Hasonlóan vertük át, neki is megmondtuk az igazat. Ő azonban elsőre nem érezte magát hibásnak. Szerinte nem lehet rögtön eldönteni, ki akar megtéveszteni.

– Ó, nálunk délután 5 előtt nincs otthon senki – mondta egy középkorú hölgy. Megtudtuk tőle: ő és férje egyaránt alkalmi munkát vállaltak, rendes állást keresnek. Még testvére adatait is meg akarta adni, hátha neki szintén tud segíteni cégünk. Kis időbe telt, amíg felfogta, hogy tesztnek vetettük alá.

Egy 50-es éveiben járó férfit kérdeztünk utoljára. Címét először nem akarta megadni, de amikor az e-mail cím kitöltéséhez ért, meggondolta magát, és tollat ragadott:

– Azt nem tudom fejből, így viszont lemaradhatok az állásokról. Inkább a nap végén talál otthon a kézbesítő, ha kész a profilom, íme a címem.

Minek kell a címem?

Természetesen több ellenpélda is akadt. 3 egyetemista például arra volt kíváncsi: minek kell a címük, ha megadják a telefonszámukat és e-mail címüket is. Ők elzavartak bennünket.

Olvasóink írták

  • 20. deszkás 2011. szeptember 03. 08:55
    „Idétlen,izléstelen vicc ilyennel szórakozni. Mondom:SZÓRAKOZNI.”
  • 19. papika56 2011. szeptember 02. 21:54
    „T 17.
    Magasan tesznek rá a zsaruk.
    Felhívtam őket-egy hölgyikével kb. 20 percet beszéltem , de nem küldött ki járőrt.”
  • 18. újratöltve 2011. szeptember 02. 21:53
    „Köszönöm a tippet! A betörő!”
  • 17. QM 2011. szeptember 02. 21:36
    „11. papika56 2011.09.02. 13:13
    És közben a hatóság kárőrözik, 4-en egy autóban, a cipőjük mindig tiszta...”
  • 16. nelek 2011. szeptember 02. 18:36
    „Akkor lett volna hiszékenységi teszt, ha a Mars expedícióra toboroztak volna. Így csak egyszerűen visszaéltek azzal, hogy vannak akiknek nincs munkája. Majd legközelebb elmennek egy éhség sújtotta országba azzal, hogy a szomszéd utcában kenyeret osztanak, hogy vajon ki hiszi el...”
  • 15. pandababa 2011. szeptember 02. 17:23
    „aki ennyire naiv,az vessen magára!”
  • 14. papika56 2011. szeptember 02. 15:14
    „Más : idős ember / néni, bácsi mindd egy / szatyrot cipel az utcán. Kedves-aranyos c...nő , fiú segít cipelni a táskát hazáig. Közben kifaggatják, kivel él stb. Van ,hogy csak a kapuig , de inkább be a lakásba is bekísérik az időst !! közben kifosztják a gyanútlan idős személyt !
    Amikor a papit letolom--miért engedte be ??---"olyan aranyos, udvarias volt ."
    De az értékeit ellopta !
    Ezek az emberek olyan naivak ! Sajnos !!!!”
  • 13. andalgokandallo 2011. szeptember 02. 15:12
    „az utcán egy akárkinek adatokat megadni soha, semmilyen körülmények között. adok egy pár tippet: állást az állásközvetítő irodájában, honlapján keressünk. ha valaki leszólít, köszönjük meg az ajánlatot, kérdezzük meg a cég nevét, telefonszámát, címét, majd menjünk el oda. lehetőleg azzal együtt, aki az utcán kifogott.”
  • 12. Horthyszobor 2011. szeptember 02. 14:30
    „Érdekes a cikk. Csak nekem nagyon a Svindlerek Spektrum Tv-n futó sorozatából, mintha ismerős lenne a legenda:)
    Egyszerűen nem hiszem el. Inkább írjatok az autópályán előző román, stb. kamionosokról, lehetne gazdag videótárat készíteni!!! Milyen egyéb csemegéket rejt az autópálya:)”
  • 11. papika56 2011. szeptember 02. 13:13
    „Szörnyű, hogy egyesek kihasználják mások kiszolgáltatottságát.
    Munkahelyet ígérni --nagyon ROSSZ vicc !
    Egy népcsoport tagjai : pl. a lépcsőházakban felcsönget , ahol nem jelentkezik senki ...hááááát .
    V. másik : kinézik hol lakik idős személy és fényes nappal --kirabolják ! környezetemben 3 idős személy is így járt 1 héten belül.
    Nem kell tippeket adni a csalóknak ! elég leleményesek úgy is !!!”
  • 10. 620829 2011. szeptember 02. 11:14
    „CSAK ABBAN BÍZZÁL-AKI MÁR RÁSZOLGÁLT A BIZALMADRA !”
  • 9. Zeppelin 2011. szeptember 02. 11:12
    „Az a szörnyű, hogy mindenkiről rosszat kell feltételezni. Nem merünk senkiben sem megbízni, azt gondoljuk, ha valaki - talán még van ilyen - önzetlenül segít, akkor a mögött van valami hátsó szándék.
    Sajnos nem a jóérzésű emberek társadalmában élünk!”
  • 8. Vörcsi 2011. szeptember 02. 10:58
    „"...mennyire hiszékeny a magyar (is).!" Sajnos a 4-ből 3 volt nő! Nagyon rossz arány!”
  • 7. Ebgondolat 2011. szeptember 02. 10:51
    „1,2
    Ez a cikk nem a csalásról szólt, hanem arról, hogy az emberek ne dőljenek be minden szépen hangzó dolognak!
    De úgy is mondhatnám: az emberek ne dőljenek be, mint a devizahitel!”
  • 6. macs 2011. szeptember 02. 10:51
    „Az igaz, hogy aki munkanélküli, minden eszközt meg akar ragadni, de gondolkozni azért kellene. Egészséges gyanakvás sose árt!
    Egyébként tényleg nagyon hiszékenyek vagyunk és ami nagyon veszélyes, nem gondolkozunk el azon, amit hallunk, vagy olvasunk, illetve azt halljuk meg, amit hallani akarunk. Szóval.............”
  • 5. Ebgondolat 2011. szeptember 02. 10:48
    „Ez a "teszt" úgy lett volna teljes, ha a "kérdezőbiztosok" még 500-1000 forint "regisztrációs díjat" is elkértek volna előlegként! Biztos vagyok benne, hogy lett volna "ügyfél", aki fizetett volna, mint a katonatiszt!
    Van a Spektrumon egy sorozat Svindlerek címmel. Na, onnan a DMO munkatársai is meríthetnek ötletek, hogy teszteljék, mennyire hiszékeny a magyar (is).!”
  • 4. skyzo50 2011. szeptember 02. 08:45
    „Betörni úgyis be lehet, olyan sokkal nem rontja az esélyt, aki nyilatkozik. Nem is valószínű, hogy egy betörő így próbálna információhoz jutni. Ha viszont hosszabb ideje keres állást, akkor természetes, hogy minden lehetőséget megragad - az lenne a hiba, ha kihagyna egyet is. Szóval szerintem elég ésszerű volt azoknak a viselkedése, akik válaszoltak.”
  • 3. favágó 2011. szeptember 02. 08:28
    „2! Én is! Elmegyek a DM-hez "újságírónak"!:-)”
  • 2. Casablanca 2011. szeptember 02. 08:09
    „Ha egyszer bűnözői pályára lépek, tudom, hogy hol kezdjem el...”
  • 1. egynemszegedi 2011. szeptember 02. 07:19
    „Köszönjük szépen Délmagyar, ujabb ötlet a csalóknak!!!!!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Visszavarrták Zsolt kézfejét

Levágott kezet varrtak vissza néhány hete sikeresen a szegedi traumatológiai klinikán. Körfűrész csonkolta csukló felett egy férfi kezét, amelyet ma már újra tud mozgatni. Tovább olvasom