Délmagyar logó

2017. 09. 24. vasárnap - Gellért, Mercédesz 12°C | 18°C Még több cikk.

Ugrik a sofőrök korkedvezménye

A kormány azt tervezi, hogy megvonná a buszsofőrök korkedvezményes nyugdíjazását is. A szakmában nagy a felháborodás, a szakszervezetek sztrájkkal fenyegetőznek. A parlamentben ma kezdődik a vita a kedvezmények eltörléséről.
Ricza József idegölőnek tarja a sofőrök munkáját Fotó: Segesvári Csaba
A Volán-társaságok autóbuszvezetői 1992 óta élhetnek a korkedvezményes nyugdíjba vonulás lehetőségével. Ez azt jelenti ma még – magyarázta el Virágh István, a Közúti Közlekedési Szakszervezet (KKSZ) helyi, a Tisza Volán Zrt.-nél működő alapszervezetének elnöke –, hogy tízéves autóbusz-vezetés után már két évvel korábban lehet nyugdíjba menni, majd ötévente újabb egy-egy esztendő „prémium" jár. Az összegyűjthető kedvezményes esztendőket azonban a rendelkezés öt évben maximálja. Vagyis a mai napon az a sofőr, aki huszonöt évet már lehúzott a volán mögött, 62 helyett 57 évesen nyugdíjba mehet. A nőknél nyolc év után két év korkedvezmény jár, majd négyévente egy-egy esztendőt számolhatnak hozzá az engedményes időhöz.

A parlament ma kezdi el tárgyalni a korkedvezmények megnyirbálásának tervezetét, amely nemcsak a sofőrökre, hanem többek között a rendőrökre, bányászokra is vonatkozik. A kormány előterjesztésében az is szerepel, hogy megmaradhat ugyan a korkedvezmény, de ebben az esetben a munkáltatónak, a közlekedési társaságnak 13 százalékos különjárulékot kell befizetnie a korkedvezményes munkakörben foglalkoztatottak után.

Az ötvenéves Ricza József gépkocsivezetőt a Víztorony téri decentrumban kérdeztük: éppen letette a munkát, beállt a 11-es busszal a megállóba. Azt mondta, kézzel-lábbal tiltakoznak az ellen, hogy megvonják tőlük a korkedvezményes nyugdíjba vonulás lehetőségét. Szerinte olyan kaotikus a közlekedés a városban, s olyan idegölő munkát végeznek, hogy egy bizonyos kor után nem szabad tovább terhelni a szervezetüket. Huszonhárom éve sofőr, két év múlva már meglenne az ötéves kedvezményre jogosító szolgálati ideje.

Több szakszervezet országos sztrájkkal fenyegetőzik, amennyiben a parlament megszavazza a tervezetet. Virágh István azt mondta: „Előbb meg kell várni, mit kavarnak ki a fazékból". Majd hozzátette, a hónap végén a KKSZ-nél országos elnökségi ülés lesz, ahol eldöntik, mit tesznek.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hárommegyés csata a kórházi ágyakért

Csongrád megye két kiemelt kórházának, a szegedinek és a szentesinek összesen 1621 ágyat biztosított… Tovább olvasom