Délmagyar logó

2017. 06. 28. szerda - Levente, Irén 22°C | 35°C Még több cikk.

Útitárs akár a halálig

Szeged - Hogyan lehet egy daganatos kis betegnek elmagyarázni, hogy mi és miért történik vele? Vagy hogyan lehet egy szülővel megértetni, hogy el fogja veszíteni a gyerekét? És hogyan lehet nap mint csak velük foglalkozni? Ezekre válaszol Kovács Dénes, akinek ez a munkája. Tanatológus a Szegedi Gyermekklinika Onkológiai Osztályán.
"Kedves Dénes! Kérem, menjen be a gyerekhez, mert nem bírok vele! Egy kicsit rendbe kell tenni a lelkét!" – kérte a Szegedi Gyermekklinika Onkológiai Osztályán egy asszony. Kovács Dénes pszichológus, tanatológus pedig siet, mert szükség van rá. Később elmondja: lassan négy éve dolgozik az osztályon, ahol daganatos kicsiket gyógyítanak.

– Az én feladatom, hogy útitársuk legyek életük egy nehéz időszakában, amely néhányuknak egyben az utolsó is. Az ember mindig tevékenykedni akar, de egy daganatos embernél vagy egy haldoklónál elvész a cselekedet jelentősége, a létezésé nő meg. Egy német szakember szerint a beteg és a lelki segítő között olyan kapcsolat van, mint egy zenekarban az első- és másodhegedűs között. A beteg játssza a fő melódiát, a segítő pedig a háttérben adja a kíséretet.

Kovács Dénes szerint Szegeden kivételesen jó a gyermekonkológiai osztály. A klinika professzora, az osztályvezető és a nővércsapat nyitottságának köszönhetően két kollégájával, egy mentálhigiénés szakemberrel és egy szociális munkással olyan pszichoszociális környezetet tudtak kialakítani, ahol a szülők el tudnak feledkezni arról, hogy az ő gyerekük vajon meghal-e. Annak ellenére, hogy a statisztikák ma már 70-80 százalékra teszik a gyógyulás arányát, minden szülő átesik ezen. Lehetne 99 százalék is, mert az az egy százalék bizonytalanság elég erős ahhoz, hogy a szülőkön átsöpörjön egy óriási félelem és szorongáshullám. A tanatológus feladata, hogy olyan helyzetekben is tudjon bizakodni, amikor a gyerek és a felnőtt már nem. És tegye mindezt úgy, hogy ez a bizakodás ne váljon hamis reménnyé vagy illúzióvá, hanem bizalommá, a gyógyulásba vetett hitté alakuljon át.

Fotó: Schmidt Andrea
Kovács Dénes minden kisgyerekkel legalább háromnegyed-egy órát foglalkozik egy nap. Fotó: Schmidt Andrea

Az embert próbáló küzdelem néha mégsem a győzelem felé vezet. A lelki segítő feladata ilyenkor a legnehezebb, mert a családokat el kell juttatni az elfogadás egy szintjéig. Hogy ha bekövetkezik a halál, a szülők ne magukat hibáztassák, hanem megértsék, olyan dolog történt, ami nem embertől függ.

– Egy kisgyermek halála mindig kétségbeejtő, fájdalmas dolog. Az osztályon ilyenkor „ki lesz a következő?" hangulat uralkodik el, és a mi feladatunk, hogy visszahúzzuk az itt lévőket a bizakodás szintjére. Ha elérem, számomra ez a sikerélmény. Ugyanakkor a félelmet nem lehet elvenni senkitől. Ha intenzív ez az érzés és meg is engedjük magunknak, akkor ösztönösen bizalom alakul ki bennünk. Míg ha elnyomjuk, csak tovább erősödik bennünk. A szülőnek sem azt kell nézni, hogy az én gyerekem beteg lett, hanem hogy milyen perspektívái vannak és meg fog gyógyulni. Az is nagy segítség, hogy itt minden család külön szobában van, és a gyerekeknek nem kell végignézni, hogy a másiknak kihullik a haja, hányingere van, vagy egyszer csak üres lesz az ágya. Ilyen intimitásban kiválóan lehet foglalkozni az érintettekkel – hangsúlyozta.

És hogy miért választ magának valaki ilyen kemény hivatást? Kovács Dénes korábban jezsuita szerzetesként élt és egy ideig gyógyíthatatlan betegekkel foglalkozott egy müncheni klinikán. Annak ellenére, hogy ott sok haláleset történt, a hely nem volt nyomasztó, sőt. A betegek sokkal intenzívebben élték meg a szép dolgokat, az emberi érzéseket, az egymásra figyelést. Ekkor döntötte el, hogy olyan emberekkel szeretne foglalkozni, akiknek életét megérinti a halál.

- A legfontosabb, hogy rendszeresen találkozzunk, ne okozzak csalódást nekik, ha már társul fogadtak ebben a küzdelemben. Elég időt kell hagyni rájuk, minden kisgyerekkel legalább háromnegyed-egy órát foglalkozom egy nap. Ilyenkor olyan üressé kell válnom, amennyire tudok, hogy lássam, mire van aznap szüksége. Van, amikor csak játszunk, vagy beszélgetünk, de olyan is előfordul, hogy csak ülök egy gyerek mellett. Egy ötéves kisfiú sokszor kérte, hogy amikor csak tehetem, üljek mellé, mert úgy érzi, hogy akkor jobban gyógyul - emlékezett.

Azt mondja, a gyógyítás mellett a lelki segítés ma része a daganatos betegek kezelésének, hozzájárul a gyerekek életminőségének javulásához. Ehhez a korábbi, már gyógyult gyerekeket is segítségül hívják. Nekik nem furcsa, ha valakinek nincs haja, vagy sovány, gyenge, és a betegek is láthatják, hogy tényleg van kiút a rákból.

- A kezelésben részt vevők egy bizonyos szintig mind családtaggá válnak, noha ez olyan közösség, amelyben akkor örülünk, amikor nem látjuk a kicsiket. Hiszen ez azt jelenti, hogy meggyógyultak és csak szeretettel kell gondolni rájuk - tette hozzá Kovács Dénes.

Olvasóink írták

72 hozzászólás
  • 72. franzvon 2010. február 25. 07:03
    „Teljesen fals hozzáállás az amikor egy társadalmi,foglalkozási csoport elkezdi piszkálni a másikat, hogy miért arról jelent meg cikk, miért amaz kap fizetésemelést,melegjegyet, előnyöket stb.
    A szakszervezeti ténykedésben is ugyanezt lehet megfigyelni-ha a vasutas sztrájkol-szidja az egészségügyi, ha az egészségügyi dumál szidja a postás, stb.
    Így lassan körbeutál mindenki mindenkit ebben az országban.
    Egy út van-örülni a másik sikerének-hátha legközelebb nekem is sikerül valami, oszt rólam lesz cikk,én kapok jegyet,előnyt,fizuemelést.
    A mentősök is szuperek, a tűzoltók is, a rend őrei is azok.
    Attól még ez az egyébként nagyon helyesen megírt cikk igenis a helyén van, több ilyet kérünk.
    Utálkozásra nem lehet építeni.”
  • 71. saispas 2010. február 24. 17:31
    „70.
    Szerintem épp ez a különbség a valódi és a bulvár újságírás között.
    Miért is érdekes, hogy korábban papként tevékenykedett?
    Ettől talán rosszabbul látja el most a munkáját?
    Vagy csak lehet rajta témázni, hogy volt egy nem mindennapos út/kitérő/vargabetű az életében?
    Vagy csak kell, hogy nevesítsük, hogy kellőképpen be tudja kapcsolni az agyunkban a megfelelő előítélet-regisztereket (népszerűsíti magát..., szégyellje magát..., hűtlen kutya..., biztos így burkoltabban tud téríteni..., nem bírt magával..., elcsábították... stb.) - szóval ezekre gondolok.
    Érdekel valakit, hogy Einstein vagy Edison hol végezte az általános iskolát?”
  • 70. tomileeee 2010. február 24. 15:33
    „Azért a mentősökről sem kellene megfeledkezni, mert amit ők csinálnak az még ennél is nehezebb. Erről meg annyit, hogy a kedves cikk író oda írhatta volna, hogy pap volt vagy talán szégyelli?”
  • 69. Lutetia 2010. február 24. 13:26
    „Ismertem Dénest abból az időszakból, amikor még "Dénes atya" volt. Nagyszerű, karizmatikus egyéniség volt, a gyerekek is nagyon szerették, élmény volt a miséit hallgatni.
    Ha jól sejtem, nem csupán a jezsuita rendtől vált meg, de az egyház hivatásos tagjai közül is kilépett, éppúgy, ahgy az elmúlt években mások is a rendtársai közül.
    Csodálatos hivatást választott, csak tisztelni tudom érte. És ha valaki, akkor ő tökéletesen rátermett erre a nehéz feladatra.”
  • 68. Rosmary53 2010. február 23. 22:44
    „Isten elhívja az ő emberét, és odaállítja, ahol a legjobban tudja az ajándékait használni...nem a veleszületett, szerzett képességeket, hanem amit Istentől kapott...ez az ember a legjobb helyen szolgál... kapta ezt a hivatást Istentől...nem csak reverendában lehet valaki Isten embere. Hivatás = elhívás...még a szó is jelzi...gyönyörű a magyar nyelv...”
  • 67. saispas 2010. február 23. 17:30
    „RAB ZSUZSA: Vaspántok

    Ha így szólnék a kedves,
    fiatal kalauzhoz:
    - Kalauz úr,
    hogyha ma este hazamegy,
    ölelje meg nagyon a feleségét,
    dícsérje meg, ami épp rajta van,
    akár az ócska pongyoláját -
    Ha így szólnék -
    ugye... bolondnak tartanának?

    Ha így szólnék a bottal kopogó
    nyugdíjas bácsihoz a boltban,
    mikor épp forintjait guberálja,
    végül levágat tíz dekát
    a "kicsit-hosszabb-lett" kenyérből:
    - Bácsi! Itt van ötszáz forint.
    Tegye el, kérem. Épp ma kaptam.
    Nem számítottam rá. Fölösleges. -
    Ugye, bolondnak tartanának?

    (...)

    Ha így szólnék a torzonborz kamaszhoz:
    - Gyere, fiam,
    üljünk le valahol, s te elmeséled,
    mitől nőtt vállig a hajad,
    mi ellen mered ez a tüske
    tejes arcod körül,
    s egyáltalán, mitől vagy te ilyen
    kérlelhetetlen? -
    Ugye, bolondnak tartanának?

    Ha így szólnék padon sütkérező,
    újságpapírból eddegélő nénikéhez:
    - Néni, jöjjön velem,
    amit szeret, azt főzök vacsorára,
    puha ágyat vetek,
    előtte pedig mindent elbeszélhet,
    a menyasszonykorát,
    azt a szülést, a császármetszést is,
    és szegény jó ura szivszélhüdését,
    és hogy mivel ültette be a sírját,
    azt is, milyen a szomszédasszony,
    azt is, hogy a fia hogyan él Kanadában,
    meg hogy mit írt föl, és mire az orvos.
    Mindent apróra elbeszélhet.
    Sóhajtozhat és imádkozhat az ágyban.
    De éjjel egyszer - maga úgyis sokszor
    fölébred -
    keljen fel, takarjon be engem,
    mert éjjel mindig lerúgom a takarómat...
    Ha így szólnék -
    ugye, bolondnak tartanának?

    Konvenciók, bevett szokások
    hideg vaspántjai
    szorítják lüktető
    eleven húsig lenyúzott szivünket.”
  • 66. saispas 2010. február 23. 15:48
    „Nagyon örülök és köszönöm, hogy a cikk szerzője azon kívül, hogy időt fordított rá, hogy cikket kerekítsen a témából, a fórumban is igyekszik korrigálni a félreértett dolgokat.
    Dénes jezsuita szerzetes volt és papként tevékenykedett évekig. Azt hiszem, már akkor is leginkább a lelkigondozás, lelkibeszélgetés és betegek, gyászolók kísérése állt legközelebb a habitusához.
    Időközben a Jézus Társaságát elhagyta és családos emberként éli az életét.
    Ez lehet, hogy sokakat megbotránkoztat, de akik ismerik egy kicsit jobban, tudják, hogy 100 %-osan a helyén van és pótolhatatlan az a munka, amit végez. Főleg azok tudják, akik nem kívülállóként okoskodnak a fórumban, hanem az életük úgy alakult, hogy akár csak egy kis ideig is komolyan számolniuk kellett azzal, hogy a gyermeküket elveszíthetik.
    Azon kívül: lehet arról vitatkozni, hogy ki a pap és ki nem az, és hogy a szentelés érvénye meddig hat, de sokan vannak, akik valamilyen oknál fogva elhagyják a papi pályát, és az is elég gyakori, hogy sokuk a különféle segítő foglalkozásokban helyezkedik el. Ez inkább csak azt igazolja, hogy az ember pályát módosíthat, de a habitusát alapvetően nem nagyon tudja föladni, elhagyni. Persze, Dénes biztosan lehetne géplakatos is, de kérdés, hogy azzal is ennyire előrébb menne-e a világ, ha naphosszat zártszelvényeket hegesztget össze.
    De ha már itt tartunk, kb. 40 hozzászólás óta próbáljuk meggyőzni flexit, hogy Dénes nem orvos.
    A klinikai szakpszichológus a pszichológus egyik "alesete", és igen, ahogy nyelvészetből, irodalomból vagy matematikából, ebből is lehet doktorálni, de ez nem az orvosi doktorátust jelenti. De ezt már sokkal szabatosabban kifejtette alább (l: 48. hozzászólás) úgyhogy nem gondolom, hogy az eggyel többször elmondás épp meggyőzi majd őt, aki - úgy tűnik - makacsul nem akarja (vagy nem tudja?) a fejébe gyömöszölni ezt a néhány egyszerű tényt.
    A többi viszonylatában pedig csak azt az apró kognitív disszonanciát szeretném kiemelni, miszerint a DM- "ha van rajta sapka, az a baj, ha meg nincs, az a baj"... Amikor celebekről ír a DM, hogy hol szellentettek egyet, akkor "jaj istenem, mi közünk nekünk ehhez a sok hülyéhez", ha meg egy közöttünk élő és a munkáját jól végző emberről ír, akkor az a baj, hogy miért akarja ő ezzel magát népszerűsíteni, vagy hogy minek kell kiemelni külön azt, amikor valaki csak a munkáját végzi... Ez a baj! - Szerintem.”
  • 65. Bereczky 2010. február 23. 09:44
    „Kedves matata!

    Kovács Dénes senkit nem használt fel a saját népszerűsítésére, ha mégis ez tűnt ki a cikkből, az az én hibám. Tavaly év végén jártam a klinikán, ahol az onkológiai osztály vezetőjével beszélgettem. Elmondta, hogy munkájukat milyen szakemberek segítik. Akkor említette a tanatológust is, én pedig rákérdeztem, mert nem tudtam, hogy mit jelent. Kovács Dénest én hívtam fel, hogy meséljen a munkájáról, ő pedig volt olyan kedves, hogy megosztotta velem gondolatait.
    Üdvözlettel: Bereczky Diána”
  • 64. matata 2010. február 23. 01:21
    „Érdekes, én nem tudtam, hogy Dénes ilyen végzettséggel rendelkezik. Én úgy tudtam, hogy .... pap. Szégyen, hogy a beteg gyerekeket és szülit a saját népszerűsítésére használja fel.”
  • 63. franzvon 2010. február 22. 20:21
    „62.
    Tévedsz.”
  • 62. flexsnake 2010. február 22. 20:09
    „59. neked flexsnake
    nem akkor nem orvos, akkor mi? kőműves? marhaság”
  • 61. segítség! 2010. február 22. 19:23
    „Roxy nagyon jól látod. Valóban sokkoló az a protokoll,amikről mikor aláírod azt sem tudod micsoda. Csak annyit mondanak: fél év vagy egy év. Minden teljesen új, teljesen más,de nem engedik magába zárkózni az embert. Dénes mindig éppen jókor jött, hogy segítsen, sokszor helyettünk kérdezett hogy nekünk ne kelljen. Szóval fontos a jelenléte, még több ilyen ember kellene. Vannak mások is mellette, de nekünk ő segített a legtöbbet. Mai napig ha találkozunk a klinikán örömmel jön, látszik rajta, valóban boldog hogy jól van a kislány. Hát ilyen ember ő.”
  • 60. Roxy08 2010. február 22. 18:04
    „Szükség volt erre az emberre a gyklinikán. Nagy hiányosságok jellemezték korábban azt a helyet, ahol a legfontosabb feladatot sem tudták lelkiismeretesen, empatikusan megoldani. Ahol gátlástalanul, minden előzetes tájékoztatás nélkül az ember orra elé nyomták a 6 protokollból álló kezelést, írja alá.
    Aki olvasott ilyet ( aki nem, annak mindegy), tudja miről beszélek.
    A valóságot az az anyuka igazolta vissza, akinek a kislányát kezelték. Bizonyára jól működik így a rendszer.
    Örülök neki!”
  • 59. liongate 2010. február 22. 09:32
    „A pszichiáter orvos,a pszichológus nem,az egy külön kar,külön szak Flexike!”
  • 58. franzvon 2010. február 22. 06:23
    „56!

    A 48-as pontban van kifejtve.”
  • 57. ZúzÓ 2010. február 22. 05:59
    „Kovács Dénesnek és a többi hasonló foglalkozású embernek, nagyon sok erőt,türelmet, és egészséget kívánok a munkájukhoz, és minden elismerésem az övék. Ezt a munkát, nem minden napi embereknek találták ki, eléggé kilátástalan a vége "sajnos", de ehhez kell a lelki erő, és nem hiszem hogy csak úgy túl tudják magukat tenni az elkerülhetetlenen, ami valljuk be elég nagy százalékban be is következik, ráadásul a beteg hibája nélkül, mert ugye egy gyermekre nem lehet ráfogni, hogy a dohányzás, meg egyéb káros dolog miatt lett olyan amilyen.
    És igen is orvosok ők, mert hiába állna oda bármelyikünk hozzá se tudnánk szagolni, hogy mit is mondjunk,vagy cselekedjünk az annyira különböző embereknél,eseteknél mert nem árt ha ismerik a betegség okát, lefolyását és
    nem csak hülyeségekkel oltják a hozzátartozók agyát, mert itt számít igazán az igaz mondás.
    A DM-nek ebben az évben ez volt az első, és remélem nem utolsó normális cikke, GRATULA!!!!”
  • 56. flexsnake 2010. február 21. 23:51
    „44. akkor mi? Fizikus?”
  • 55. Picim 2010. február 21. 21:45
    „Jó téma, jó alany, jó cikk...
    Grat”
  • 54. vmagdi 2010. február 21. 21:05
    „Bereczky Diána! Koszonjuk a cikket es az erzekenyseget az elesettek irant, a nagyszeru emberek irant, meg az emberseg irant, tobb olyan cikket is szeretnenk, ahol hasonlo peldamutatast mutat be.
    Ez egy jol megirt cikk! Pedig azt mondjak, en morgolodos vagyok, ami persze nem igaz.”
  • 53. kisscitrom 2010. február 21. 19:38
    „Na velem biza nemegyszer előfordult, hogy megdícsértem a péket, a pultoscsajt, a fotóst, sőt, még a rendőrt is.Hogy miért?Mert jó dolog ha kapsz, vagy adsz pár jó szót az embereknek.Flexi, egyszer próbáld ki, meglátod, egy mosoly ami szívből jön, csodát művel az emberekkel.Próbáld csa ki...”
72 hozzászólás

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Varázslók főműsoridőben

A magyarok között is hódít az ezotéria, derült ki egy felmérésből. Egyre többen hisznek a természetfelettiben, de a tömegkommunikáció fejlődése is hozzájárult a "spirituális boom"-hoz. Tovább olvasom